– Hagyományos erdélyi közegben, főleg vidéken még mindig nehezen fogadják el a női presbitereket. A Presbiteri Szövetség új elnökeként hogyan látja, nincs ellentmondás a kettő között?
– Valóban, több helyen még mindig ez a helyzet, de a gyülekezetek, a közösségek világnézetétől függ elsősorban. Viszont sok helyen már változás történt. Egyre több a női presbiter, helyenként ők töltik be a gondnoki tisztséget is, sőt vannak egyházmegyék, ahol elnöknőt választottak a többnyire férfiakból álló presbitériumok. A brassói PSZ-ben (amelyhez Bukarest is tartozik) hat évig alelnök voltam. A tavalyi választásokon először egyházmegyei elnöknek választottak meg, utána pedig egyházkerületi elnöknek. Megtisztelő, hogy tömbmagyar és szórvány vidékekről egyaránt rám gondoltak és megkérdezték, elvállalom-e a jelöltséget. Ezúton is köszönöm a sok férfi kolléga bizalmát. Új megbízatás ez a szolgálat Isten részéről, újabb kihívás, amelynek szívesen nézek elébe. Ezt a tisztséget viszont már a hatéves, többnyire elnöki feladatokat ellátó egyházmegyei alelnöki, valamint több éves presbiteri és gondnoki szolgálat előzte meg. Igyekszem továbbra is legjobb tudásom szerint dolgozni.
Ugyanis rajtam kívül bekerült az elnökségbe a kézdi-orbai egyházmegye frissen megválasztott elnöknője is, Haan-Deák Anikó. Tehát nagy előrelépésről beszélhetünk egyházmegyei és kerületi szinten egyaránt. Gondolom, további munkára és türelemre van szükség, s az idő mindent megold, hiszen egy korábbi egyházmegyei elnököt idézve „a családokat, gyermekeket is a nők, az édesanyák tartják össze legtöbb esetben, ezt tehetik a gyülekezetekkel is.”
– Hosszú éveken keresztül a brassói egyházmegye PSZ-vezetőségében tevékenykedett, ám Bukarestben él. Hogyan és mikor került a román fővárosba?
– Az élet szele gyermekként, családommal együtt sodort 1978-ban Nagyváradról Bukarestbe. A magyar iskola mellett a templom volt a második otthonom. A Calvineumban konfirmáltam, majd ott lettem presbiter és gondnok, világi képviselő, valamint nőszövetségi tag, de mindkét bukaresti gyülekezetbe jártam, járok. 2018 novemberében szolgálatom kibővült, amikor a Brassói Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének alelnöki tisztségébe választottak. Öröm és megtiszteltetés volt ez számomra, hiszen addig Bukarestet (amely a brassói egyházmegyéhez tartozik) nem képviselték egyházmegyei szinten. A nagy kiterjedésű egyházmegye PSZ-elnökségében akkor képviseletet nyertek a Kárpátokon kívüli egyházközségek is. Szolgálatomban többéves tapasztalatomat igyekeztem értékesíteni az egyházban.
Ugyanakkor kollégáimmal együtt látogatásokat tettünk a főleg szórványban élő gyülekezetekbe. Másfelől mi magunk is egyházmegyei rendezvényeket szerveztünk a presbiterek, gondnokok számára. Részt vettünk az egyházkerületi találkozókon igyekezve minél jobban bekapcsolódni a „nagy család vérkeringésébe”.
– Mivel foglalkozott az egyetem elvégzése után?
A Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszékén magyar–román szakból, illetve médiakommunikációból diplomáztam. Ugyanitt szereztem magiszteri fokozatot és doktori címet magyar nyelvészetből, médiakommunikációból, s ez idő alatt továbbképző tanfolyamokon vettem részt a budapesti és a szegedi bölcsészkarokon.
Még az egyetem elvégzése előtt dolgoztam fordító-tolmácsként, majd a Román Rádió Nemzetközi Szolgálata Magyar Adásának, illetve a Román Televízió Bukaresti Magyar Adásának szerkesztő-riportere voltam mintegy 13 éven át. Továbbá
a kisebbségi, elsősorban a magyar oktatás érdekében tanácsosként, osztályvezetőként, államtitkári kabinetigazgatóként és tudományos kutatóként a Neveléstudományi Intézetben. Ezek mellett magyar szakos tanárként tanítottam egykori iskolámban, a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban, a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszékén és az Archivisztika Fakultáson. 2020-tól a kormány Vallásügyi Államtitkárságán főtanácsosaként dolgozom, elsősorban a magyar történelmi egyházak kérdéseivel foglalkozom.
