A demokrácia eljövetele nem tudott javítani a barbár szokásokon: még mindig azon a szinten vagyunk, amikor majdnem bárki – akárcsak az átkosban – megvásárolható egy liter olajjal, egy fél kiló hússal, egy kis éji zenével.
Közelednek a választások, és ígéretekben, fogadalmakban nincs hiány. Ha pedig az ember ezekben nem hisz, hamar kiderül, hogy nem székely és nem is igazán magyar. Erdélyi magyar számítás szerint legalábbis.
Szinte napra pontosan negyvennégy évvel ezelőtt került sor a repüléstörténet egyik legmegrázóbb légikatasztrófájára, amelyről annak idején az egész világ tudomást szerzett. Ezen írással egyaránt emlékezünk az áldozatokra és a túlélőkre.
Egy civilizált jogállamban hallatlan és elfogadhatatlan volna, amit Románia második legfontosabb állami méltósága a minap megengedett magának
Mai napig nem tudjuk, hány embert hurcoltak meg, illetve ítéltek el Romániában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek megtorlásaként.
Szilágyi Domokos kevésbé ismert és feledésre ítélt verse, a Magyarok kiválóan illusztrálja azt, ami ezekben a hónapokban a magyar (és benne az erdélyi magyar) társadalom szintjén történik.
Rengeteg kritikával, gúnyos megjegyzéssel illették Klaus Johannist a 2014. decemberi államfővé választását követő időszakban már-már kínossá vált, mindenesetre zavaró hallgatása miatt.
Normális politikai közegben nem kellene téma legyen, hány párt indul a parlamenti választásokon. Nemcsak a többségi lakosságnak, hanem a kisebbségnek is lehetnek politikai opciói, nem kell ezen csodálkozni.
Nézőpont kérdése, hogy felemás eredménynek vagy fergeteges sikernek nevezzük-e a minap lezajlott népszavazást, az viszont ténykérdés, hogy aligha nevezhető a kormány kudarcának az eredmény.
Bár mindenki győztesnek hirdeti magát a vasárnapi magyarországi kvótanépszavazás után, igazából nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy bármelyik oldal is győzött volna.
Mint oly sokszor a történelem folyamán, a magyar nemzet újra Európa lelkiismerete próbál lenni. Azt jelzi, hogy más kultúrájú, más vallású és más civilizációjú embertömeget nem szeretne a Kárpát-medencében (de Európában sem) látni.
A magyar állampolgárok egy igen lényeges kérdésben nyilváníthatnak véleményt: szavazatukkal kifejezhetik, hogy egyetértenek-e azzal, hogy az EU a magyar népakarat nélkül más vallású, beilleszkedni nem akaró betolakodókat telepíthessen Magyarországra.
Az ember igazából egy-egy életszagú magyar közösségben érzi és látja, hogy a híresztelések ellenére az emberekből nem veszett ki a közügyek iránti érzékenység. Legtöbben nemcsak megtiszteltetésnek veszik a magyar állampolgárságot, hanem kötelességnek is.
Minden nehezen mozdul, minden lassan dől el – ha egyáltalán valami is megmozdul vagy eldől Romániában. Ez az ország az, ahol ferdén áll minden, mégsem omlik össze semmi – mondhatnánk, ha lenne kedvünk viccelődni, amikor körbetekintünk.
A magyar népszavazást különben nemcsak a magyarellenességéről ismert magyarországi balliberális ellenzék próbálja ellehetetleníteni, a külföldiek is befolyásolni akarják. Mert érzik, hogy igenis súlya van október másodikának.
Éveken át arról folyt a vita, hogy milyen stratégia mentén lehetne megmenteni a magyar nyelvű szórványoktatást. Sokféle elképzelést ütköztettek, mígnem kialakult a járhatónak tűnő út: szórványközpontokban kell összegyűjteni a gyerekeket.
Elgondolkodtam, mit mondanék a leányomnak, ha most kéne iskolába vigyem – ami még jó néhány év múlva esedékes csak –, mire számítson? Erősen dolgozna bennem az a kérdés is, hogy mi indokolja drága gyerkőcöm kiengedését az otthon biztonságos falai közül?
Aki Romániában dolgozni akar, annak bőven van munkalehetősége. Inkább az a baj, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, ezért a hatalmas munkaerőhiány – fakadt ki egy vállalkozói fórumon minap egy üzletember.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
