A 20. század elején még óriási területen termesztettek kendert, jobbára rostfeldolgozásra. A korabeli Magyarország mintegy 80 ezer hektár kenderterülettel rendelkezett, amiből Erdély is derekasan kivette részét. Trianon után ennek köszönhetően Románia is kendernagyhatalommá vált. Ezt örökölte a kommunista hatalom: fénykorában összesen mintegy negyven kenderfeldolgozó működött az országban. A legnagyobb Temesváron, amely világviszonylatban is a vezető üzemek közé tartozott. Az ötvenes években Marosludason 1955-ben jött létre a kenderáztató vállalat, majd 1973-ban fonoda nyílt, ahol kenderszálat és spárgaféléket gyártottak. A korabeli üzemben rengetegen dolgoztak a környékbeli falvakból is, a marosludasi gyár volt a könnyűipar egyik legfontosabb beszállítója.
A romániai kenderfajták a világ legjobbjai közé tartoztak, hektáronkénti rosttermésátlaguk elérte a 10 tonnát, rosttartalmuk pedig a 30 százalékot.
A kommunista időszak fénykorában több mint 60 ezer hektáron termesztettek kendert. A rendszerváltozás előtt Magyarország mellett Romániában volt a legmagasabb a vetésterülete, a termék igen keresett volt a nemzetközi piacokon is. A három-négy évtizeddel ezelőtti kenderterületnek mára a töredéke maradt.
A rendszerváltozás elhozta –mint minden ágazatban, a kendertermesztésben is –a hanyatlást. Tulajdonképpen már a nyolcvanas években megkezdődött az ágazat leépítése, amikor folyamatosan növekedett a Bangladesből, Kínából és Indiából behozott szintetikus rostok mennyisége. A korábbi kendertermesztő terület 20 százalékára csökkent. Míg a „kendertörténelem”csúcsévében mintegy 40 kenderüzem működött, mára kettő maradt. Ha a háború előtt és közvetlenül utána a falusi környezetben előállított és feldolgozott kender még igen jelentős értéket képviselt a családok költségvetésében, mára ez csak múzeumi bemutató jelleggel létezik. Nagyobb baj, hogy az ipari méretű termesztés és feldolgozás is kimúlóban van.
Érdekes jelenség, hogy ez az ipari növény ismét reneszánszát éli. A 30 százalék cellulózt, 30 százalék olajat és 30 százalék tüzelőanyag-potenciált tartalmazó növény egyre keresettebb a nemzetközi piacokon.
A kenderrost a textilipar alapanyaga, magját, illetve az abból préselt olajat pedig élelmiszerként hasznosítják. Napjainkban az építőipar fedezte fel, ugyanis kiváló hőszigetelő és tűzálló képessége miatt a kenderrostból építőanyagokat gyártanak, de a gyógyszeripar is érdeklődik iránta. Arról nem is beszélve, hogy a kender pozdorjájából gyártott brikett tüzelőanyagként egyenrangú a bükk- és a gyertyánfából készülttel.
A hajdani kenderáztatók már csak emlékekben élnek, de ugyanez a sorsa a kenderfeldolgozó gyáraknak, többek között a marosludasinak is. Ezt 2003-ban a Lutex Rt. vásárolta meg, de mivel az állam nem támogatta az ágazatot, 2008-ban áttért golyóálló mellények gyártására. No persze azok nem kenderből készülnek.
A kendertilolásról –a növény törésére, tisztításra, a pozdorjától való megszabadítására használt eszköz –már a falusi gyerekek sem hallottak. Pedig nem is olyan régen az erdélyi gazdaságokban a tiló még általánosan használt eszköz volt.
Hasonló a helyzet az anyaországban is. Ezért tartja fontosnak a Molnár György által vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), hogy a helyzet javítása érdekében lépéseket tegyen. „Az NSKI célja határokon átívelő fejlesztési hálózat létrehozása az ipari kendergazdaság újjáépítésére, e haszonnövény gazdasági, kulturális és közösségépítő szerepének visszaállítására. Az ipari kendernövény különlegessége, hogy sokrétű feldolgozásával olyan termékek állíthatók elő, amelyek meghatározóan hozzájárulnak az egészséges élet feltételeihez, többek között az étkezésben, az öltözködésben, az autógyártásban, az építőiparban és a szépségiparban.
A székelyföldi, különösen a Maros megyei magyar gazdák a kendertermesztés úttörőinek számítanak, ezért a velük való együttműködés, valamint az ő szakmai támogatásuk az NSKI kiemelt célkitűzése.
Mivel a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta térségében van érdeklődés az ipari kender termesztése és feldolgozása iránt, összmagyar együttműködést szorgalmazunk ezen a területen is”–nyilatkozta lapunknak Pásztor Zsolt, az NSKI agrárgazdaság-fejlesztési referense.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Maros szervezete is, amikor a Marosludas környéki gazdák számára kenderrel kapcsolatos tájékoztatót szervezett. Erre meghívták a növény alapos ismerőjét, dr. Constantin Găucă mérnököt, tudományos kutatót, aki 42 évet dolgozott kendertermesztésben és kutatásban. Ő mondta el, hogy mára alig 600–700 hektárra apadt e haszonnövény termőterülete.
Napjainkban a kendertermesztést némiképp hátráltatja, hogy még a hivatalos szervek fejében sem tiszta, hogy mi a különbség az ipari és a vadkender között. Utóbbinak a pszichoaktív hatóanyagtartalma eléri a 15 százalékot, az ipari kender maximum 0,2 százalék THC-t tartalmaz. A tetrahidrokannabinol (THC) több kábítószer, így a fűként is ismert marihuána és a hasis hatóanyaga. A hagyományosan kendertermesztéssel és -feldolgozással foglalkozó európai közösségekben a növény tudatmódosító szerként történő felhasználása nem létező gyakorlat volt, ezért furcsa, hogy egyes román hivatalosságok keverik a kétféle növényt.
Găucă tucatnyi érdeklődő előtt ismertette a termesztési technológiát, a szaporítóanyagok beszerzési forrásait, az erdélyi és különösen a Maros menti régiónak legmegfelelőbb fajtákat. Az RMGE Maros falugazdásza, Sikó László vetített képekkel illusztrálta az előadást.
Az ipari termesztésre használt kender méreteivel is nagyon elüt a másik, tiltott fajtától. Utóbbi alig 1–1,5 méter magasra nő, míg a „szelíd” változat eléri a 3–4 méteres magasságot. De feljegyeztek olyan esetet is, amikor 5,3 méteresre nőtt.
Az ipari magkender körülbelül olyan időjárási és talajviszonyokat igényel, mint a kukorica. A szakember a Zenit és Jubileu fajtákat ajánlja termesztésre. Előbbi 1500, utóbbi 1700 kg/hektár magtermést hozhat. A növények műtrágyát, kalciumot igényelnek, tehát a növényápolás sem túl bonyolult foglalatosság. Vetni lehet kukorica előtt és után, május-júniusban, csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen esős időszak. Szárazságtűrő, kapálni sem kell különösebben. Ha ritkán vetették, akkor szükség van gyomirtásra is.
A magkender termesztésében fontos –egyéb növényápolási munkálatok mellett –a Suceava megyei secuieni-i kísérleti állomáson 2001-ben kidolgozott visszavágásos módszer. A kutató maga is részt vett e termesztési technológiának a kidolgozásában. Ez abból áll, hogy fejlődése során a növényt legalább két alkalommal visszavágják, hogy a friss hajtások teret nyerjenek, s ezzel növekedjék a hozam.
A termesztőnek szerződést kell kötnie egy hivatalos felvásárlóval, így megkaphatja az állami támogatást is. A legnagyobb haszon az értékesítésben van. Az olajat gyártó cégek egy eurót is fizetnek a kendermag kilójáért –természetesen a minőség függvényében. Az RMGE Maros vezetőségi tagja, dr. Bocz István állatorvos szerint a támogatási összeg sem elhanyagolható. A kenderre az átmeneti támogatás 6,66 euró hektáronként, de a termeléshez kötött támogatás értéke tavaly 206 euró volt hektáronként, ami nem fog lényegesen változni. A kendermag felvásárlására jelenleg Nagyszalontán lehet szerződést kötni. Idéntől Dorohoi városában indul feldolgozó üzem, és a tervek szerint Temesváron és Nagykárolyban fognak a közeljövőben kenderolajat préselő üzemet indítani.
A Marosludas közelében fekvő Istvánházán Fülöp Zoltán az egyedüli Maros megyei gazda, aki kendermagtermesztéssel foglalkozik.
Érdeklődésemre elmondta, a Suceava megyei vetőmagot, a Zenitet, illetve a Magyarországról származó Dórát és Zsuzsannát használja. „A Zenit tavaly 500 kilót, a Dóra 930-at termett hektáronként. Lehetett volna sokkal jobb is, de ez volt az első év, így szokni kell a technológiát”–magyarázta bizakodóan.
Fülöp Zoltán összesen 11 hektáron termesztett kendert tavaly, de idén szeretné növelni a területet. Még ha vissza is kell fognia az állattenyésztést, akkor is jobb választásnak tartja. „Nagy előnye, hogy nem jár bele a vaddisznó, másrészt alig van olyan szántóföldi növény, amely hektáronként ezer eurót hoz. De ez az összeg magasabb is lehet, ha a technológia ismeretében növelem a hektárhozamot”–mondta a gazda. Az értékesítéssel sincsenek gondjai: tavaly a teljes mennyiséget a 26 km-re fekvő aranyosgerendi feldolgozónak adta át, de idén már több választási lehetősége lesz.
A marosludasi találkozón többen is elmondták, érdemes lenne belevágni a kendertermesztésbe.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | erdelyinaplo.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | erdelyinaplo.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Statisztikai célú sütik
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.
A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.
Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.
Statisztikai célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül
ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül
Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.