Sokat foglalkoztam saját gyermekeim (lányom és fiam) felnevelésével, hiszen édesanyaként legnagyobb ajándék és felelősség a gyermekek nevelése, elindítása a nagybetűs életbe. Ők jelentik számomra a legnagyobb eredményt.
– Hogyan került kapcsolatba az egyházzal?
– Református családban nőttem fel, de ökumenikus nyitottsággal, ahol anyai nagyapám a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium vallási és pedagógusi szellemét továbbította unokáinak is kántortanítóként, s mindezeket megerősítette istenfélő nagymamám hitvallása. Az esti ima életem része volt gyermekkoromtól kezdve. 1978-tól a bukaresti Calvineum tagja vagyok.
– Nemrég egy fiatalember azt a kérdést szegezte nekem, hogy kiből lehet presbiter. Mi erre a válasz?
– A református egyház szervezetéről és kormányzásáról szóló jogszabály értelmében „a presbiter az egyházközség lelki, szellemi és anyagi ügyeinek intézésében, az egyházi önkormányzat gyakorlásában és az egyházi fegyelem fenntartásában közreműködő egyházközségi tisztségviselő. A presbitereket az egyházközség választójogosult tagjai a választhatóság jogával bíró, köztiszteletben álló, 25. életévüket betöltött egyháztagok közül választják, akik az istentiszteleteken rendszeresen részt vesznek, úrvacsorával rendszeresen élnek, az egyház munkáiban közreműködnek, az egyház rendtartásait és jogszabályait tiszteletben tartják és tisztes családi életet élnek.” A presbiter elöljárója a gyülekezetnek, ám ez nem érdem, kitüntetés, hanem szolgálat, mint ahogy Jézus oktatta a tanítványait, hogy „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok” (Mk 10,43).
– Mi a feladata a református presbiternek?
– Az említett jogszabály értelmében, a presbiter kötelességei:
a) őrködik az igehirdetés, a vallástanítás és a gyülekezetépítés jó rendje fölött;
b) támogatja a lelkipásztort minden irányban egyházvédő és egyházépítő munkájában;
c) részt vesz a presbitérium gyűlésein, tanácskozásain és mindenfajta presbiteri továbbképzőn;
d) közreműködik a presbitérium által alkotott bizottságokban, külön megbízatások esetén azok teljesítésében eljár;
e) buzdítja az egyházközség tagjait az egyház iránti kötelességeik teljesítésére, a híveket szeretettel figyelmezteti Isten törvényeinek megtartására, meginti azokat, akik rendetlenül élnek (1Thessz 5,14);
f) rendszeresen látogatja az egyházközségnek felügyeletére bízott tagjait, különösen az elhagyatottakat, betegeket, a lelkigondozói és missziói munkában a lelkipásztornak segít, látogatásairól a lelkipásztornak jelentést tesz;
g) mind magán-, mind családi életében az egyház iránti törhetetlen ragaszkodásával, tisztes magaviseletével, az istentiszteleten való buzgó részvétellel, a sákramentumokkal való éléssel az egyháztagok előtt példát mutat.
– Évtizedekkel ezelőtt még a nagyvárosokban is vidékről beköltözött személyek vállaltak presbiteri, gondnoki tisztséget. Az értelmiség távol maradt. Az utóbbi időben mintha ez változott volna. Valóban más a helyzet?
– Ebből a szempontból is változott a presbitériumok összetétele. Ezt tapasztaltam a novemberi egyházkerületi választáson is, valamint több gyülekezetben, ahova ellátogattam. A presbitériumokban egyre több értelmiségi vállal szerepet. Elsősorban pedagógusok, ez is bizonyítja, hogy a templom és iskola együttműködése mennyire fontos napjainkban is. Továbbá közgazdászok, orvosok, mérnökök, üzletemberek vállalnak egyházi tisztséget.
– A PSZ tevékenysége az IKE-vel és a nőszövetséggel ellentétben kevésbé volt látványos, hatékony. Hogyan igyekszik ezen változtatni az új vezetőség?
– Elnökként szeretném, hogy mindannyian kezet nyújtsunk egymásnak, megfogjuk egymás kezét, a hit, remény, szeretet jegyében, hogy ez által minden egyházmegye kerüljön be az egyházkerület vérkeringésébe. Szeretném, hogy mindenki adja át a saját gyülekezetében, egyházmegyéjében tapasztaltakat, hogy mások is tanuljanak azokból és szétszórják a termő magokat ott, ahol azokra szükség van.
amelyek „házhoz szállítják a nagy református világtól elszigetelt” presbiterek, gyülekezetek számára is a lelki táplálékot, az összetartozás erejét, valamint a presbiteri tisztség gyakorlásához szükséges tudnivalókat.
