Erdélyi Napló
2017. április 25., kedd; Ma Márk napja van
Rss Facebook oldal

Zsombori Erzsébet: akit az erdélyi táj mindig elvarázsol

Nánó Csaba | 2017.03.22. [18:47] | Utolsó módosítás: 2017.03.22. [18:49]

Gyermekkorát egyfajta száműzetésben töltötte, mert édesapjának politikai okokból el kellett hagynia Kolozsvárt. Színésznő akart lenni, de végül más művészeti ágnál kötött ki. Lányával Budapest belvárosában alapított galériát. Zsombori Erzsébet alkotásait elsősorban a természet ihleti.

Zombori Erzsebet_b

– Édesapja híres ügyvéd volt, de el kellett hagynia Kolozsvárt. Milyenek voltak a gyermekévek?

– Gyermekkorom nem volt felhőtlen. Édesapámnak, Zsombori Lászlónak, az egykori kolozsvári ügyvédnek politikai okok miatt a 40-es évek végén el kellett hagynia a várost, vidéken talált menedéket. Tanító lett Bonchidán, ahol én születtem. Később továbbvándorolt a család, apám tanári diplomát is szerzett, én egyre többet voltam Kolozsváron Buba nagynénémnél, nagyszüleim egykori otthonában. Bubának nem volt gyereke, gyerekeként kezelt, nevelgetett. Tizenegy évesen vállaltam a bentlakást, csak hogy Kolozsváron tanulhassak. Érzékeny, csendes, kissé félénk voltam. Izgatottan vártam a hétvégeket, hogy Bubához mehessek, ahol jól éreztem magam a zene világában, műtermi hangulatban. A nyári vakációkat falun, Magyarszarvaskenden töltöttem, a minket körülölelő természet szépsége, közelsége, szüleim szeretete erőt adtak egy életre.

Buba néni lakásának ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Oda jártak a kolozsvári művészi világ jeles képviselői: színészek, zenészek, írók. Én voltam a kávéfőző lány, akit szerepeltettek is, verset mondtam. Buba színes egyéniség lévén vonzotta az embereket: koncertek, improvizált bulik, találkozások színhelye volt a lakás. Megfordult a lakásban Vonica Lucia, Thuri Erzsébet, Ruha István, Márkus Albert, Vitályos Ildikó, Dorián Ilona, Palocsay Zsiga, Kabán Jóska, Kocsis István, Veres Zoltán, Selmeczy György és még sokan mások a művészvilágból.

– A felsoroltak között van színész, zenész, író, fotós, énekes. Ez döntően befolyásolta a pályaválasztásban?

– Természetes következménye volt ennek a légkörnek, amelyben voltam, hogy művészeti pályára lépek én is.

– Előbb a színház világával kacérkodott.

– Nagynéném, Póka Zsombori Erzsébet – a már említett Buba néni – festőművész és operaénekes a kolozsvári Stúdió Színpad felé irányított. Fel is vettek a Palotába, ahogy akkoriban az épületet neveztük. Bisztrai Mária és Horváth Béla színművészek felvételiztettek 1965-ben. Két verset mondtam el, és énekeltem. Gimnazistaként kerültem be, fiatalként felnéztem nagy tudású rendezőinkre és büszke voltam, hogy egy színpadra léphettem például Banner Zoltánnal vagy Csíky Ibolyával, akik később jelentős pályát futottak be. A későbbiek folyamán Banner Zolival iskolákba és vidékre jártunk verseket mondani. Azóta is szívügyem a versmondás. A stúdióban házasságok is születtek, az enyém is. Dusa Ödön révén ismertem meg férjemet, Mayer Attilát, aki egyetemistaként járt a stúdióba. Testvérem, Mária is itt találkozott férjével, Katona Pállal, aki a zenekarban játszott.

– Miért maradt abba a színészkedés?

– Korán férjhez mentem, majd követtem orvos férjemet a Szilágyságba, így megszakadt a stúdióbeli szereplésem. De a mai napig álmodom a színpaddal. Csodálatos évek voltak.

– Hogyan váltott végül a képzőművészetre?

– A színészetnél is nagyobb szenvedélyem volt a festés. Felejthetetlen találkozásom volt még a stúdiós időkben Valer Vasilescuval, akit a Volpone című előadásunknak díszlettervezőjeként ismertem meg. Akkoriban fordultam a képzőművészetek irányába, szakmai dolgokról faggattam. Miután nem sikerült az egyetemi felvételim, versenyvizsgával reklámfestő lettem. Beleszerettem ebbe is. Nagyszerű kollegáim voltak – akik Kolozsváron grafikán, festőszakon, textilen végeztek –, sokat tanultunk egymástól. Közben két évig díszítőművészetet is tanultam.

– Első kiállítására miként emlékszik?

– A Stúdió 51 szervezte 1976-ban, akkor Mária húgommal együtt állítottunk ki, majd 1979-ben a kolozsvári Filo Galériában volt tárlatom. Zilahon a Szilágy Megyei Képzőművészek csoportjának tagjaként állítottam ki évente.

– Sikeres pálya elé nézett, mégis kitelepedett Magyarországra. Mi volt ennek az oka?

– 1987-ben települtünk át Magyarországra, akkor már két gyermek édesanyja voltam. Nagy vágyaim nem voltak, sem a hírnév, sem a pénz, sem a luxus nem vonzott, de szerettem volna egy szabadabb, élhetőbb világban őszintén élni.

