Beszélik, hogy az Országos Filmközpont (CNC) „filmes ellenőrző bizottságának” (?) annyira tetszett Lars von Trier A nimfomániás II című filmje, hogy kétszer is megnézték. Sőt, először irigységükben meg sem engedték volna, hogy más is láthassa Romániában. IM-18-XXX – ez a film besorolása, amelyet a „filmes ellenőrző bizottságtól” (?) kapott, ennek értelmében pedig nem lehetett volna nyilvános vetítést szervezni sem, egy ország számára vált az atyáskodó őrület fekete autójának rendszámává, amely elhúzva megvilágít még ezt-azt.
Például azt, hogy minden jó filmkritikus jó néző, de nem minden rovar bogár (Esterházyt parafrazálva). De azt is, hogy Romániában szerencsére sokan érzékenyek szabadságuk önkényes korlátozására: két nap alatt megszámlálhatatlan felháborodott újságcikk, jegyzet, blogbejegyzés, hozzászólás született a témában, kevés bizottság kapott annyi szitkot és gúnyt, mint ez, amelynek létezéséről aligha tudtak sokan – eddig. Az idősebbeknek (nem is csak a művészeknek) a kommunista cenzorok juthattak eszükbe (V. ö.: „Orcáikon, mint félelem/Sápadt el a harag”), a fiatalabbak pedig már eleve úgy nőttek fel, ahogy.
És mi tagadás, jó érzés ez. Kicsit elég volt már a „negyven évig a pusztában” állapotból. Újra kell definiálni magunkat és a szavainkat is, mert azelőtt évtizedekig vagy mást jelentettek, vagy nem jelentettek semmit. A művészetnek például igenis, meg kell botránkoztatnia, más választása alig marad. Jobban mondva nem baj, ha megbotránkoztat. Botránkoztasson, ha botránkoztatni támad kedve. (Példamondat haladóknak. Javaslat kezdőknek: „A toll az asztalon van.”) A szabadság pedig nem mást jelentett, minthogy nem jelentett semmit. Egy új generációnak kell ahhoz végképp felnőnie, hogy több szónak ismét jelentése legyen. Példamondat: „A forradalomtól az agyban endorfin, a világban több nép szabadul fel.” (V. ö.: „Talpra magyar...” – Ukrajnáról most nem is beszélve.) Habár fölül a gálya. Ágyban, párnái közt, habár betegen, erőtlenül, de fölül a gálya. (Ellenőrző kérdés: „Hol ül föl a gálya?” „A gálya az asztalon van?” „Nem, a gálya az ágyon van. A gálya a bizottságban van.” „A bizottság fölül?” „Nem, a bizottság fülel.”)
Nem a szabadságról akartam most írni, hanem az endorfinról. Amihez tulajdonképpen elég a csoki vagy a szerelem, mint amiképpen a fájdalom is elégséges hozzá, habár abból nagyobb adag szükséges. Euforikus sokkot csak a vegytiszta fájdalom vagy vegytiszta művészet válthat ki. És egyre változatosabb helyeken lehet rálelni a forrásra. Például a Donát negyedben egy lakásszínházi előadás formájában. A Démonokról beszélek, és a Jolly Színházról, és Györgyjakab Enikőről, aki románul ugyanolyan jól játszik, mint magyarul. Hitelesen, szokták mondani.
És csak ez a hitelesség számít a művészi teljesítményben, akár botránkoztat, akár andalít. Ezt kell megkeresni akárhol: könyvben, színházban, lakásban, moziban, vásznon, kőben, miegymásban. Habár fülel a gálya.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.