A PSZ tevékenységére nézve fontosnak tartom a hatékony kommunikációt a média hangja révén (is). Ennek érdekében továbbra is jó együttműködést szeretnék a hazai és anyaországi sajtóval magyar és román nyelven, mint például Üzenet, Presbiter, Brassói Lapok, Hírek határok nélkül (Stiri fără frontiere), Reformátusok Lapja, Bukaresti Rádió stb. Ezekben cikkek, riportok formájában számoltam be különböző egyházi rendezvényekről és tevékenységekről.
– Mennyire ismeri az egyházmegyei szervezeteket? Melyek voltak a legtevékenyebbek?
– Több éves egyházi tevékenységem során lehetőségem volt közelebb kerülni az egyházmegyei vezetőségekhez, az egyházközségekhez, azok lelkészeihez és képviselőihez. Több gyülekezetbe látogattam el különböző ünnepi rendezvények alkalmával az ország számos vidékén – tömbvidéken és szórványban egyaránt. Mindig örömteli találkozások ezek. Szinte mindegyik egyházmegyében megfordultam. Nem szeretném megbántani egyik egyházmegyét sem, azt viszont elmondom, hogy
Máris vannak előrelépések. Úgy érzem, többnyire szeretnének „új vizeken járni... szállani, szállani egyre,/Új, új vizekre... szállani...”
– Bukarestben él, dolgozik. Nem befolyásolhatja ez erdélyi szerepvállalását?
– Bízom benne, hogy nem. Számomra a távolság nem jelent akadályt. Szeretek utazni, autót vezetni, sok levezetett kilométer áll mögöttem. Ahogyan álmodni és valóra váltani az álmokat nem lehetetlen, csak akarat, elszántság kérdése, úgy a távolság sem akadály a gyülekezetek, közösségek közötti együttműködésre, barátságra. Sőt különös kapcsolatot teremthet. Csupán az első lépést kell megtenni, utána minden könnyebb lesz. Ezen kívül van mellettem egy jó vezetőségi csapat, amellyel úgy szeretnék dolgozni a következő időszakban, hogy megerősítsük a presbiteri küldetéstudatot, az egyházunk és népünk érdekében végzett szolgálatot.
– A 15 egyházmegyéből nem mindegyikben működik a PSZ. Érdemes-e ösztönözni vezetői szintről az új egyházmegyei szervezetek megalakulását? Vagy az „erőszakkal” létrehozott területi szervezetek amúgy sem életképesek?
– Örömmel mondom, hogy most már minden egyházmegyében létezik PSZ új vezetőségekkel, a kollégák pedig készek az együttműködésre, a kért információk begyűjtésére. Ott, ahol problémák voltak, megbeszélés után rendeződött a helyzet. Bízom a sikeres együttműködésben minden egyházmegyével. Mindenképpen a megbeszélés híve vagyok.
– Milyen volt eddig a presbiterképzés, és milyennek kellene lennie?
– Az eddigi képzések mindenképpen hasznosak voltak, az ember minden előadásból tanul valamit, és következtetéseket von le. A legtöbb alkalommal rangos személyek tártak érdekes és hasznos témákat a hallgatóság elé. A jövőre nézve szeretném, hogy a presbiterek és gondnokok mindig aktuális témákról halljanak előadásokat, hiszen e gyorsan változó világban szükség van a folytonos tájékozódásra.
– Melyek a legfontosabb feladatai a PSZ új vezetőségének?
– Elsősorban az, hogy összekovácsoljuk a szövetséget, ahol mindenki jól érzi magát, és jó kedvvel végzi azt a feladatot, amelyet elvállalt, mert „Isten is jókedvében teremtette a világot.” A szövetség elsődleges célkitűzései között említem az egymásra figyelést, a gyülekezetek közötti kapcsolatok megerősítését.
Remélem, így lesz az egyházkerület szintjén is. Az új elnökséggel olyan szolgálatot fogunk végezni, amelyre büszke lehet majd egész közösségünk Presbiteri Szövetsége. Másfelől szeretném, hogy nyitottak legyünk az egyházkerület különböző szervezeteivel szemben, valamint a Királyhágómelléki Egyházkerület és a Kárpát-medence társszervezeteivel való együttműködésre, s ne zárkózzunk el más felekezetek irányában sem. Fontos, hogy megismerjük és meghallgassuk egymást. S ne feledjük: minden nap tegyünk valami jót ott, ahol vagyunk, ahova Isten helyezett minket.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.