HIRDETÉS

Az erdélyi nőt nem becsülik eléggé

Kádár Hanga 2017. szeptember 28., 20:25 utolsó módosítás: 2017. szeptember 28., 20:28

Botházi Mária diákkora óta tud örülni egy-egy jól sikerült, kifejező mondatnak. Dolgozott napilapnál, portálnál, hetilapnál, egyetemi oktatóként pedig a hitelességre törekszik. Az egyetlen erdélyi női magazin lelkes, jókedvű, új főszerkesztőjével beszélgettünk. 

Botházi Máriát mindig vonzotta a sajtó világa Fotó: Makkay József

– Biztosan sokan kérdezték már: mikor és miért döntöttél amellett, hogy a sajtóban fogsz dolgozni?

– Talán csak a diákjaim kérdezték eddig. Valamikor nyolcadikban lehetett. Valamilyen furcsa oknál fogva mindig vonzott a sajtó világa, olyannyira, hogy saját újságokat is készítettünk a barátnőimmel annak idején. Írógéppel. Nem volt kis munka, de remekül szórakoztunk. Mindig szerettem írni, élveztem, ahogyan megszületik a szöveg. Mindegy, milyen szöveg, iskolai igazolás a gyereknek vagy épp publicisztika, nagyon tudok örülni egy-egy klassz szónak, kifejező mondatnak! Szász-Mihálykó Mária magyartanárnőm csodás emberismerő volt, mindenkiben megtalálta, miben más, mint a többi. Ő tanácsolta ezt a pályát nekem, mert azon is gondolkodtam, hogy tanító vagy magyartanár leszek.

HIRDETÉS

– Napilapnál, online sajtóban és hetilapnál egyaránt dolgoztál. Melyik változat áll közelebb hozzád?

- A minél lassúbb változat. Az online újságírás érdekes. Nagyszerű, hogy van visszajelzés az olvasótól, hogy lehet frissíteni, javítani a szöveget, hogy számos történetmesélési technika és techikai lehetőség van. De meg kell tőle bolondulni. Olyan az agyad egy átdolgozott nap után, mint a méhkaptár. Ezt az információtömeget, amivel most találkozik egy online szerkesztő, az emberi agy képtelen befogadni. Egy idő után persze megszokod, betörsz és aztán rendszerint bele is fásulsz. De addig?! Én eleinte este nem tudtam elaludni a szellemi fáradságtól, kóvályogtak a szövegfoszlányok a fejemben. Ennél már doktorálni is jobb, pedig az sem sétagalopp.

– A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanítasz főállású oktatóként. Miért akar egy újságíró újságírószakon tanítani? Lehet-e egyáltalán azt tanítani?

– Ha orvosok tanítják az orvosokat, zenészek a zenészeket, színészek a színészeket, miért ne taníthatnák az újságírók az újságírókat? Egyébként soha nem terveztem előre a tanítást, mint ahogy semmit nem terveztem előre, mindig csak belecsöppentem a dolgokba. Egyszer találkoztam Cseke Péterrel az utcán, aki örömmel újságolta, hogy lehet a karon doktorálni, egy fizetéssel egyenlő mértékű az ösztöndíj. Kérdezte, nem felvételizek-e. Mondtam – akkor épp dühös voltam, mert az egyik ismert portálunk nem fizette a biztosítási járulékokat, és elúszott néhány ledolgozott hónapom –, ez csodás. Pihengetek, olvasgatok, tanulgatok, s végre „megy a munkakönyv” is, jó lesz ez nekem. Felvételi után kiderült, kötelező tanítanom az egyetemen. Így ragadtam ott. Nehéz kérdés, hogy lehet-e ezt tanítani. Egyrészt tudni kell, hogy a mi szakunk inkább média szak. Az a tudás, amit ez nyújt, haszonnal alkalmazható bármely kommunikációhoz és médiához köthető szakterületen: lehetsz céges kommunikátor, színházi közönségszervező, sajtós egy politikus mellett. Másrészt meg épp a klasszikus újságírás és média haláltusáját látjuk most, és nézzük tehetetlenül. Azok az értékek, amelyek mentén például én is formálódtam, manapság már nem értékek a sajtóban, igaz, bennem még azok maradtak. Tehát biztos tudást nem lehet átadni úgy, mint a matematika karon, de az alapok talán elsajátíthatóak, és ez már valami.

– Diákjaid körében népszerű, kedvelt és igazságos vagy. Tanárként mi a vezérelved?

– Kapok azért hideget-meleget egyaránt tanárként is. No de ez természetes. Valahogy sosem voltam olyan vezérelves, mint ahogy tervezett sem. A hitelességet tartom a legfontosabbnak, például ezért igyekszem mindig a sajtóban is dolgozni, mert olyasmiket oktatok, amihez gyakorlati tapasztalat szükséges.

– Kutatási témáid közé tartozik a civil és a közösségi média, és rendszeresen foglalkozol az online sajtó helyzetével. Hogyan látod, milyen a jövője az erdélyi magyar nyomtatott sajtónak a portálokkal szemben?

– Ez már a jövő, amit most tapasztalunk, ha a nyomtatott sajtó szemszögéből nézzük. Most már talán nem is az a kérdés, milyen hordozón jelenik meg az illető médiaorgánum – hiszen a nyomtatott sajtó már régóta vesztésre áll –, hanem az, miként szólal meg. A klasszikus műfajok sorra kihalnak, tiszta műfajokról már nem lehet beszélni, az objektív újságírás mára már illúzió. A súlyos, klasszikus sajtótémákat javarészt halálra ítéli az olvasó. Úgyhogy érdekes jövő elé nézünk. Az újságírás megfoghatatlan lesz nálunk is, amelyet az ipari méretű és felfokozott gyorsaságú médiafogyasztás alakít. Remélhetőleg azok a nyomtatott lapok meg tudnak maradni Erdélyben is, amelyek nem hírközpontúak, hanem újszerű témákat kreatívan, másként tudnak tálalni. Hogy meddig? Talán amíg lesz annyi türelem az emberben, hogy olvassa őket. És amíg rendelkezni fog annyi olvasáskultúrával magyar nyelven, hogy megértse az írott szöveget.

– Az erdélyi női sorsról és életképekről írt humoros, néha szarkasztikus, de valóságos és eredeti tárcáid az Erdélyi Napló olvasóinak körében is népszerűek voltak, kötet is született belőle. Szerinted milyen nőnek lenni Erdélyben?

– Szép, fiatal és gondtalan nőnek lenni biztosan jó. A továbbiakban viszont már nem vagyok olyan biztos. Nemrég az adóhivatalban jártam, és elég sok nyúzott arcú, középkorú nőt láttam. Sok arcról az alkohol és a cigaretta nyomai köszöntek vissza. Ez már elég jól látszik a negyvenes-ötvenes éveikben járókon, s eleve nem a testi-lelki egészséget, valamint a felhőtlen boldogságot jelzi. Aztán az ollót rég látott frizurák, a táskák és ráncok közt megülő, láthatóan sebtében felrakott sminkek, a rossz fogak, rettenetes műfogsorok is sokat sejtetőek. Ha egy nő nem szedi rendbe a haját és fogait, az azt jelzi, meglehetősen rossz állapotban van – testileg, lelkileg, anyagilag. Azt, hogy nem foglalkozik, vagy nem engedik foglalkozni saját magával. Ma egy középkorú erdélyi nőt nem sokra becsül a társadalom. És az sem becsüli eléggé önmagát. Gyakran a legkevésbé fontos a családban is, pedig talán ő tartja össze, ő viszi a családhoz köthető munka oroszlánrészét. Ehhez képest meglehetősen kevés elismerést kap, hisz szépsége többnyire már megkopott, egyéb teendői miatt talán a foglalkozásában sem sikerült kiteljesednie, egészsége is ingatag. Több ilyen nőt látok, és nem hiszem, hogy jól lennének. Csak végzik a dolgukat.

– Rendszeresen jelennek meg új tárcáid. Készül az új kötetre való anyag?

– Nem tudom, igazán nem terveztem az elsőt sem. Nem azért írtam, hogy kötet legyen belőle. Most is azért születnek, mert szeretem írni őket. Aztán miért is ne, lehet még kötet belőlük. Jó lenne persze más típusú könyvvel is előrukkolni, de nem az előttünk álló év lesz, amikor ezt meg tudnám tenni.

– Vajon miért éppen Botházi Mária az egyetlen erdélyi magyar női magazin új főszerkesztője?

- Talán mert egy jó ismerősöm jó ismerőse a Nőileg tulajdonosának? Viccelek. Mert megkérdezték, hogy vállalnám-e. Gondolom, újságíró mivoltom, az írásaim és az udvarhelyiségem miatt.

– Hogyan szeretnéd alakítani a Nőileg jövőjét?

– Igyekszünk jobban nyitni Belső-Erdély és a Partium felé. Egyébként pedig a Nőileg egy igen sajátosan és hangsúlyosan erdélyi szellemiségű magazin, amit nagyszerűnek találok. Éppen ez a hangvétel, a látszólag könnyed témák honi szemszögű és gyakran súllyal bíró, de mégis egyszerűen olvasható bemutatása tette vélhetőleg népszerűvé az elmúlt időszakban. A mi világunk köszön belőle vissza magazinosan: hogy miként élünk, sminkelünk, szeretünk, öltözünk, eszünk, nevelünk, házasodunk, válunk, kikre nézünk fel. Úgy látom, erre továbbra is szükség van.

– Hogyan fér össze a szerteágazó újságírói munka és tanítás a családi élettel és a gyerekneveléssel?

– Hála Istennek, ez a munka jobban összefér a családdal és a gyerekneveléssel, mint egy hivatalnok vagy például egy napilapos újságíró munkája. A tanításon kívül bármit el tudok végezni otthonról akkor, amikor épp idő van rá. Ez persze csapdás is, mert az lehet így az ember érzése, hogy állandóan dolgozik. Ezért azt a napirendet alakítottam ki, hogy délután háromig-négyig dolgozom, utána már nem. Illetve a házimunka, az nem munka, ugye? Ez számomra egyensúlyt jelent, nem szeretek egész nap szellemi munkát végezni. Reggel hatkor kezdődik a napom, ezért hétköznap kispolgári módon nagyjából a gyerekkel egyidőben nyugovóra térek azzal a szent elhatározással, hogy most már tényleg végignézek egy filmet, illetve három oldalnál többet fogok olvasni a regényből. Ez elég ritkán sikerül. És ebben a keretben közben persze zajlik az élet: vendégek jönnek, néha kimegyünk a városba este, máskor fogadjuk a szerelőket és a blokkfelelőst.

Botházi Mária
1977-ben született Székelyudvarhelyen, egyetemi tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán végezte. 15 évet dolgozott napi- és hetilapos, valamint online szerkesztőként és publicistaként, a Transindexnél, a Krónikánál és az Erdélyi Naplónál, jelenleg a Főter.ro publicistája. A 2013-ban megvédett doktori értekezésében az 1989 utáni átmeneti időszak erdélyi sajtójával foglalkozott, a Korunk folyóirat történetének, a rendszerváltás utáni sajtókörnyezetnek, az online médiatér jellemvonásainak, illetve a civil és közösségi média kutatója. 2006 óta folyamatosan rendszeresen publikál tanulmányokat a Korunknál, a Megánál, a Me.dokban. Tavaly megjelent Boldogság juszt is a tiéd című kötete erdélyi bestsellerré vált.
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS