A butaságnak és a kanyarónak, úgy látszik, nincsenek határai. A határok ebben az esetben szó szerint értendők. A butaság képletes határtalanságára akár mérget is vehetünk, ám a második eset a 21. században már elég meglepő.
Fülsiketítően csörög az óra, Géza szeretne még néhány percig az ágyban maradni. Megfordul, és meglátja alvó feleségét, így hamar kiszökik az ágyból. Sokáig dolgozott tegnap, szegényke – esik meg rajta a szíve. Ezért inkább hagyja aludni.
A pohár félig tele és félig üres részének méricskélésére egyaránt alkalmas a székely szabadság napján rendezett idei marosvásárhelyi megmozdulás.
Hazaszeretet, bátorság, lánglelkűség, márciusi ifjak... Százhatvankilenc évvel az 1848-as forradalom és szabadságharc után egyre több szó cseng üresen. Vagy legalábbis nem eredeti, megszokott értelmét érezzük, amikor beszélünk vagy olvasunk róla.
Nagyjából tízmillióra becsülik az EU keleti feléből a Nyugatra átvándorolt polgárok számát, amelyből mintegy négymillió Romániából kelt útra. A munkanélküliséggel küzdő mediterrán államok is gond nélkül befogadtak két és fél millió román állampolgárt.
Nincs semmi meglepő a minden idők legnagyobb romániai kivándorlásában. Aki Londonig, Párizsig, vagy Madridig jut el, és rájön, hogy tudásával és munkájával összehasonlíthatatlanul jobban megél, mint idehaza, az nagy valószínűséggel nem is fog visszatérni.
A polkorrektség annyira elhatalmasodott a Földön, mindenki annyira tisztelte a másságot, hogy Kangavi elhatározta, holnaptól hüllő lesz. Kikéri magának, nem ember többé, hanem hüllő. És kéri szépen, ezt mindenki tartsa tiszteletben.
Hozzászoktunk, hogy Romániában, a hazai politikában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is. Éppen ezért nem érdemes meglepődni azon, hogy a bukaresti közélet rendszeresen képes meglepetésekkel szolgálni.
Lapok, folyóiratok szűnnek meg különféle okokból. Talán nincs is recept arra, hogyan lehetne életben tartani a nyomtatott sajtót. Ám bármerre kanyarodjon világunk, mesék mindig kellenek.
Ma utcára vonul és tüntet a korrupt kormány ellen, holnap ő maga kéri a műtét előtt álló beteg hozzátartozóját: csúsztassa csak be a pénzköteget a köpeny alatti zsebbe, mert különben nem fertőtlenít még egyszer.
Nagy port kavart az Igazi Csíki Sör elleni táblabírósági ítélet, amely megtiltotta a gyártó cégnek a márkanév további használatát. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen ítélet magyar körökben csak és kizárólag felháborodást kelthet. Sajnos, nem ez a helyzet.
A Házasság Hetében egyre több statisztika, grafikon lát napvilágot a család intézményéről, a fiatalok házasulási és gyerekvállalási kedvéről. Örvendetes, hogy legalább ilyenkor kap némi sajtónyilvánosságot a társadalom alapsejtjeként emlegetett család.
Miért van az, hogy többnyire csak akkor tudatosodik bennünk, milyen érték birtokában voltunk, amikor elveszítjük azt? Napok óta feszül bennem ez az érzés, amióta barátom és harcostársam Borbély Imre időnek előtte itt hagyta ezt a földi létet.
A kormánybuktatást célzó tüntetések gyanakvásra adnak okot az „arab tavasz”, az ukrán álforradalom vagy akár a 2014-es magyarországi tüntetéshullám után. Hiba lenne ugyanakkor azt állítani, hogy tiltakozás csak titkosszolgálati háttérrel lehetséges.
Egy olyan kormányrendelet meghozatala után, amely szabad kezet ad bűncselekmények elkövetésére, felvetődik a kérdés: becsületes ember miért keljen fel minden reggel, miért menjen munkába, ha mások közben büntetlenül lophatnak?
Úgy tűnik, a nagy osztogatással beetetett nép mégsem bizonyul vevőnek minden politikusi gazemberségre. Hatalomra kerülve a PSD most már rendszeresen pofára esik.
Olyan álláshirdetéseket olvasok a világhálón, amit a civilizáció háromnegyede képtelen megfejteni. Talán én vagyok túl vén, hogy nem értem az engem körülvevő világot?
A nagy látszatünneplések mögött minden változatlan. A gyér közönség soraiban néhányan nejlonzászlócskákat lobogtatnak, és a politikusok egyhangú beszédei között talán arra gondol a minimálbéres diplomás, hogy miből fedezi egyre nagyobb közköltségszámláit.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
