Elkarikázott becsület

E hét elején jelentette be a dán kerékpáros Michael Rasmussen, hogy csapata, a Rabobank valamennyi tagja doppingolt a 2007-es Tour de France-on. Az előző héten a kanadai Ryder Hesjedal, a Giro d’Italia 2012-es bajnoka ismerte be, hogy tíz évvel ezelőtt doppingolt. Mindazonáltal, talán soha nem derül ki a teljes igazság a kerékpárversenyeken tapasztalható doppingolások ügyében.

Több millió ember követi nyomon évről évre a francia körversenynek nevezett embertelen küzdelmet idővel, ellenféllel, dombokkal, hegyekkel, esővel, széllel. Miközben a tévénéző kényelmesen hátradől karosszékében, az utakon olykor szó szerint vérig menő küzdelem zajlik. A győztesnek kijáró dicsőség egyesek számára még életük kockáztatását is megéri. Minden idők legnagyobb sportátverésének nevezik Lance Armstrong hétszeres Tour de France győzelmét, a tavaly napvilágra került vizsgálati eredmények szerint az amerikai minden egyes győzelme a doppingszereknek volt köszönhető. Armstrongra hosszú ideig felnézett a világ, miután 1996-ban rákbetegséget diagnosztizáltak nála, alig egy évre rá pedig gyógyultnak nyilvánították. Sporteredményei, csodával határos gyógyulása emberek milliói szemében avatta példaképpé, gyerekeknek mutogatták a „nagy embert”.

Armstrong csillagászati magasságokban száguldott népszerűsége csúcsán. De nagyot esni csak magasról lehet. Az amerikai példaképnek akkora hatása volt a sportágra, hogy szinte már nem is akad olyan versenyző, aki az eredményesség érdekében ne fordult volna tiltott szerekhez.

A „bűnbánó” dán kerékpáros, Michael Rasmussen eredményeit is törölték. Ami nagyjából annyit jelent, hogy hiába felkészülés és áldozatos munka, hiába a győzelem, ez az ember mintha nem is létezett volna a sportág történetében. Túl nagy ár ez a pillanatnyi dicsőségért.

Nem beszélve arról, hogy ma már majd’ minden kerékpárosra gyanakvással néz a világ…