Kolozsvári román ismerősömmel az utcán futottam össze vasárnap este, és viccesen rákérdeztem, hogy a PSD-re szavazott-e. Láttam az arcán a megütközést, hogy bizony ez rossz vicc volt.
Úgy érzem, sportszeretetből, szurkolásból elégtelenre vizsgáztak a kolozsváriak. És ki tudja, mikor javíthatnak? Leghamarabb talán egy év múlva, amikor a kosárlabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott a románokkal is összecsap Kolozsváron.
Román és magyar ember tehát egyaránt megelégelte a korrupciós mocsárba, a szegénységbe és a sovén hagymázba csúszott ország egymást váltogató és egymást jól kiegészítő politikai kasztjának regnálását.
A választások előtti kislépéses politika hirtelen átvált óriásléptekbe, hogy aztán, ha lejárt a cécó, ismét totyogás legyen belőle. Az ólomlábak sehogy sem száradnak le, ahogyan azok keze sem, akik az évek alatt szétlopkodták a közvagyont.
Paradox módon az RMDSZ-nek kevesebbet s realistábban kellene kommunikálnia a saját választóival, s több üzenetet kellene megfogalmaznia a román többség felé, eladhatóvá, fogyaszthatóvá és miért ne, szimpatikusabbá tennie a magyar közösség törekvéseit.
Gyakran feltesszük a kérdést: romániai magyarként van-e félnivalónk Erdélyben? Tartanunk kell a radikális román szélsőjobbtól? Érdemes-e szavazni?
Amíg az ember saját bőrén nem tapasztalja, addig számára a probléma nem létezik. Európaiként sokáig azt hittük, áradáskor csak Floridát moshatja el az óceán, és csupán Afrikában repedezhet fel a föld annyira, hogy egy felnőtt férfi karja is befér a résbe.
Sok ember számára fából vaskarika lett a román–magyar párbeszéd. A próbálkozásnak mindkét oldalon megvannak a buktatói: az előítéletek, a bizalmatlanság, a történelem hátrahagyott relikviái.
A Jobbik egy húsbavágó nemzetpolitikai kérdést tett kisstílű párttaktikai alkudozás tárgyává. S mindezt olyan érvekkel, amelyek bárki által érzékelhetően gyenge lábakon állnak.
Az amerikai elnökválasztás nyilván senkit nem hagyott hidegen, aki a politika iránt egy kicsit is érdeklődik. Mindenki a saját szája íze, politikai hovatartozása szerint kommentálta az eredményt.
Az emberek megítélése körülmények és nézőpontok kérdése. Ha a románoknak hős, a magyaroknak Avram Iancu mai szemmel nézve sok szempontból terrorista volt. Ártatlan emberek ezreinek halála szárad a lelkén.
Donald Trumpnak, az Egyesült Államok új elnökének meglepetésszerű győzelmét egy hete már könyvtárnyi újcágcikk, publicisztika, szakmai elemzés boncolgatja
Bár a parlamenti pártok nekiveselkedése alapján úgy tűnt, hogy idén kikerülhetnek az adósságcsapdából a romániai jelzáloghitelesek, ismét bebizonyosodott, hogy a banklobbival szemben a politikai osztály is nehezen veszi fel a harcot
Függetlenül a világ mai megítélésétől vagy közömbösségétől, a magyar forradalom 1956-ban elindított valamit: a szembeszegülés lehetőségének kapuját nyitotta meg Kelet-Európa számára, az usánkás diktatúra alóli felszabadulás erős igényét hintette el.
Kampány van. Ha erről bárkinek fikarcnyi kételye lenne, elegendő bekapcsolnia egy hazai tévé- vagy rádióadót és végignéznie, végighallgatnia egy-egy bukaresti kerekasztalt. Mindennek Alfája és Omegája az egymásra licitáló ígéretek és ködös pártérdekek.
A kontinens a polgárháború áldozata lett. Migrópa a káosz és az anarchia mocsarában él. Néhány nagyváros rég elesett. Brüsszel, London, Marseille, Rotterdam, Malmö az első között voltak.
Mindenkinek el kell döntenie, mi fontosabb számára: egy nevében magyar és a politikai környezet által is magyarnak tekintett párt parlamenti jelenléte vagy a tiltakozás az 1996 óta tartó RMDSZ-es önfeladó politika ellen?
Most ismét sztrájkok évadját éljük. Nem gondolok arra, hogy a szakszervezeti tiltakozások mögött politikai manipuláció, politikai pártok érdekei állnak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