– Nem okozott törést az áttelepedés?

– Nagyot nem. 1989 őszén az újságot olvasva tudtam meg, hogy erdélyi művészeket várnak a Wekerle-telepre Makovecz Imre, Beke Pál kezdeményezésére. Ekkor alakult meg a Kós Károly Céh Budapesten, és kiállítási lehetőséget nyújtott. A Budai várban, a Kulturinnov Galériában is bemutatkozhattam selyemfestményeimmel. Ez a megnyitó emlékezetes maradt, ott volt Makovecz, Beke Pál, Péterffy László és sok más kolléga. Később galériát nyitottam, ez 12 évig működött, egy ideig Szentkirályi Aladár hegedűművésszel vezettük.

– Nagyon sok kiállítása volt. Melyek az emlékezetes helyszínek?

– Rengeteg meghívást kaptam kiállításokra. Ha összeszámolom, már 200 egyéni tárlat körül tartok itthon és külföldön egyaránt. Minden kiállításra komolyan készültem akár iskolában, akár a New York-i Magyar Főkonzulátuson került sor rá. Ez utóbbi helyen 1996-ban Kalmár Jánossal és Szenczy Zoltán Kolozsváron végzett grafikussal az október 23-i ünnepségen képviseltük Magyarországot. A későbbiek folyamán még nyolc alkalommal repültem át az óceánon, de megnyílt az út Európa felé is… Emlékezetes marad számomra egyetlen közös kiállításom P. Zsombori Erzsébettel, azaz Buba nénémmel. Nekem az a hazatérést is jelentette 1994-ben, hiszen egykori iskolámban, az Apáczaiban tartottuk. Zsúfolásig megtelt a díszterem. Másnap tévéfelvételt készített velem Csép Sándor és Kabán József. Ültem a régi osztályomban, a régi padomban, nyár volt, nyitva volt az ablak, berepült egy galamb. Végigugrálta a padokat, röpködött. Ott volt Marton Lili, azt mondta, ez égi jel. Én hiszek ebben. Talán mégis akar engem Kolozsvár? Annyiszor el kellett hagynom, hogy azt hittem, nem akar.

 – Festőművész lánya Svédországban él. Oda is eljutott művészete?

– Mayer Hella lányommal Stockholmban szerveztünk tárlatot, témája a tél volt. Felolvastuk, hogy íróink – Márai, Petőfi, Bodor Ádám, Wass Albert – hogyan írják le a telet. Bevontuk az olvasásba a vendégeket is. Hatalmas siker lett.

– Majdnem negyed századig állandó kiállító volt a Budai Várban…

– A vár nagy kihívást jelentett: megújulni, pörögni, jelen lenni. Barátságok születtek, a Stróbl család leszármazottainak könyvbemutatóját például a galériában tartottuk felidézve Stróbl Alajos alakját.

– Végül Budapest belvárosában nyitott galériát. Milyen rendezvényeket szerveznek ott?

– Hella lányommal együtt nyitottunk galériát Budapesten a Sütő utca 2. szám alatt. Állandó jellegű közös kiállításunk mellett előadóesteket szervezünk, elsősorban Mohai Gábor, Dévai Nagy Kamilla, Rák Kati, Márai Enikő fellépésével. Könyvbemutatókat is rendezünk, galériánk előadások helyszíne, és itt találkoztunk tavaly második alkalommal régi stúdiósokkal néhányan. Szívesen, szeretettel vállalom ezt, mindig tele van a Sütő utcai galéria: családias, baráti a hangulat. Többnyire a Belvárosi Művészeti Napok égisze alatt vagyunk jelen, de spontánul is szervezkedünk. Decemberben például Mohai Gáborral rendeztük meg a Bemondók Találkozóját.

Zsombori Erzsébet
Bonchidán született 1949. december 23-án. Főleg selyemfestményeiről és könyv­illusztrációiról ismert. Pályája elején alkalmazott grafikusként indult, később festeni kezdett. Kiállítóművészként bemutatkozott Stockholmban, Koppenhágában, Bécsben, New Yorkban, Washingtonban, Londonban. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

– Hogyan vélekednek a kritikusok?

– Az utamon mindig akadtak jó emberek, például Bodor Pál, aki sok kiállítást nyitott meg, szép cikkeket írt rólam Diurnusként. De szépen írt rólam Németh Júlia, Marton Lili, Székely András Bertalan és még sokan mások. Nem szeretnék nagyképű lenni, nincs miért. Lehet, hogy szerencsésebb voltam, mint más, de talán felismertem idejében a lehetőségeket és rengeteget dolgoztam. Szeretetből.

– Hogyan fogalmazná meg ars poeticáját?

– Az erdélyi táj szépsége ma is elvarázsol: abból táplálkozom, azt festem meg. Érzéseket, hangulatokat festek. Zenét. A virágban zene szól, a zenébe virágot képzelek. A bagoly néha szomorú, madarak röpködnek a tájban kettesben, néha egyedül, magányosan. A köveknek lelkük van, élet van a füvek közt. A napraforgó a nap felé fordul, benne az élet spirálja. A tél tiszta, makulátlan, hó borít be mindent. Kísérletező alkat vagyok, kíváncsi, saját technikát alakítottam ki, idővel kialakult a magam képi világa. Mindig a természet ihletett, de volt idő, amikor az anyaságomat éltem meg: nagyjából 80 madonnát festettem.

 

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét