Maroskeresztúr női polgármestere: ,,mi a szívünkkel is gondolkodunk”

Maroskeresztúr Marosvásárhellyel összenőtt település, Székelykakasd is a hozzá tartozik, a községnek a megyében elsőként volt női polgármestere. A valamivel több, mint ötezer lelkes községben a magyarság száma kisebbségbe szorult, de Székelykakasdon a legtöbben magyarnak, székelynek vallották magukat a legutóbbi népszámláláson.

– Ma is azt vallja, hogy polgármesterként nem politizálni akart, hanem a közösségért dolgozni. Hogyan indult el ezen az úton?

– Pályázatírással, közbeszerzési tanácsadással foglalkoztam, és egy panziót vezettünk a férjemmel. Annyi közöm volt a közigazgatáshoz, hogy különböző pályázatokon együtt dolgoztam a polgármesteri hivatalokkal. Amikor Orbán Levente helyi RMDSZ elnök megkért, hogy gondolkozzak el azon, indulnék-e polgármesterjelöltként, hallani sem akartam róla. De ő havonta felhívott és győzködött. Hiszek abban, hogy meg kell ragadni a lehetőségeket. Fiatalként voltam Amerikában dolgozni, és vissza akartam térni, de már nem kaptam vízumot. Meggyőződésem, hogy ez sem véletlen.

– Ki erősítette meg az elhatározásában, hogy elvállalja a felkérést?

– Egyszer, amikor Orbán Leventétől jöttem ki, felhívott Brassai Zsombor, aki a megyei RMDSZ-nél dolgozott, jól ismertük egymást. Nagyszerű ötletnek tartotta a felkérést, és nagy lelkesedésével beültette a bogarat a fülembe. Elmondtam a férjemnek, hogy milyen felkérést kaptam.

Négy magyar és négy román jelölt volt, a többiek mind férfiak. Székelykakasdiként házról házra jártunk Maroskeresztúron is, beszélgettünk az emberekkel. Több olyan visszajelzést kaptam, hogy az emberek ezt értékelik, és megfontolják a támogatásomat. Az első mandátumom egy szavazaton múlott: egy szavazattal volt több, mint az utánam következő román férfi jelöltnek. Szerintem ez sem véletlen: aláhúzza azt, hogy ez az én utam. A következő két mandátumban, amikor szintén ötnél több jelölt volt, mindig megkaptam a szavazatok több, mint felét. Függetlenként indultam és az is maradtam: meggyőződésem, hogy a helyi közösséget kell szem előtt tartani és nem a politikai érdekeket. Ha lehet így fogalmazni, én nem politizálok.

– Mit szólt a család a jelöléshez, az új feladatokhoz?

– Ez a legérzékenyebb része a vállalásnak, mert nincs olyan, hogy mindenhol teljes mértékben helyt tudjak állni. A hivatal, a közösség és a család (férj, gyerek) is egész embert kíván. A férjem már a legelején beleegyezett, de ez nem a feltétel nélküli támogatást jelentette. A polgármesteri munka miatt sokszor háttérbe kerül a család, ami nehézséget jelent. Egy családanyának az a feladata, hogy összetartsa családot, de a polgármesterség – ha jól akarod végezni – nem nyolc órás munka.

Amikor hölgytársaságban vagyok – például a fiam osztályában az anyukákkal találkozom –, meg szoktam kérdezni, hogy szerintük fontos, hogy a nők közösségi, vezetői szerepet vállaljanak? Mindig egyöntetűen azt mondják, hogy igen. De amikor az a kérdés, hogy közülük vállalna-e valaki ilyen szerepet, akkor mindig nem a válasz. Nem is mernék bátorítani erre senkit, aki nem érez késztetést magában. Én jól ismertem a két települést, tudtam, hogy milyen sok lehetőség van előttük, milyen sok pályázatról lemaradtak, holott víz-, és csatornahálózatra van szükség, működő kultúrotthonra, új és felújított oktatási épületekre. Mindezek tükrében vállaltam el a vezetői feladatokat.

– Milyen nőként férfiakkal teli önkormányzatban helyt állni, hivatalt vezetni?

– Mindenki tudja, hogy milyen rendszert vettem át: nagyon nagy szabadság volt a hivatalban, ez a munkára és munkaprogramra is vonatkozott. A magánszférából jöve szinte elképzelhetetlen volt számomra, amit láttam, amit megörököltem. Egyik legnagyobb konfliktusom az akkori női jegyzővel alakult ki, aki addig a hivatalt irányította. Az első négy év harctér volt, próbáltam nyitni, csapatépítőket szerveztem. Azt mondták, ilyen sehol nincs, ők a tengerre járnak továbbképzésre évente egyszer, ezzel voltak megszokva. Ezekre a harcokra nem fektettem nagy energiát, abba fektettem, amihez értettem.

– Említette a rossz munkamorált. Ezen hogyan sikerült változtatni?

– Kérdeztem a polgármester-kollégákat, hogy ők hogy boldogulnak azokkal az alkalmazottakkal, akik nem akarnak dolgozni. Ismerjük az állami közigazgatást: nem úgy van, mint a magáncégeknél, hogy aki nem teljesít, az más munkát kell keressen. Ha az ember bejön időben dolgozni és itt ül az irodában, akkor biztonságban van. Egyik kolléga azt mondta, hogy ő három mandátum után tudott megszabadulni azoktól, akik nem végezték rendesen a munkájukat. Kiderült, lassan mind nyugdíjba mentek, így sikerült a váltás.

Azt mondják, hogy a jó példa ragadós, de én nem ezt tapasztaltam, legalábbis nem nőtt arányosan a munkakedv azért, mert én itt voltam és legjobb tudásom szerint dolgoztam, amit másoktól is meg akartam követelni. Sőt azt láttam, hogy bejön egy motivált ember a hivatalba dolgozni és átveszi a többiek munkamorálját. A helyi önkormányzatban sem volt egyszerű.

Pedig a polgármester nem kell nehéz fizikai munkát végezzen, akár fát is tud vágni, ha szükséges, és minden más munkát is el tud végezni nőként. Néha, mi nők a szívünkkel is gondolkozunk és ez többletet jelent. Jobban oda tudunk figyelni a szociális problémákra, a közösségépítésre. Én a kulturális programok szervezésére, a közösségek összekovácsolásra is figyeltem. Például a maroskeresztúri kultúrotthont hosszú évekig nem lehetett használni és sokan azt is mondták, hogy nincs is szükség rá. De miután felújítottuk és berendeztük, azóta minden nap van program benne, tánccsoportok próbálnak és lépnek fel, kis és nagyobb eseményeket tartunk, órarendet kell készíteni, annyira ki van használva. Igazi közösségi központtá vált, csak rendbe kellett tenni. Nőként sok ilyenre is oda tudok figyelni és vezetőként tenni is tudok.

Bár a polgármester nem beszélt róla, de az ő kezdeményezésére szerveződik évről évre március nyolcadikához közel első pénteken a tavaszleső vásár, amelyen a helyi virágtermesztők és kézművesek mutatják be szebbnél szebb virágaikat. Jó lehetőség arra, hogy a férfiak kis meglepetéseket vásároljanak vagy akár a nők lepjék meg magukat valami széppel. A polgármestertől hazafele tartva mi is megnéztük a termékeket és vásároltunk is.