CFR–FCSB: a bukaresti csapat játszott, a kolozsvári nyert – barátságos focirangadó járvány idején a Fellegváron

Somogyi Botond 2020. június 16., 12:53

Soha olyan nyugodtan nem indultam a bukaresti csapat elleni derbire, ment legutóbb. Nem volt bennem a frász, hogy a városban a fellegvári szurkolókat hergelni akaró U-sokkal találkozom. A kolozsvári mérkőzést gyakorlatilag üres lelátók előtt játszották.

CFR–FCSB: a bukaresti csapat játszott, a kolozsvári nyert – barátságos focirangadó járvány idején a Fellegváron
galéria
Üres lelátók. A játékosoknak elkeserítő közönség nélkül játszani Fotó: Somogyi Botond

A fellegvári stadion fele tartva nem voltam ideges, hogy menet közben a kocsmákból az utcára kiözönlő ellenfél ellenséges és minden áron verekedni akaró huligánjaiba botlom. Sőt azt is tudtam, a lelátón sem leszünk összekeverve. Mint ahogy a korábbi években oly sokszor, amikor őrizkedni kellett a kigyúrt testű, néha alkoholtól bűzlő, több helyen tetovált, barna bőrű testvéreinktől. Akik sok esetben nem is a meccset akarták látni, hanem a rendet felborítani.

Ezúttal csend honolt a stadion környékén, s ameddig a Fellegvárra jutottam, szinte senkivel sem találkoztam.

A bejárat előtti parkolóban a szabadtéren sátort állítottak fel, hogy az előzőleg bejelentkezett és akkreditált tíz újságíró és öt fotós (igen, egyik sem elírás) epidemiológiai szűrőn essék át.

Ez tulajdonképpen csupán azt jelentette, hogy megmérték a lázunkat (egy pisztollyal), kitöltöttünk egy kétoldalas űrlapot, amelyen 15 kérdés szerepelt többek között arról, hogy jártunk-e külföldön, kórházban, találkoztunk-e koronavírusos emberekkel, ápoltunk-e ilyen beteget stb. Amúgy a mérkőzésre való akkreditációs folyamat során elküldték nekünk a Román Labdarúgó-szövetség vészhelyzetre vonatkozó, a Liga 1 újraindulásáról szóló szabályzatot. Ebben mintegy húsz oldalon keresztül tárgyalják, hogy mi számít a stadion környékének, milyen biztonsági előírások érvényesek a különböző lelátói zónákra, melyek a személyes higiénia alapvető szabályai a játékosok, kisegítő személyzet, bírók stb részére. Tovább nem is sorolom, még csupán annyit tennék hozzá a média képviselőinek a részére is összeállítottak egy 15 oldalas protokollumot, amelyben szinte négyzetcentiméternyi pontossággal írják le, hogy hol található a pálya széle (de tényleg!), hogyan kell felállítani a közvetítőkamerákat (mintha eddig az operatőrök nem tudták volna) és milyen előírások vonatkoznak az interjúkészítőkre. No meg a mellékelt grafikonokon azt is megmutatták számunkra, hogy a csapatok milyen szögben érkeznek az öltözők felől külön-külön a pályára, és persze nem egyidőben. A kisebb emelvényre előre előkészített labdát például az ellenfél kapusa véletlenül a pályára való belépést követően – kesztyűs – kézbe vette (micsoda bűn, hogy egy kapus a mérkőzés előtt érezni akarja a lasztit!), azonnal ráförmedtek, s a fertőtlenítéssel megbízott gumikesztyűs úriember azonnal körbefújta egy sprével.

Látva mindezeket, az újságírópáholyban igencsak mosolyogtunk magunkban. Másképp nemigen tudtunk, hiszen szánkat eltakarta maszk, amelyet kötelező módon a mérkőzés egész ideje alatt, sőt még a stadionból való távozáskor is magunkon kellett tartanunk. Csodálkozom, a rádióriporterekre miért nem szóltak rá, hogy a közvetítés során ne vegyék le azokat.

– Micsoda elképesztően abszurd előírások! Miért van szükség e bohóckodásra? – kérdeztem volna a szomszéd újságírót, akinek a széke tisztes távolba volt elhelyezve. Csak kérdeztem volna, hiszen a szájmaszk, a sorok közti távolság és a közben a hangosbemondón maximumra állított zene szinte lehetetlenné tette a beszélgetést. Értelmetlen, felesleges és nevetséges – állapítottuk meg. Hiszen lehet, hogy a játékosok az öltözőből kijövet nem érintkeznek egymással, ám a mérkőzés hevében néhány perc múlva izzadtságtól csöpögve összefejelnek, a bedobásokat pedig ugyanazzal az izzadt kézzel fogják meg egymás után, amellyel korábban lehet, hogy épp az orrukból távolították el a nedvet, vagy a szájukat törölték meg. Akkor már nem kell kezet mosniuk?

Néhány játékos értetlenkedve is jegyezte meg meccs végén, hogy kisebb koncerteket lehet ugyan tartani, de egy 25 ezres stadionban, szabadtéren, nem tartózkodhat csupán tíz újságíró, a két klub néhány alkalmazottja és a cserejátékosok. Azok sem a cserepadon, hanem egymástól távol, elszórva a pálya szélén kisszéken.

Beszélgetni tehát nem lehetett, mert a hangszórókból bömbölt a zene, mérkőzés közben pedig a CFR–Sevilla összecsapáson az ultrák táboránál felvett rigmusok hallatszottak – sokszorosan felerősítve. Sokkal nagyobb volt a zaj, mintha a stadionban teltház, több mint húszezer ember skandált volna. A nem létező hangulatot „fokozta” a törzsszurkolók által a játékosoknak címzett és a lelátóra kifeszített molinó (lefordítva nagyjából azt jelentette, hogy mindig veletek vagyunk), valamint a széksorokra elhelyezett 47 színes kartonbábú.

Szó ami szó, talán szükség is volt ilyen „kellékekre”, hiszen

az ember különben a kongó stadionban nagyon furán érezte magát.

Hát még a játékosok, akik azt nyilatkozták, hogy bár derbinek indult, az összecsapás – az Ovidiu Hategan bíró által kiosztott kilenc sárgalap ellenére – mégis barátságos mérkőzés hangulatát keltette.

Főleg a kolozsvári játékosok számára – tenném hozzá gyorsan, hiszen Dan Petrescu tanítványai a tőlük megszokott magas színvonaltól igencsak távol álltak. „Amióta itt vagyok, soha ilyen rosszul nem játszottunk. Ha nem Arlauskis áll a kapuban, öt gólt is kaphattunk volna” – foglalta össze summásan a mérkőzést a kolozsváriak edzője. Még szerencse, hogy a klasszikus mondás most is érvényes volt: egy jó csapat akkor is nyer, ha rosszul játszik.

A CFR önmagához képest vasárnap este rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott. Úgyhogy amennyiben idén is bajnokságot szeretne nyerni, a későbbiekben sokkal többet kell majd nyújtania.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.