Az orwelli abszurdumok korában élünk – Mihály István megzenésített verseiről

– Rádiós, szerkesztői munkád mellett milyen rendszerességgel írsz verset?

– Már jó ideje nem írok verset, bár néha érzem a késztetést, de aztán mégse szánom rá magam. Persze ez változhat. A három vers, amit Csutak István megzenésített, az 1990-es évek közepéről származik: a Molto vivace 1995-ben jelent meg a Korunkban, a Miért ne legyek én dromedár szintén ekkortájt a Helikonban. Az apokrif apokalipszis érdekessége, hogy ezt nem közöltem még sehol, pedig ez is régi. Legépeltem és egy borítékban hibernált több mint húsz évig. Nem voltam termékeny költő, tulajdonképpen nem is tekintem magam költőnek.

s grafomán se vagyok, se jó se rossz értelemben. Tényleg csak akkor kacérkodtam a költészettel, amikor nagyon erős belső késztetést éreztem erre. Volt (sőt van) néhány ,,komoly” novella- és regényötletem is, amelyeket még nem írtam meg. Majd ha nyugdíjba megyek, s ha megérem. Ami a prózát illeti, két bűnügyi kisregényem jelent meg kötetben, egy harmadik (szintén krimi) elbeszélés pedig hetilapban, folytatásokban. Ezt leszámítva a szerkesztői, újságírói munka mellett (ami bizony nagyon energia- és időigényes és rosszul fizetik) esszéket, glosszákat, kritikákat és tanulmányokat írtam szép számmal, ezekből lett is két kötet (A képernyő jótékony homálya és az Örömszakadtáig), amelyek jó fogadtatásban részesültek.

– Volt-e már megzenésített versed?

– Igen, egy.

Attila tényleg az az ember, aki nem tud létezni költészet nélkül: meg vagyok győződve róla, hogy legalább hússzor annyi verset olvasott, mint én, pedig én ugye magyar-angol szakos bölcsész lennék, végzettségemet tekintve. Egyszer csak jelentkezett, hogy megtetszett neki egyik versem, megzenésítheti-e.

– Hogyan született az ötlet, hogy Csutak Istvánhoz fordulj, vagy ő keresett meg?

– Én nem kerestem meg senkit soha ilyen ügyben. Meg sem fordult a fejemben. Viszont néhány régi versemet feltettem a Facebook-oldalamra, idővonalamra, s ott elég sokan elolvasták, s jelezték, hogy tetszettek a szövegek.

Sokáig gondolkoztam, aztán kiválasztottam tucatnyi verset s elküldtem a Garabonciás alapemberének. Megjegyzem, annak idején középiskolás, majd egyetemista koromban én (is) rongyosra hallgattam a Garabonciás együttes 1982-ben megjelent Country Rock című nagylemezét, amely zeneileg és szövegek szempontjából is kiváló. Mind a 12 dal (köztük megzenésített versek is vannak) négy évtized után is vállalható, és igen jól szól ma is. Ajánlom a fiatalabb olvasóknak is, hallgassák meg például a Kell című dalt, amely annak idején hónapokig vezette a sikerlistákat, vagy a Karrier c. opust, s ha tehetik, a teljes albumot (a nagy megosztókon megtalálható). Ma is megvan nekem ez a vinil lemez. Nem is értem, hogy némelyik dalszöveg/vers hogyan csúszott át a cenzúra rostáján a '80-as évek elején.

Tehát nagy megtiszteltettetést jelentett számomra a felkérés, most sem vagyok biztos benne, hogy méltó vagyok rá.

Na de visszatérve a verseimhez, egy idő után azt írtam Csutak Istvánnak, zenésítse meg csak három versemet, elég lesz belőlem egy kislemez is. Hadd pörögjek én 45-ös fordulatszámon, s hagyjam meg a 33-as lassú tempót a fiataloknak. És lőn.

– Mit jelent a költő számára egy megzenésített vers?

– Nagy megtiszteltetés, mint már mondtam. Főleg ha a felkérés olyan művésztől érkezik, mint Csutak István. Ugyanakkor a zene révén a vers más, új dimenziókat kap, jelentésmezeje kitágul. Mellesleg úgy érzem, sajnos mindhárom vers aktuálisabb ma, mint húsz, huszonnyolc évvel ezelőtt, mikor megszülettek, s megjelentek nyomtatásban. Egyre őrültebb világban élünk, az utóvéd lett az igazi elővéd, a valóban, a szó klasszikusan nemes értelmében ,,progresszív”. A Nyugaton tomboló woke és cancel culture (eltörléskultúra) korában, az önmaga paródiájává váló politikai korrektség, az utra- és neoliberális köntösben jelentkező szabadságkorlátozások és az orwelli, az 1984-et idéző abszurdumok korában élünk.

ma már (részemről) egyformán szól a melldöngető maradiságnak, nacionalizmusnak és a valóságtól elrugaszkodott neo- és ultraliberális, s rossz értelemben baloldali ideológiáknak, amelyek megfertőzik elsősorban a nyugati társadalmakat. Igyekeznek korlátozni a vélemény- és szólásszabadságot, manipulálnak, erőszakosan társadalom-mérnökösödnek, el- és meghülyítik a naiv embereket, ismét meg akarják váltani a világot. Újra terjed az evilági és erőszakos, fundamentalista eszkatológia. Mi, akik átéltük Romániában a sötét '80-as éveket, aztán a '90-es évek nagy fel- és elszabadulását, bányászjárást, fekete Marosvásárhelyt, Caritas piramisjátékot, a korrupció, a pofátlan cinizmus, a dilettantizmus és kontraszelekció négyzetre, sőt köbre emelését, ezekre a dolgokra is sokkal érzékenyebbek vagyunk, jobban érezzük a veszélyt, mint az 1990 után született fiatalok vagy az elkényelmesedett, jólétben felnőtt vagy megöregedett nyugatiak.

– Lesz-e folytatás?

– Nincs kizárva. Újabb felkérés máris érkezett. De ez már a jövő zenéje (lesz).