Kalligráfia: a szépen írás művészete

Ha jó mélyen leásunk emlékeinkben, iskoláskorunkból még felbukkanhatnak olyan jelenetek, amikor édesanyánk vagy a tanító néni kezünket vezette a megvonalazott füzeten, hogy megtanuljuk minél szebben leírni az ábécé betűit. Sokaknak valóságos kínt okozott a szépírás, mások egy életre megtanulták a betűk majdnem tökéletes rajzolását. Legtöbbünknek, ha valamikor szépnek mondható volt is a kézírásunk, egy idő után – elsősorban a gyakorlat hiányából fakadóan – kezdett macskakaparásra hasonlítani. Nem biztos, hogy a mi hibánkból: az úgynevezett modern ember egyre kevesebbet használja a kezét írásra, a klasszikus értelemben vett levél- vagy naplóírás kiment a divatból, és olykor már a helyesírásunkat is gép javítja helyettünk.

Dédszüleink még zsinórírást tanultak, ami már közelít a kalligráfia meghatározásához. Még ha csak négy osztályt is végeztek őseink, az első, amit megtanultak, az volt, hogy szépen írjanak.

„Az írással kapcsolatban azt kell mondanunk, hogy a mai ember nem birtokolja az írást, hanem az írás birtokolja őt. Ez azt jelenti, hogy a csuklónkban, a kezünkben rejlik egy bizonyos gyakorlata az írásnak. Gépiesen írunk a kezünkkel. Ez béklyóba köti az embert. Csak akkor szabadul fel ez alól, ha úgy ír, ahogy rajzol vagy fest – amikor minden betű egy külön festménnyé vagy rajzzá válik. Ekkor megszűnik az, amit eredetileg kézírásnak hívtunk“ – vélekedett Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia atyja.
A szépen írott és némi ornamentikával ellátott kézírást nevezzük kalligráfiának, amely általában valamilyen szövegrészt vagy idézetet örökít meg. A kalligráfus általában megrendelésre dolgozik, a megrendelő pedig kezdőbetűt, idézetet bíz rá, hogy azt szépen megírja. De vannak kalligráfusok, akik könyvet írnak, kódexmásolással foglalkoznak.

Bár sokan azt jósolták, hogy Gutenberg után a kézírás ideje lejár, manapság mégis nagy fellendülés tapasztalható a kalligráfia terén.

A közösségi oldalalakon csoportokba tömörülve osztják meg egymással tapasztalataikat, kiállításokat szerveznek, manapság is zajlik az élet a szépírás terén.

A könyvtár 2500 kötetet tartalmazott, ezeket kézzel írták. Érdekesség, hogy Mátyás halála után egy ideig Firenzében még alkottak a könyvtára számára. A Corvinák lapjai viszonylag jó állapotban maradtak fent, de a borítók nagy része sajnos elveszett. Mátyás utódai ugyanis durván bántak ezekkel az értékes részekkel, a rajtuk lévő drágaköveket, aranycsatokat, gyöngyöket egyszerűen letépték és elajándékozták. A lapok viszont fantasztikus kalligráfiai munkák, az akkori „recepteket” a szépírók a mai napig használják. A könyvek egy jó része itáliai műhelyekben készült, egy-egy könyvön akár 10–12 ember is dolgozott, hiszen mindenki más-más műveletre – írás, illusztrálás, aranyozás, szegélykészítés – volt szakosodva, és azt mesteri szinten űzte” – meséli lapunknak Csűrös Réka, aki mintegy négy éve foglalkozik komolyan kalligráfiával.

A Kolozsváron élő fordítót gyerekkorától lenyűgözték a szép, aranyozott könyvek, de akkor vált igazából a betűk művészi megrajzolásának szerelemesévé, amikor 1990-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban megtekinthetett egy kiállítást.

Erre királyunk halálának 500. évfordulója alkalmából összegyűjtötték a világ összes tájáról Mátyás Corvináit. Tavaly ismét elment az OSZK-ba, ahol ezúttal A Corvina Könyvtár budai műhelye címmel nyílt kiállítás, ami szintén ösztönzőleg hatott rá. A közösségi oldalakon évekkel ezelőtt ráakadt egy kalligráfus csoportra, sokáig csak figyelmesen követte munkáját, aztán pár esztendővel ezelőtt elhatározta, belevág ő is a szépírásba. Az elején nehéz volt, hiszen a kalligráfiát intézményes keretek között nem tanítják, külföldről kell rendelni eszközöket, az ember kísérletezésre van ítélve. A sors úgy hozta, hogy Réka rátalált Ogasawara Ildikó Japánban élő, kolozsvári származású kalligráfusra, aki olyan szinten űzi e mesterséget, hogy gyakorlatilag már ebből él.
„Ismeretlenként kerestem meg Ildikót, aki rengeteget segített tanácsokkal, nem is tudom, hol lennék a szépírásban, ha ő nem lett volna” – mondja Csűrös Réka. A kalligráfia a látszatnál sokkal bonyolultabb műfaj, be kell tartani sorrendeket, lépéseket, technikákat. Réka ma már tisztában van azzal, hogy ha az alkotás folyamán felcseréled a sorrendet, a mű sosem lesz olyan, mint amilyennek elképzelted. De kellett egy Japánban élő művész, aki erre a látszólag egyszerű szabályra rávezette.
Talán azért is érdekes e művészi ág, mert a kalligráfiának megvannak a történelmi jellegzetességei, a modern kori sok mindenben eltér a hagyományostól. Ha egy értő szem megnéz egy iniciálét, elég jól be tudja határolni keletkezésének idejét. Korszakonként eltérnek egymástól, jelentős különbség van például egy reneszánsz kori, egy gótikus vagy egy romantika korabeli kalligráfia között. A modern szépírás mindentől eltér, lehet akár egyetlen lendületesen, szépen megfestett óriási betű egy tarka felületen. Ezzel szemben egy régi képes iniciáléban akár egy történetet is elmeséltek az alkotók…

Hivatásos szinten elsősorban könyvrestaurálók foglalkoznak kalligráfiával, ők tanulják e mesterséget. Külföldön híres kalligráfusok tartanak rendszeresen kurzusokat, ők mindent megtanítanak a szépírásról, más kérdés, hogy ebből a tanítvány mit használ fel. Sokféle írásmód van, többféle anyag, amivel dolgozni lehet (például papír, pergamen), lehet modern vagy hagyományos eszközökkel alkotni.

– véli Csűrös Réka. Van, aki szép, modern kalligráfiákat készít modern eszközökkel, más gyönyörű retrókat alkot szintén modern eszközökkel. Vagy aki kizárólag hagyományos eszközökkel és alapanyagokkal dolgozik, és csak pergamenre. A pergamen borzasztóan drága, így ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Mifelénk – mondja Réka – kizárt, hogy hozzájuss pergamenhez, de még a jó minőségű papír beszerzése is problémát okoz néha. A festék vásárlása valamivel egyszerűbb, bár az sem mindegy, hogy milyen. A kalligráfia időt és türelmet igényel, hiszen egyetlen iniciálé megrajzolása is akár több napot vehet igénybe. A tervezés olykor még hosszabb ideig eltart.
Csűrös Réka szerint az íróeszközök és a festékek mellett a kalligráfus legjobb barátja – akármennyire hihetetlen – a körző és a vonalzó. „Ha az ember kényelmes, fogja egy másik kalligráfus betűjét és lemásolja. Forrás megjelölésével ez nem számít lopásnak. Én is veszek át másoktól, aztán esetleg átalakítom a saját ízlésem szerint. De a tervezéshez elengedhetetlen a vonalzó és a körző” – világosít fel Réka. Rékán kívül vannak más kalligráfusok is Erdélyben, mindegyikük munkája egyedinek számít.

A szépírás művészetét, az alkotók munkáit nemrégiben a kolozsvári Bánffy-palotában rendezett nemzetközi kiállításon is megcsodálhattuk,

Romániában viszont nincsenek túl sokan, akik ezt művelik.
Bár kevesen gondolnák, a kalligráfiának manapság is van gyakorlati haszna. Amerikában már nagy divat, de Európába is kezd begyűrűzni az a szokás, hogy például az esküvői meghívókat kézzel írják. Helyesebben megíratják kalligráfusokkal, akik gyakorlatilag ebből élnek. Ugyanakkor az ókor óta napjainkig az uralkodóházaknak is vannak írnokaik, Washingtonban a Fehér Háznak is van alkalmazott kalligráfusa, és ha onnan valaki meghívót kap, meglepődhet, hogy az kézzel van írva. Ezen kívül az okleveleik, kitüntetéseik szövegei mind-mind kézzel íródnak – mutat rá Csűrös Réka. Hozzáteszi, azért mifelénk még nem lehet megélni a szépírásból, külföldön is csak kevesen vannak olyanok, akiknek a kalligráfia a főállásuk.