Áprily és Reményik barátja, Weress Margit memoárkötetei

Nánó Csaba 2019. május 10., 21:30 utolsó módosítás: 2019. május 10., 21:32

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban mutatták be a Kriterion és a Polis Könyvkiadók közös gondozásában megjelent, Weress Margit – Áprily Lajos és Reményik Sándor közeli barátjának – visszaemlékezéseit tartalmazó Magyar szó Erdélyben című művet.

Dávid Gyula kiadóigazgató, Liktor Katalin, a kötet szerkesztője és dr. Berényi Károly a könyvbemutatón Fotó: Nánó Csaba

Az egykori magyartanárnő bőkezűen bánt az utókorral, hiszen 900 oldalas kéziratot hagyott hátra, amit most a két kiadó összefogásának köszönhetően a nagyközönség is élvezhet. Nem túlzás az utóbbi állítás, hiszen Weress Margit rendkívül szellemesen, részletesen mutatja be korát, szülőföldjét, a „nagy háború” előtti és utáni Erdély társadalmi életét, saját barátságát a kor híres költőivel. A kéziratot Margit unokahúga és annak férje, dr. Berényi Károly gyermekorvos őrizte Hódmezővásárhelyen. Részletek már jelentek meg belőle a kolozsvári Szabadság napilap és a Művelődés című folyóirat hasábjain. A kézirat később Liktor Katalin irodalomtörténész kezébe került, aki – nem mellesleg Reményik-kutató is – azonnal felismerte az írás értékét.

Bár a visszaemlékezésekkel óvatosan kell bánnia az irodalomtörténésznek, hiszen ezek szubjektívek lehetnek, és hiba is csúszhat beléjük, kordokumentumnak és forrásnak mindenképpen kiválóan használhatók – mondta a kötetek bemutatóján Liktor Katalin. Weress Margit visszaemlékezései olvasmányosan és lendületesen megírt korrajzok, amelyek a korabeli erdélyi nő helyzetét is bemutatják anélkül, hogy feminizmusba hajlanának.

Áprily és Reményik barátja

Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója eleinte ijesztően hosszúnak találta a 900 oldalas kéziratot, ám elolvasva ő is meg­győződött annak értékéről és olvasmányosságáról.  Érdekesség, hogy a kolozsvári irodalomtörténész kisiskolásként Székelyudvarhelyen tanítványa volt Weress Margitnak, bár – ahogyan fogalmazott – egészen másképp emlékezett a tanárnő alakjára, mint ahogyan az a kötetekben megjelenik. Ez pedig természetes, hiszen azóta sok évtized telt el. Ami viszont a kéziratban – és most már könyv formájában – le van írva, az rendkívül aktuális, hiszen olyan témákat is boncolgat, mint a trauma, amit Trianon okozott az erdélyi magyar embereknek.

Weress Margit az Áprily házaspár biztatására Budapestre költözése után kezdte el írni Magyar szó Erdélyben címmel az emlékeit megörökítő családregényt.

Emlékirataiban élete nagyenyedi, kolozsvári és székelyudvarhelyi szakaszának hiteles, emberközeli leírását tárja elénk. Leveleiből és emlékirataiból megismerhetjük Áprily Lajost, a tanárkollégát, a természetjárót, a költőt, a közeli jó barátot. A két pedagógus között az idők során életre szóló kapcsolat alakult ki, Weress Margit ugyanis gyakran ellátogatott a Jékely családhoz, gyakran ment kirándulni természetjáró kollégája társaságában, lelkesen olvasta és szavalta irodalmi esteken verseit. Kapcsolatuk később sem szakadt meg, gyakori levélváltásuk által nyomon követték egymás életét. Reményik Sándornak pedig nemcsak csodálója, hanem barátja is volt, lelküket a költészet, az irodalom, a magyarság rajongó szeretete kötötte össze.

Fotó: Nánó Csaba
Tordától Budapestig Enyeden át

Az ótordai Weress családról Orbán Balázs is megemlékezik. Erdély krónikása „jelentős családnak” nevezi, tordai főtéri házukban – amely a második világháborúban elpusztult – megfordult Jókai Mór is.

Margit 1894-ben Tordán született nemesi család sarjaként. Gyermekkorát szeretett és mélyen tisztelt szülei, valamint két testvére társaságában, meleg családi fészekben töltötte. Tanulmányait a tordai katolikus iskolában kezdte, az állami polgári leányiskolában, majd magántanulóként a kolozsvári unitárius algimnáziumban végezte kitűnő minősítéssel. 1918-ban a kolozsvári egyetemen magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett.

Weress Margit már pedagógusi pályája kezdetén a magyar nyelv és irodalom tanításával ültette diákjai szívébe a nemzeti öntudatot és a magyarság szellemi kincseit. Hozzáállására jellemző, hogy három évtizedes, sokrétű és eredményes tanári pályája során egyszer sem hiányzott munkahelyéről.

1919 és 1927 között a Nagyenyedi Református Tanítóképző Intézetben oktatta, nevelte a jövő tanítónőit. Ezt megelőzően a kolozsvári Marianum Katolikus Leánynevelő Intézet pedagógusa volt. 1927 után az udvarhelyi református kollégiumba telepített tanítónőképzőben folytatta tanári pályáját 1950-ig, nyugdíjazásáig.

Két évig az udvarhelyi kollégium igazgatójaként is tevékenykedett. 1954-ben Budapestre költözött, ott hunyt el 1975-ben.

A Magyar szó Erdélyben szerkesztői elárulták, már dolgoznak a harmadik köteten is, ami várhatóan jövőre kerül az olvasók elé.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat