Egy ,,égbenéző” naplójából – Kósa-Kiss Attila szalontai csillagász új kötetéről

– A 2003-ban megjelent Rejtőző sasbérc – Csillagvilág című kötete óta idén májusban jelent meg legújabb szakmai kiadványa, amelyet nagy érdeklődés övezett. Hogyan született meg az újabb kötet?

– Idén, március közepe táján meghívót kaptam a nagyszalontai polgármesteri hivatalba, hogy a Török László polgármester úr által kiállított Pro Civitas-díjat átvegyem. Kedélyes beszélgetés közben a szintén jelenlevő polgármesteri főtanácsos, újságíró, a Szalontai Napló nevű periodika korábbi főszerkesztője, Patócs Júlia felvetette a kérdést, hogy dolgoztam-e a második könyvem kéziratán, ugyanis az első munkám bemutatóján, 2003 nyarán szóba került, hogy lesz folytatása. Igen, mondtam, nagy részét már bevittem számítógépre. Török László polgármester ekkor megígérte, hogy ha befejezem a kéziratot, támogatni fogja a könyv megjelentetését.

A bemutatóra május 29-én került sor a nagyszalontai Magyar Házban. A terem a 2003-as évi bemutatóhoz hasonlóan annyira megtelt érdeklődőkkel, hogy többen a folyosóra szorultak ki. A kötet általam írt ismertetőjét húgom, Kósa-Kiss Gizella olvasta fel.

– Miről olvashatnak a csillagok szerelmesei új kötetében?

– Könyvemet három fejezetre osztottam. Az első az égbolttal való korai ismerkedésemmel kezdődik. Dilemmámmal, hogy zongorista pályát válasszak-e vagy inkább természettudományit – végül utóbbi mellett döntöttem, hiszen egy tóparti házban nevelkedtem, körülvett a természet, zsongott mellettem az állatvilág, napközben ámulatba ejtettek a felhők, a mesterséges fényektől mentes csillagos égbolt pedig estéről estére kínálta kifogyhatatlan varázsát. Ha szobámból kilépek a szabadba, az észlelőteraszomra, az első a felhőhatározó: milyen felhő(k) lebeg(nek) az égen, mi a pontos latin neve/nevük, melyik madár trillázik. Hasonló történik éjszaka is: elcsípek-e egy alkalmi hullócsillagot (meteort, szilárd kozmikus testet), milyen csillagképek látszanak, fellobbant-e egy váratlan nóvacsillag.

Fényszűrő védelme mellett teleszkópon át egy-másfél óra alatt lerajzolom a Nap felszínén látszó sötét foltokat, éjszaka pedig változó fényű csillagokat, üstökösöket, kisbolygókat és sok millió fényévnyi távolságra levő csillagrendszerekben fellángoló szupernóvákat.

– Munkásságára külföldön is felfigyeltek, erre miként reflektált könyvében?

– Az égi észlelői munka nem marad eredmény nélkül: a kaliforniai Los Angeles-ben egy kiállításon bemutatják üstökösmegfigyeléseimet, Angliából díjjal ismerik el munkámat, de kapok díjakat az Egyesült Államok számos államából a csillagok fényének meghatározása elismeréséül. Rájöttem, hogy a csillagos égbolt gyöngyszemeit másoknak is meg kell mutatnom, így napközben a Nap foltjainak látványát osztom meg az érdeklődőkkel, éjszaka a bolygókat, a Holdat, csillaghalmazokat, galaxisokat. Minden ilyen alkalom után jóleső érzéssel térek haza. Hosszabban ismertetem a főleg brit földön előfordult villámcsapások eseteit, továbbá Nagyszalonta éghajlatát és városunk múltjának szélsőséges időjárási eseményeit. GAIÁRÓL, a földanyáról igyekszem lehullajtani a leplet abban a tekintetben, hogy

A könyv második fejezetében a csillagászati régmúltba, legendákba vezetem be az olvasót. A harmadik fejezetben pedig a válaszokat keresem, kik vagyunk, miért vagyunk és hová tartunk az áhítatot keltő világegyetemben. Ismertetem tudományos felfedezésemet is, amelyben bizonyos napfoltok hatást gyakorolnak időjárásunkra.

– Emlékeztetőül néhány szó a 2003-ban megjelent könyvéről…

– Első könyvem 2003 nyarán jelent meg Rejtőző sasbérc – Csillagvilág címmel a nagyváradi Literátor kiadó gondozásában, a Communitas alapítvány támogatásával. Abban taglaltam a földrengésfényeket, a távoli vulkánkitörésekből kénsavfelhők okozta fényjelenségeket, a környékbeli gázmező bizarr fényeit, fantomködöket, a jégkristályokból álló pehelyfelhőkön mutatkozó fénygyűrűket és íveket, északi sarki fényeket, jégvihart, portölcsért, a bolygónkat hajdanában övező gyűrűt földre hullott különös üvegszemcséket, azaz a tektiteket (földre hullt meteoritkövek), távoli galaxis szupernóváját.

– Ez egy sajátságos szakterület, mégis nagy érdeklődés övezi. Vajon miért?

– Elsőre pár száz példányban kinyomtatott könyvemből megjelenésének első hónapjában – tiszteletpéldányaimat leszámítva – alig öt darab maradt. Nagyon remélem, előbb-utóbb lesz utánnyomás.

– Mi volt az égi figyelőnek az égbolton tapasztalt legnagyobb csodája?

– Egyértelműen az északi sarki fény. Könyvem borítóján (ami Patócs Júlia szerencsés választása volt) szerepel a május 10-én, Nagyszalonta északnyugati határából észlelt égi tünemény, latin nevén „aurora borealis”. Korábbi tapasztalataimat alapul véve az volt az elmúlt félszáz év leglátványosabb ilyen jelensége, amely a legfényesebb, a legszínesebb, a legkiterjedtebb, a leghosszabb ideig volt látható. A fotó szerzője Fenesi Ferencz meg is jegyezte: „az északi fény semmilyen más égi tüneménnyel, például a teljes napfogyatkozással sem ér fel. Messze nem.”