A szembesülés fájdalmas, de fontos

Szucher Ervin 2018. június 22., 21:51 utolsó módosítás: 2018. június 22., 22:01

A szembesülés nagyon fájdalmas, azonban elkerülhetetlen lépés a felépüléshez, a gyógyuláshoz – állítja Bartha Éva pszichológus, a marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány munkatársa a szenvedélybetegségekkel vagy a családon belüli erőszakkal kapcsolatban. 

Bartha Éva fontosnak tartja az egyház szerepét a tinik meghódításában Fotó: Szucher Ervin

– Milyen fogadtatása volt a már számos erdélyi helyszínen is bemutatott Kontrasztkiállítás című tárlatuknak?

– Az emberek többféleképpen fogadták: volt, akit sokkolt, és volt, akiben nagyon jó dolgokat indított el. A fiatalok némán, csendben nézték és hallgatták végig a harminc– negyven perces tárlatot, majd félrevonultunk egy nyugodt helyre megbeszélni a látottakat. Nyíltan, őszintén tudtunk érinteni tabutémákat, legyen az a drogfogyasztás kérdése, az elvetélés vagy a válás. Engem is meglepett az érett emberekre jellemző hozzáállás, amelyet a diákok tanúsítottak.

– Ilyenkor derül ki, hogy szinte nincs is olyan család, amelyben ne ütötte volna fel a fejét valamiféle szenvedélybetegség?

– Ezt nem mondanám még akkor sem, ha nagyon sok családban valamilyen formában jelen van. A szakmában dolgozóként én már nem tudok meglepődni az efféle dolgokon, pedig minden második gyermek érintett a kérdésben. Nemcsak szüleik, hanem önmaguk által is.

A fiatalok közül van, aki internetfüggő, más megrögzött szerencsejátékos, a dohányzókról és alkoholizálókról nem is beszélve.

Úgy érzem, ez az ötven százalék nagyon magas arány.

A Bonus Pastor Alapítvány magyarózdi terápiás központjában egy csoportbeszélgetés szenvedélybetegekkel Fotó: Makkay József

– Azon túl, hogy őszintén beszélnek minderről, az érintettek próbálnak tenni annak érdekében, hogy leszokjanak a rosszról?

– A legtöbben abban a fázisban és életkorban vannak, amikor jól elvannak ezzel az életmóddal, és káros szenvedélyeiknek csupán a pozitív oldalát érzékelik. Erről is szoktunk beszélni, és megpróbáljuk kinyitni az érintettek szemét, hogy lássák, alkohol, dohány és drog nélkül is lehet szép, vidám fiatalkort élni. A kiállítás is a függőség káros oldalait mutatja be. Szerencsés esetben a fiatal észreveszi, hogy ha így folytatja, sokkal mélyebb és súlyosabb helyzetbe kerül.

– A tárlatlátogatás után az emberek megnyílnak, mesélnek, vallanak, de előfordul az is, hogy másnap visszatérnek és segítséget kérnek a leszokáshoz, a gyó­gyuláshoz?

– Az emberek ezt nagyon nehezen tudják megfogalmazni magukban és a külvilág számára. Mégis akadt olyan, aki a látottak– hallottak hatására elkezdett terápiára járni, mert nyilvánvalóvá vált számára az addig rejtett probléma. És itt jön be a pedagógustársadalom oly fontos szerepe, különösképpen az osztályfőnököké. Mi egy óra alatt igyekszünk feldolgozni azokat a kérdéseket, gondokat, amelyek felszínre kerülnek, ám igazából egy sokkal hosszabb, átfogóbb munkára van szükség.

– Hogyan élik meg a tinédzserek a társaságból való kiközösítést? Mert ugye, aki nem cigizik és nem iszik, az –egyes osztálytársai szerint –nem is számít menő gyereknek.

A serdülőkor egyik legnehezebb kihívása ellenállni a csoportnyomásnak, hisz ebben az életkorban a legnagyobb hatást a közösség gyakorolja az egyénekre.

Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a fiatalok egyéb közösségi élményt is kaphassanak, ne csak a cigizés, dohányzás vagy akár a drogozás által biztosított együttlétet. Az osztályfőnököket már említettem, de ugyanakkor nagyon fontosnak tartom az egyház szerepét is, melynek ifi köreibe betagolódva egy egészen más lehetőség kínálkozik a tinik számára. Az a tapasztalat, hogy a mély barátságok, kapcsolatok kialakulása mindig jó irányba viszi a fiatalokat.

– A káros szenvedélyek hatása mellett a kiállításon a családon belüli erőszak következményeit is bemutatják. Mennyire ismerik fel az asszonyok, a gyerekek, hogy nemcsak az elcsattant pofonok, hanem a lelki terror is családon belüli erőszakot jelent?

– Nagyon nehezen, ezért is hasznos a Kontrasztkiállítás, mert szemkinyitó szerepet játszik. Volt már arra példa, hogy felnőtt is, aki végignézte a tárlatot, az egyik felirat előtt egyszerűen elkezdett sírni, mert itt döbbent rá, hogy élete során ő is egy áldozat volt. A szembesülés nagyon fájdalmas, azonban elkerülhetetlen lépés a felépüléshez, a gyógyuláshoz. Egyébként esély nincs arra, hogy az egyén vagy a család életében valami is változzon.

Bartha Éva
1996 óta a marosvásárhelyi székhelyű Bonus Pastor Alapítvány munkatársa. Kezdetben irodavezetőként, programszervezőként, amolyan „mindenesként”tevékenykedett. Jelenleg személyzeti képzési, fejlesztési és prevenciós programkoordinátorként dolgozik, valamint egyéni tanácsadást nyújt. A Bonus Pastor Alapítvány szakembere a  magyar református egyház és a magyar rendőrség család–  és ifjúságmentő projektje keretében létrejött, mind az anyaországban, mind Erdélyben népszerű Kontrasztkiállítás egyik „tárlatvezetője”.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat