A tehetség mellé rengeteg munka kell

– Hogyan indult el a rendezvény?

– A Harmonia Cordis Egyesületet doktori tanulmányaim elkezdésekor, 2007-ben hoztam létre. Az első fesztivált Marosvásárhelyen szerveztük, és annyira jó sikerült, hogy tíz évvel ezelőtt Udvarhelyre is áthoztuk. Az elején a Terra Siculorum székelyföldi klasz­szikusgitár-fesztivál volt a neve, tavalytól viszont Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokként folytatódott. Tömbösítettük rendezvényeinket, idén a székelyudvarhelyivel párhuzamosan Sepsiszentgyörgyön is gitárnapokat tartottunk. Emellett rendezvényeink vannak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is, de Udvarhelyt fontosnak tartom, hiszen innen származom. Annak ellenére, hogy Kolozsváron élek és ott tanítok a Gheorghe Dima Zeneakadémián, szeretek hazajárni.

– A tömbösítést követően miként változott a rendezvények közönsége a váro­sokban?

– Marosvásárhelyen a legnépesebb a fogadtatása, itt gyakran több ezren jönnek el egy-egy koncertre, de Székelyudvarhelyen is népes a közönségünk. Az idei kiadás némileg csalódás volt, mert az előző évekkel ellentétben nem sikerült telt házas koncerteket összehozni. Akik eljöttek, pozitívan reagáltak, többször is visszatapsolták az előadókat. Igyekeztünk változatosan összeállítani az előadásokat, volt szóló-, duó- és trióelőadás, Székelyföldet érintő műveket hoztak a zenészek, például előadták Bartók Béla Este a székelyeknél darabját. Arra törekedtünk, hogy magyar szerzőket is bemutassunk.

– Mi lehet az oka annak, hogy Székelyudvarhelyen kevesebben járnak koncertekre?

– Rendezvényünk egybeesett a kicsengetésekkel és bankettekkel. Hátha jövőre minden megváltozik. Szeretem az udvarhelyi közönséget, mindig nagyon hálás. Remélem, a kultúra- és zeneszeretet megmarad, ezt próbálom fenntartani. Ennek megfelelően igyekszem minőségi előadásokat hozni a városba, ezért hívok olyan zenészeket, akik több nemzetközi versenyt is megnyertek.

– Miként oldotta meg, hogy ennyi év alatt a szakma kiemelkedő zenészei vegyenek részt a fesztiválon?

– Tíz év alatt mindig ingyenes volt a rendezvény. Hogyan sikerül ezt fenntartani?

– Nem könnyű munka: többnyire pályázatok, valamint néhány támogató révén tudjuk vállalni. Rendszerint a régiek támogatnak, újakat sajnos nem tudunk bevonni. Pályázatokból sikerült összegyűjteni a négy rendezvény költségvetését, ami mintegy hetvenezer eurót tesz ki. Megszállottja vagyok e rendezvénynek, és most már eljutottam oda, hogy saját diákjaim is jelen vannak a koncerteken. Imádom a tanítást, ez a hivatásom, így sokat jelent, hogy a diákjaim egyre jobban teljesítenek.

– Kik járnak a koncertekre?

– A közönségnek csupán egynegyede zenész, éppen ezért alakítom úgy a programot, hogy a meghívottak olyan darabokat is előadjanak, amelyek a „hétköznapi emberek” számára is érdekesek. Így sokkal jobban meg lehet szólítani a zeneszerető, de nem zeneművelő közönséget.

– Hogyan teszik a zeneszerető, de nem zeneművelők számára is emészthetővé a koncerteket?

– Egyeztettünk az előadókkal, főként a magyar ajkúakkal, hogy mindenik darabról meséljenek: honnan származik, mi ihlette a szerzőt stb. Igyekeztünk oktatói jelleget vinni az előadásokba. A közönséggel kommunikálni kell, hiszen így jobban megérti az előadást. Az előadásokban sok a Piazzolla, az argentin zene, az én előadásomban a fingerpicking-stílussal ismerkedhetnek meg, amelyik nagyon látványos. Próbáljuk magas szinten művelni a klasszikus zenét: a reneszánsztól a huszadik századik csendül fel a hanganyag. A múlt században már nagyon szétnyílt a zene, és rendezvényeinken az új vonalakat próbáljuk megmutatni. Vannak bizonyos művek, amiket a szakmán belül jobban értékelnek, más művek pedig jobban megszólítják az átlagot. A változatosságra is törekszünk: idén például japán meghívottunk balkán zenei feldolgozásokat hozott.

– Miért tartja fontosnak, hogy fiatal tehetségek is fellépjenek a fesztiválon?

– Pár éve kezdtem el fiatalokat is meghívni, tavaly óta csak a helyiekre koncentrálok. Minden koncertet egy helyi ifjú zenész kezd. Számukra nagy élmény, hogy komoly rendezvényen léphetnek fel, befutott, profi zenészek mellett jelenhet meg a nevük.

– Tanárként hogyan látja, a fiatalok önszántukból válnak profi zenészekké, vagy inkább a szülők erőltetik erre az útra?

– Ez összetett kérdés. Vannak olyan előadók, akik már fiatal koruktól gitároznak. Lehet, hogy valamiért megtetszett nekik, vagy a szülő valamilyen ok miatt íratta őket zeneiskolába. Magasabb szintek eléréséhez viszont szükséges a szülői segítség, hiszen versenyekre eljárni drága mulatság. Ráadásul egy komoly hangszer ára két-három ezer eurótól akár tízezerig terjedhet. Ha nincs legalább egy kétezer eurós hangszered, akkor a nagyobb versenyeken már nem tudsz bizonyítani, mert nem tudod azokat a hangszíneket, finomságokat bemutatni.

Diákjaimnak rengeteg ösztöndíjat szerzek, de még így is szükséges a szülői támogatás, hiszen gyakran nagy anyagi áldozatot jelent egy profi zenészi karrier fenntartása. Például nemrég egy tízéves diákom szülei banki kölcsönt vettek fel, hogy háromezer eurós gitárt vásároljanak.

Ma már rengeteget fejlődtek a hangszerek, felépítésükben sok újítás jelent meg. Nem lehet szétválasztani a szülői nyomástól a tehetséget, gyakran a szülői szigor is kell a kisebb gyerekeknél, csak nem szabad túlzásba esni. Láttam olyan ígéretes előadókat, akik a nagy nyomás miatt már nem tudtak bizonyítani. Az arányokat óvatosan kell kezelni: meg kell maradnia a zenélés örömének. A gyereknek szeretettel kell kézbe vennie a hangszert, hiszen így később is örömmel fog játszani.

– Sokat hallani csodagyerekekről, született tehetségekről. Elég-e a kiváló tehetség, vagy kemény munka is kell ahhoz, hogy a szakmában elismerjék?

– Nagyon jó tanárral, kitartással és jó hangszerrel messze el lehet jutni. A tehetség is összetett, hiszen lehet valakinek jó a hallása, de a manuális képessége gyengébb. Másnak meg lehet jó a manuális képessége, de gyengébben érti meg az anyagot. Csupán tehetséggel nem lehet messze jutni, kell a kontroll a tanár részéről. Nem mindegy, milyen technikát tanul meg, mert rosszal tönkre lehet tenni egy gyereket. Hiába javítom ki, mert a színpadon a hirtelen izgalom miatt az alapreflexek állnak be, ezért sokkal nagyobb energiát visz el a javítás. A tehetség segíthet eljutni egy következő szintre, de gyakorlás nélkül nincs fejlődés. Olyan ez, mint a sport: kemény munka nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni, függetlenül a sportoló adottságaitól.

 – Milyen lehetőségei vannak ma egy hazai, fiatal gitárosnak?

– Romániában a kilencvenes évekig nem is volt jelen a klasszikus gitár a zeneiskolákban és az egyetemeken. Most elmondhatjuk: olyan fiatal előadóink vannak, akik nemzetközi versenyeket nyernek. Diákjaim között is többen nyertek szólóban és duóban, de kamarazenében is. Míg a nyugati országokban már a hetvenes-, nyolcvanas években hagyománya volt az iskolai gitároktatásnak, itt a kilencvenes években még gyerekcipőben járt. A volt székelyudvarhelyi zeneiskolában például én voltam az első gitáros úgy, hogy tizenegyedikes koromban mentem át a matek-fizikáról.

– Rendszerint rocksztá­rokként képzelik el a gitárosokat. Miből áll valójában egy zenész élete, milyen munka áll a koncertek mögött?

– Mindenki azt hiszi, a zenész leül, és azonnal gitározik. Valójában rengeteg háttérmunka van, amit sokan nem ismernek. Mesterkurzusokra, képzésekre és versenyekre kell eljárni. A napi több órás gyakorlás gyakran kéz- és hátfájással jár, sokszor a türelmet is próbára teszi. Nemcsak zenedarabokat, hanem koordinációs, technikai-, sebesség- és nyújtógyakorlatokat kell elvégezni ahhoz, hogy művészi szintet nyújtson az előadó. Tizenegyedikes koromban velem is megesett, hogy a sok gyakorlás miatt majdnem gipszbe tették a kezem. Oda kell figyelnem a diákjaimra, hogy ne essenek túlzásba, ne legyen ínygyulladásuk. Ahogy a sportban, itt is vigyázni kell az izmokra, és rengeteget kell dolgozni a sikerért.

– Önnek zenészként és tanárként is munkájává vált a hangszere. Milyen a hobbija egy zenésznek?

– Nekem a motorozás az egyik hobbim, és közben drónokkal foglalkozom. Érdekes volt, mert az előadók között is akadt olyan, aki éppen ilyen kütyükkel foglalkozik. Ismerek olyan zenészt, aki extrém biciklizik, mások sportolnak, van, aki autózik. A gitár a szakmám, a hobbim és hivatásom, de emellé kell még valami, amivel kikapcsolódok. Most egy motort építek, összesen már négy van. Nem minden klasszikus zenész nyakkendős ember. Amellett, hogy kötelességtudatosan töltünk el naponta több órát gyakorlással, nyitottak vagyunk. Ha csak ezzel foglalkoznánk, az ember bekattanhat, ezért kell mindig valami őrültség a zene mellé.