Rákkeltő radon, a színtelen és szagtalan gáz

– Mivel magyarázható, hogy néhány éve egyre többet beszélnek a lakásainkban is tetten érhető radonsugárzásról?

– Eddig valóban keveset beszéltünk róla, pedig nem valamiféle új jelenségről van szó. A rádióaktív radon a Föld keletkezése óta jelen van a természetben. Nem véletlen, hogy már évekkel ezelőtt könyv jelent meg arról, hogy sugárzásban élünk. Einstein fő megvilágosodása is az anyagról és a sugárzásról szól. Pontosabban arról, hogy az anyag sugárzásba, a sugárzás pedig anyagba képes átalakulni. A radon az urbanizáció gyors fejlődésével került előtérbe: nemcsak talajból természetes módon kiszabaduló gázként van jelen környezetünkben, hanem a modern építkezési anyagok és építkezési technikák által is. Egy példát említek:

– A világ legnagyobb városaiban – mint Tokió, New York vagy Sanghaj – az urbanizáció nem mostanában köszöntött be, mégsem beszélnek fél évszázada a radonsugárzásról.

– Az Egyesült Államokban már régóta témává vált a sugárzás veszélye. Az utóbbi évtizedek folyamán a mérési technikák is sokat fejlődtek, kifinomultabbá, pontosabbá és olcsóbbá váltak. Ugyanakkor a védekezés is kézenfekvőbb lett. Amerikában a lakosság tudatosítása is jóval előbbre jár, mint az európai országokban. Ott radonmérő készüléket is vásárolhat az ember, amellyel a mérés elvégzése után bemegy egy szaklaboratóriumba, és néhány órán belül kézhez kapja az eredményt, illetve szükség esetén a védekezéshez szükséges pontos utasításokat.

– Említette a korszerű építőanyagokat mint potenciális veszélyforrást. Vissza kellene térnünk az organikus anyagokhoz, csökkentenünk kellene a vas és a beton használatát?

– Nem feltétlenül erről van szó. Sokan emlékezünk még azokra az aránylag olcsó, hatalmas, szürke, kohósalak és cement keverékből készült téglákra, amelyeket főként a pincék kiépítéséhez használtak. A kőművesek kimondottan szerettek azzal dolgozni, mert a téglák mérete miatt szaporább volt a munka. Csakhogy a nagy méretű téglák alapanyaga a hőerőművekben történő szénégetés folytán visszamaradt salak volt, amelyben aránylag nagy mennyiségű radioaktív anyag gyűl össze. Mivel a bomlás egyik terméke a radon, ezek a téglák veszélyforrásokként vannak jelen sokunk otthonában. A cement előállításának során is akadt olyan gyártó, amely magas uránium- vagy rádiumkoncentrációs alapanyagot használt.

– A városlakókkal szemben még nagyobb veszélynek vannak kitéve a bánya környékén élők, vagy akik a mélyben dolgozták le az életüket?

– A kolozsvári Babeş–Bolyai Tu­do­mányegyetem mérései kimutatták: az Erdélyi-szigethegységben dolgozó bányászok voltak leginkább kitéve a radon és egyéb veszélyes anyagok sugárzásveszélyének. Én a Székelyföldön végeztem méréseket – Gyergyóremetén és Kovásznafürdőn –, ugyanakkor a Kárpátok túlsó oldalán, Buzău megye északi részén lévő sárvulkánok környékén. Azért választottam a vulkanikus övezeteket, mert a radonprobléma szoros összefüggésben áll a geológiával. Egyfelől a kőzet, másfelől a földkéreg repedései miatt.

Szabó Endre bácsi, a Sanepid egykori fizikusa már évtizedekkel ezelőtt mérte a légköri radont, ugyanakkor figyelemmel követte a mofetták radonsugárzását is. Nem véletlen, hogy a borvízforrások és mofetták hazájában, Hargita és Kovászna megyében az országos átlagnál kimagaslóan nagyobb a tüdő-, illetve a gyomorrák-megbetegedések aránya.

– Mekkora sugárzást bír el egy viszonylag egészséges szervezet?

– Európában még nincs egységes koncepció erről. Országszerte változnak a törvénybe foglalt értékek, nálunk például a köbméterenkénti 300 becquerelt tartják felső, figyelemfelkeltő határnak. A lakóhelyiségekben mért radonkoncentráció világátlaga ennél jóval kisebb, körülbelül 50 becquerel köbméterenként. A sugárzásnak van egy bizonyos határértéke, amelyet az emberi szervezet képes gond nélkül elnyelni. A belélegzett radont általában ki is lélegezzük; közvetlen élettani szerepe ezért elhanyagolható. Különösen veszélyessé akkor válik, ha bomlástermékei megtapadnak a levegőben található aeroszolrészecskéken, majd a tüdő falán. Itt a hörgők és a tüdő belső felületét borító bronchiális és alveoláris hámsejteket közvetlenül sugározzák be. Minél több a légköri aeroszol, annál több bomlástermék juthat szervezetünkbe. Bizonyos dózist a radioaktív vagy kozmikus sugárzás által kapunk; erre rátevődik az orvosi rendelőkben ért sugárzás, mint például egy egyszerű tüdőszűrés.

Világszinten kimutatott, hogy a tüdőrákos esetek mintegy 37 százalékát a radonsugárzás váltja ki. A tüdőrákot okozó tényezők sorában a radon a cigaretta után a második helyen áll. Azt is fontos tudni, hogy fiatalkorban, amíg a test fejlődésben van, sokkal kiszolgáltatottabb, mint később.

– Az aggasztó statisztika miatt vagy egy újfajta uniós elvnek köszönhetően kezdenek országszerte radonmérésbe?

– Az Európai Unió 2013-ban kibocsátott 59-es irányelve alapján az idén nyáron elfogadott törvény szerint Romániának is el kell készítenie az országos radonakciótervet, amelynek első lépése a mérés. A jogszabály alapján – melynek kidolgozásán magam is részt vettem – megalakult minisztériumközi bizottság koordinálásával konkrét intézkedések hozhatók, ha bizonyos helyeken a gázszivárgás meghaladja a megengedett értéket.

– Mit ért a konkrét beavatkozások alatt? Mit tehetnek az állami szervek a radonsugárzás ellen?

– A radon elleni védekezés legegyszerűbb formája a rendszeres szellőztetés. Fontos, hogy olyan környezetben töltsük napjainkat, ahol nyolcóránként a légtér kicserélődik. Ha viszont nagyobb gondok vannak, akkor meg kell oldani a pincék szellőztetését ott is, ahol nincs ablak. Ha a földből sugárzik a radon, egy különleges betonozási módszerrel azt meg lehet gátolni. Ha a falból, az építkezési anyagból észleljük a sugárzást, arra létezik egy különleges festékanyag, amely szintén lényegesen csökkenti a mérgező gáz behatolását a légtérbe. Nagyobb befektetést igénylő komoly veszély esetén az állam anyagilag is támogathatja azt.

– Marosvásárhelyen is radonmérésre készülnek. Mit kell erről tudni?

– Hatvan iskolában és közintézményben helyezünk el 120 detektort. A következő szakaszban magánlakásokban is fogunk méréseket végezni. Nem kell attól tartani, hogy bármilyen káros hatása lenne az orvosságosdobozra hasonlító detektornak, bárki elhelyezheti a szabálynak megfelelően a lakásban vagy a pincében. A felmérés három hónapot tart, ezek után következik az adatok elemzése és a szakhatóság bevonása.