Az értékőrzés és értékteremtés fóruma

Több mint két évtizeddel ezelőtt együtt és egyszerre vizsgázott Gyurgyák Jánosnál a politológia szakon az ideológiákról szóló tárgyból három jó barát. Tóth Zoltán József a magyar történeti alkotmány nemrégiben elhunyt jeles kutatója, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség későbbi elnöke, valamint jómagam. Az oktató –egyike a legjobbaknak –azt a vizsgakérdést tette fel: miért szeretjük és miért utáljuk az ideológiákat? A vizsga izgalmas, pezsgő, már-már baráti beszélgetésre hasonlított, amelynek keretében mindhárman számot adhattunk a témával kapcsolatos felkészültségünkről.

Az ideológiák kétségkívül a politika legérdekesebb jelenségei és a politológia szellemileg legbizsergetőbb témái közé tartoznak. Lehet őket szeretni, mint az egyes ember számára szekularizált világunkban értékrendi kapaszkodókat, többé-kevésbé zárt világképet nyújtó valláspótlékot. Vagy lehet utálni, mint a politikai elit tömegmanipulációs eszközeit, de attól még léteznek és hatnak. Örök kérdés marad a téma kutatói számára: vajon a nacionalizmus ideológiának számít-e?

A három nagy alapideológia, a szocializmus, a liberalizmus és a konzervativizmus működik vele és nélküle egyaránt. Leginkább a konzervativizmushoz áll közel, hiszen ez utóbbi a tradicionalizmus-organicizmus-szkepticizmus hármasára épül, márpedig a hagyománytisztelet felöleli szükségképpen a nemzeti hagyomány tiszteletét is.

A „nacionalizmus” kifejezést a társadalomtudományokat, a művészetet és a médiát a 20. században az európai kultúrkörben eluraló baloldali értelmiség sikerrel démonizálta: ha valakit nacionalistának nevezünk, azzal lényegében megbélyegeztük. Ezért a továbbiakban nemzetközpontú gondolkodásról, a nemzetépítést elsőrendű létparancsnak, az államot pedig a nemzet első számú érdekkifejezési és érdekvédelmi eszközének tartó eszmerendszerről fogok beszélni.

A rendszerváltás után a jelzőtlen nemzetépítést, a többé-kevésbé dogmamentes nemzetközpontú gondolkodást az MDF, a KDNP, majd a MIÉP és egyre inkább a Fidesz képviselte a magyarországi politikában. 2002 és 2016 között a Jobbik is ebben az eszmekörben mozgott. Erdélyben az RMDSZ két platformja –a Reform Tömörülés, valamint az Erdélyi Magyar Kezdeményezés –állt ezen az eszmei alapon Ezek eszmei örökségét vitte tovább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt.

A civilszférában több társadalmi szervezetnek is meghatározó célja volt a jelzőtlen nemzetépítés, leghangsúlyosabban talán az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezetnek. Az EMI-tábor évről évre helyszínt biztosított a világ magyarsága nemzetben gondolkodó részének. A sematikusan gondolkodók úgy könyvelték el a tábort, mint jobbikos fórumot, s a még sematikusabban gondolkodók Tusványossal állították szembe. Tény, hogy Tusványos a Fidesz balszárnyától a centrumig terjedő eszmei spektrumot fedi le leginkább, az EMI-tábor pedig a Fidesz jobbszárnyától a hajdani Jobbikig terjedő pászmán mozgott, de soha nem volt pártmeghatározott. Tusványos bevallottan Fidesz-tábor, amelyet a párt erdélyi szövetségeseivel közösen szerveznek, ezeknek egy része egyébként az EMI-ével is átfedésben van.

Jobbikosok soha nem léptek fel Tusványoson, az EMI táborban több Fideszes politikus is megfordult, beleértve a párt erős emberét, Kövér Lászlót. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk,

Tusványos jobbra zárt, balra mérsékelten nyitott pártmeghatározott tábor, az EMI pártfüggetlen, balra hermetikusan zárt, a jobb oldalra nyitott fórum.

