Olvasom Nánó Csaba A Székelykő fájdalma című jegyzetét (Erdélyi Napló, augusztus15-i lapszám) amelyben említést tesz a Hagymakupolás honfoglalásról, arról a dokumentumfilmről, amely mifelénk először szólt messze hangzóan az ortodoxia székelyföldi terjeszkedéséről. „ …A román nemzetállam »őshonos« lakosai a kommunizmus bukása óta is töretlenül terjeszkednek, szűz földeket vesznek birtokukba, kitűzik szimbólumaikat, templomokat, kolostorokat építenek olyan vidékeken, ahol ők maguk olyan ritkák, mint a fehér holló. Akkoriban, talán sokan gondolhatták úgy, hogy a stáb egy befejezéséhez közeledő folyamatot mutatott be, hiszen mégiscsak Európához kívánt csatlakozni az ország, és a templomépítésnél valami lényegesebb értékeket kellett volna felmutatni a világ előtt. Ám a modern kori »honfoglalás« igazából csak akkor kezdődött...”
És gőzerővel tart tíz évvel a dokumentumfilm elkészülte után is: Bukarestben euró százmilliókból épül Európa egyik legnagyobb, ötezer hívőt befogadó katedrálisa, gombamód szaporodnak a hagymakupolák Székelyföldön, a Partiumban. Különböző kimutatások szerint négyezer épült a rendszerváltozás óta, de a legmegdöbbentőbb adatot minap az angol közszolgálati televízió, a BBC riportja közölte: Romániában átlagosan három naponta húznak fel egy katedrálist. A templomépítési boomra rácsodálkozó BBC-riporter azért marasztalta el a román politikumot, mert szerinte a bazilikákra fordított kiadások miatt nem jut pénz oktatásra és egészségügyre, csakhogy a jelenségnek az erdélyi magyarság számára van egy sokkal fájdalmasabb vetülete is: a nemzeti homogenizálás eszközeként az ortodox egyház székelyföldi terjeszkedése az asszimiláció felerősödését, a magyar szórványban pedig az utolsó végvárak eltűnését jelentheti.
Félreértés ne essék, én sem a görögkeleti államvallás ellen emelek szót dokumentumfilmemben. Nem az ortodox vallásról van szó, hanem az egyháznak arról a fundamentalizmusáról, amit megjelenít. A ravasz stratégiával kitervelt és végrehajtott terjeszkedésről, végső soron misszióról. És akkor még nem szóltunk a fa- és barokk kőtemplomok uralta erdélyi tájakon megjelenő, többnyire bizánci (bukovinai) stílusú bazilikák „marketingfogásáról”, azok tájmódosító jellegéről. Ezek várható hatását találóan fogalmazta meg a dokumentumfilmben Czirják Árpád érseki helynök: „Valószínűnek tartom, hogy miután Erdélyt kolostorokkal, ortodox templomokkal körbetelepítik, azután akarják meghívni Erdélybe a Pápát, hogy csodálja: lám, milyen gyönyörű ez az ősi román föld.”
Hát itt tartunk.
De hol tart az erdélyi magyar írott- és főként elektronikus média, teszi-e a dolgát, kap-e megfelelő nyilvánosságot és teret az erdélyi közbeszédben a nemzetállam kiteljesítését ily módon is célzó folyamat? – teszi fel a kérdést Nánó Csaba is, és ezért ragadtam tollat magam is. A Hagymakupolás honfoglalást 2001-ben mutatta be a Duna Televízió. A dokumentumfilm címe fogalommá vált – a román állam homogenizálási törekvéseinek burkolt kifejezője és megnevezője lett a magyar nyelvű sajtóban. Domainnév, önálló szócikk lett az interneten, nem védtem le, minek is, hadd használják a sajtómunkások, de tegyenek érte, pontosabban ellene. Az erdélyi publicisztika nemrég elhunyt emblematikus alakja, Sylvester Lajos mondta a sepsiszentgyörgyi bemutatón: „Zoli, ezt a filmet folytatnod kell, és be kell mutatnod valamennyi erdélyi településen, amíg nem késő.”
Többször nekirugaszkodtam a folytatásnak, szinopszisokat írtam, stábot toboroztam, gyártási költségért kilincseltem – mindhiába. „Csáky tehetséges riporter, elszánt manipulátor” – írta a film kapcsán évekkel ezelőtt a pesti liberális sajtó egyik megmondó embere. Úgy látszik, mégsem vagyok az, nem tudtam meggyőzni főnökeimet a dokumentumfilm folytatásáról.
És vajon az erdélyi sajtómunkás kollégák, ők teszik-e a dolgukat?! Akik naponta elsétálnak a hagymakupolák árnyékában, tudósítanak-e a szülőföldjükön gombamód szaporodó, de többnyire üresen álló bazilikák asszimilációs veszélyéről? Pedig jól felszerelt, a magyar köztévében naponta bejelentkező, szépszámú riportergárdával rendelkeznek a székelyföldi és a kolozsvári tévéstúdiók. A bukaresti magyar adás szerkesztője bekopogtathatna kutakodó kérdéseivel a Román Televízió bukaresti székházától nem messze székelő Daniel pátriárkához. A magyar adófizetők közpénzéből is alapított Erdélyi Magyar Televízió – amely mélyen beleszól az erdélyi közéletbe – stábjával ellátogathatna a vidrátszegi repülőtér fölött magasodó és egyre terebélyesedő ortodox kolostorba vagy Marosfőre, ahol immár erődítménnyel vette körül magát a hargitai és kovásznai ortodoxok mindenható ura.
Megtörténik-e mindez? Képernyőre kerülnek-e tudósításokban, riportokban, dokumentumfilmekben megfogalmazva az erdélyi magyarság legújabb kori kulturális megszállásának a nyilvánvaló tényei, dokumentumai? Vagy várnunk kell a BBC újabb forgatócsoportjának jelentkezésére, akik az ortodox expanzió mellett többek között Székelyföld zöld aranyának, az erdőinek – az érdekvédelmi szövetség szeme láttára – két évtizede zajló kirablását, elpusztítását is a világ elé tárják?
A múlt század utolsó évtizedében volt Bukarestben egy magyar nyelvű tévéadás, amely elsősorban nem vívmányanyagairól marad meg a nézők emlékezetében. Az archívumban fellelhető fekete-fehér filmjeikből dokumentálható az erdélyi magyarság kultúrájának akkori állapota, mindennapjai, sorskérdései: a kalotaszegi egykézés, székely bicskázás, üldözött moldvai magyarság – amelyek akkoriban tabutémák voltak. És mégsem.
Pedig akkor diktatúra volt. És ma? Vannak-e, hol vannak az erdélyi sajtómunkások, akik az ott élők sorskérdéseiről szólnak?
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.