HIRDETÉS
Idén két kiállítótermet is a BMC rendelkezésére bocsátott a Művészeti Múzeum vezetősége, ami jelzi: nem egy hétköznapi tárlat megnyitóján vehettünk részt február 6-án este a Bánffy-palota ódon falai között.
Lucian Nastasă-Kovács igazgatónak köszönhető, hogy a céh tagjai immár negyedik alkalommal állíthatják ki alkotásaikat Kolozsvár legnevesebb és nem utolsósorban leglátogatottabb művészeti intézményében,
ami már önmagában is rangot ad az eseménynek. (A Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeum a céh 1994-es újjáalakulása óta először 2017-ben fogadta be az akkor országos szintű csoportos kiállítást.)
„Öregebbek lettünk egy évvel, és fiatalabbak egy kiállítással. Mert nincs jobb fiatalító szer egy közös kiállításnál, amely eltörli a nemzedéki, világnézeti, stílus- és felfogásbeli különbségeket, amely egy fedél alá tereli mindazokat, akiknek szívügye a művészet” – fogalmazott a tárlat megnyitóján Németh Júlia műkritikus, aki egyben a BMC alelnöke is. Emlékeztetett: a szakmai szervezet idén ünnepli 91. születésnapját, de minden tárlatuk a megújulást hirdeti. Elmondta, örömmel látja, hogy a festők és grafikusok mellett ezúttal a szokásosnál is több keramikus és szobrász állít ki idén. Amin nem is kell csodálkozni, hiszen a változatosság jellemző magára a BMC-re is: mintegy kétszáz tagja között találunk festőt, keramikust, szobrászt, grafikust, üveg-, textil- és fotóművészt egyaránt. Így aztán a kínálat – ahogyan Németh Júlia műkritikus megfogalmazta – „szinte valamennyi technikában a figurálistól az absztraktig, a klasszikus beütésű, valósághű munkáktól a posztmodernekig, a drámai hangvételűektől a lírai beállítottságúakig, a harsogó figyelemfelkeltéstől az elvontabb, sejtelmesebb, olykor metafizikus irányultságú, metaforikus szín-vonalbeszédig vagy esetenként gunyoros megnyilatkozásokig terjed.”
A jelen tárlat is bizonyítja:
Erdélyben sok a tehetséges képzőművész, aki őrzi a hagyományokat, ugyanakkor az új felé is nyitott.
Az idősebb művészekhez mindig csatlakoznak fiatalabbak, akik hűen őrzik a hagyományokat, de az új szemléletmód nyomát is otthagyják az erdélyi művészeti palettán.
A BMC csoportos tárlatainak hagyományát követve ezúttal sem voltak műfaji megkötések: a szobrászművészek és keramikusok alkotásai igen jól megfértek például Valovits László nagyméretű festményei mellett. A bőrmetszők is képviselve voltak Balázs László személyében, a BMC fotóművész tagjai pedig fényképeket is kiállítottak. Erdély több megyéjéből és Budapestről összesen 83 művész állít ki 135 alkotást, Németh Júlia műkritikus szerint a jelen kiállítás anyaga „őszinte vallomás a minket körülvevő világról, az életről”. Felhívta a jelenlevők figyelmét: a kiállító művészek arra keresnek és igyekeznek választ találni, „hogyan lehet identitásvesztés nélkül, árnyaltan haladni a korral”.
Mivel a Barabás Miklós Céh tagsága nem művészeti ideológia mentén szerveződött, berkeiben a legkülönfélébb művészi hitvallású alkotók kaptak helyet. A klasszikus hangvételű munkáktól a posztmodernekig, a figuralitás jegyében fogantaktól a geometriai és lírai absztraktig, a legkülönbözőbb technikában megvalósított művészi alkotások vallanak készítőik érzelem- és gondolatvilágáról, elképzeléseikről, újszerű kísérleteikről. A kiállított munkák annál is érdekesebbek, mivel a művészek különböző korosztályok képviselői, az idősektől egészen a huszonéves fiatalokig. Jól megférnek egymás mellett az ismert művészek alkotásai olyan pályakezdőkével, akik rendkívüli tehetségről tesznek bizonyságot kiállított munkáikkal.
A Barabás Miklós Céh hosszú hagyományokra tekint vissza: erdélyi művészek egy csoportjának kezdeményezésére 1929-ben alakult a képzőművészeti egyesülés. Trianon után az erdélyi magyar képzőművészek jogosan érezték úgy, hogy intézményesített összefogással talán felvehetik a harcot az új hatalommal szemben, és egy céh létrehozása biztosíthatja számukra a fennmaradás és a további megjelenés lehetőségét. Az ötlet Kós Károlytól származott, aki az erdélyi magyar írókat tömörítő Helikon marosvécsi találkozóján tett javaslatot egy művészeti egyesület alakítására, és Szolnay Sándor, Nagy Imre, Gallas Nándor, Mund Hugó, Jándi Dávid személyében lelkes támogatókra lelt. Már 1929-ben határozatot is hoztak „az erdélyi képzőművészek szabad munkaközössége” támogatására.
1930. március 23-án megnyitották Kolozsváron az első kiállítást, s ezzel az új szervezet megalakult.
Kós Károly megnyitóbeszédében az egyesülést „az erdélyi magyar képzőművészet első tudatos szervezkedési megnyilvánulásaként” értékelte. A kiállítás méltatói pedig hangsúlyozták: a kiállítók „abba a progresszív seregbe tartoznak, amely egyre erősödő hevességgel keres kifejezési formát a művészetben”.
Murádin Jenő művészettörténész szerint
Olyan korban alakult meg, amikor a művészi érték társadalmi tudatosításában az építőmunkát még az alapoktól kellett kezdeni. Példát mutatott a szervezeti élet intézményeinek kiépítésében… Számoknál, adatoknál többet mond az a felmérésekkel ki nem mutatható eredmény, mely munkájuk sikerét igazolja: 15 év szervezeti munkálkodása nyomán már korántsem arról az alapról léphettünk tovább, ami művészeti életünk viszonyait, parlagi voltát az egyesület fellépése előtt jellemezte”. 1944-ben a Barabás Miklós Céh beszüntette tevékenységét, és fél évszázad után, 1994-ben alakult újra folytatva az elődök hitvallását.
A kiállítás megnyitóján felszólalt Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató, aki kiemelte: bár a kultúra látszólag veszít értékéből, mégis sokan jöttek el a BMC éves kiállításának megnyitójára. Németh Júlia műkritikus mellett felszólalt Ioan Sbârciu professzor, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem szenátusának elnöke és Vákár István, a megyei tanács alelnöke. A tárlat február 23-ig látogatható a Művészeti Múzeumban.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