Örömteli, hogy a 2017-es EMI-tábor világosan megmutatta, a szervezők nem pártokban, hanem értékelvekben gondolkodnak: a hitehagyott, lelkét vesztett Jobbiktól eltávolodtak. Az addigi táborok fő attrakciójaként számon tartott Vona Gábor meghívást sem kapott, a nemzeti radikalizmus csurkai megfogalmazását, a „sem nem jobb, sem nem bal, keresztény és magyar”alapállást egyre inkább felvállaló Fideszhez közeledtek. Úgy, hogy közben a tábor pártpolitika-mentes maradt. Pártpolitikáról beszélek, mert nemzeti sorskérdésekről beszélni úgy, hogy politikamentes maradjon az ember, egyszerűen lehetetlen. A politika a nemzet sorsformálásának első számú eszköze akkor is, ha egyébként rendkívül fontosak a tényleges civilszerveződések társadalomszervező, közszellemet pallérozó törekvései.

Az idei EMI-tábor a 2017-es szellemi pászmáján halad tovább. A fő előadók akárcsak eddig, nem pártpolitikusok, hanem olyan nemzetben gondolkodó értelmiségiek, akik soha nem kötelezték el magukat egyértelműen egy politikai erő mellett, hanem a történelem nagy folyamataira figyeltek és azon belül igyekeztek felmutatni a magyar értékeket.

Szabó Pál Csaba a semmiből teremtett Várpalotán Trianon Múzeumot.

Előadásaiban is mindig azt kereste, miként lehet kitölteni a számunkra még meghagyott szűk mozgásteret a nemzet lelki-kulturális és politikai reintegrációja érdekében.

Mandics György, az utolsó magyar polihisztorok egyike, kulturális örökségünk meghatározó kincséről, a rovásírásról beszél, Babucs Zoltán hadtörténész a történelmi Magyarország szétdarabolásához vezető, 100 évvel ezelőtti tragikus eseménysor egyes fejezeteit mutatja be. Wittner Mária egykori 1956-os szabadságharcos azt fogja boncolgatni, mit üzen az 1956-os forradalom a mai fiataloknak, Vincze Gábor történész az 1918-as román népgyűlést veszi górcső alá magyar szempontból. Kő Artúr történész a román migrációról fog beszélni, Raffay Ernő történész az 1916 és 1920 közötti négy esztendőt taglalja majd. Szakály Sándor történész a 150 évvel ezelőtt született Horthy Miklósról, míg Harangozó Imre etnográfus a hagyomány és az önazonosság összefüggésrendszeréről fog előadást tartani.

A névsor impozáns. Olyan, a globalizáció szellemi sötétségében irányt mutató fároszokat sikerült megnyerniük ismét az EMI-seknek, akik a jelzőtlen, ideológiamentes nemzeti gondolkodásnak voltak mindig a képviselői. Nem véletlen, hogy a történész szakma képviselői uralják a terepet: közösségi megmaradással és gyarapodással kecsegtető jövőképet csak az a nemzet(rész) tud magának megfogalmazni, amely tisztában van saját múltjával, s amely a jövőt e múltra építi.

A múltat ködös, íróasztal mellett kiagyalt, a társadalmat többnyire katasztrófába sodró ideológiai konstrukciók megvalósítása érdekében végképp eltörölni igyekvő baloldaliság sajátos módon nyert szövetségest a globalizátorokban, vagy inkább a globalizáció háttérerői a baloldaliak nagy részében. Aligha tagadható, hogy a baloldaliság örökösei nyitnak teret az európai alapértékeket és gondolkodásmódot alapjaiban tagadó, az egész világ meghódítandó területnek tekintő iszlámnak. Ebben az egész Európát végveszéllyel fenyegető történelmi korszakban kiemelt jelentősége van minden olyan fórumnak, így az EMI-tábornak is, amely valódi értékeket mutat fel, gyökereinket kutatja, saját hagyományainkat helyezi a központba.