HIRDETÉS
Az erdélyi felnőtt gazdaképzés a rendszerváltás után elsősorban Székelyföldre összpontosult. A gyergyószentmiklósi Agrocaritas, a illyefalvi LAM Alapítvány és a marosvásárhelyi RMGE Maros tanfolyamai az elmúlt évtizedekben tízezernél több gazdát juttattak hasznos szakismeretekhez.
A gyergyóiak a mezőgépészettel kezdték, és az állattenyésztésen keresztül jutottak el az egyre több székely gazdának biztos megélhetést jelentő sajtkészítésig.
Huszonhét éves múltjukban van hullámvölgy és sikertörténet egyaránt, az utóbbi néhány esztendő azonban a korábbi válságból való kilábalást mutatja.
Amikor bő két évtizeddel ezelőtt először hallottam az Agrocaritasról, a sokak számára még szitokszónak számító gépszövetkezet kapcsán mesélte egy agrárszakember, mekkora lehetőség lenne az erdélyi magyar gazdatársadalom számára, ha a gyergyói kezdeményezés kiteljesedhetne és erdélyi hálózattá fejlődne. Erre volt lehetőség, hiszen 15 székelyföldi településen alakult bajor mintára gépkör, és folyamatosan érkeztek a német gazdák által adományozott használt mezőgépek Erdélybe. A kezdeményezés azonban hamar megfeneklett. Kastal László, a Caritas Vidékfejlesztés igazgatója szerint csak addig működött, amíg az első két évben PHARE-pályázatokból sikerült támogatást rendelni a kezdeményezés mögé. Amint az uniós finanszírozás megszűnt, a gépkörökből kettő maradt. Gond volt az is, hogy a német adományként érkező mezőgépek sokszor nem azokhoz a gazdákhoz jutottak, akiknek erre leginkább szükségük lett volna, akik ezt hasznosíthatták, hanem rokoni, baráti alapon osztogatták szét, így sok portán egy kacattal több lett. A harmadik gond, hogy a bajor modell nagy távolságra esett az erdélyi gazda mentalitásától – mint azóta is a legtöbb szövetkezeti elképzelés –, így az ígéretesen indult kezdeményezés gyakorlatilag kimúlt. Pedig
a gyergyószentmiklósi szakember szerint ma sokkal több hasznát látnák az ilyenfajta mezőgépészeti összefogásnak az erdélyi gazdák, mint húsz évvel ezelőtt.
Volt azonban a gépköri kudarcnak egy fontos felhajtó ereje is, amit szerencsére felismert az Agrocaritast életre hívó Gyulafehérvári Főegyházmegye, éspedig az, hogy az erdélyi gazdáknak mindenekelőtt képzésre, szaktudásra van szükségük. Egy időben indult a háromszéki LAM Alapítvány és az Agrocaritas keretében működő gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Ház felnőttképző tevékenysége – egyik a protestáns, a másik a római katolikus vidékeket célozta meg –, amelynek keretében nyugat-európai gazdákhoz vittek ki képzésre erdélyi termelőket. „Ennek a gyakorlati képzésnek más volt a vonzata húsz évvel ezelőtt, amikor román állampolgárként nem lehetett könnyen kijutni Németországba vagy Svájcba, illetve ma” – magyarázza a tanulmányi ház korábbi vezetője, illetve az Agrocaritas mai vidékfejlesztési igazgatója, Kastal László.
A felnőttképzés a kétezres évek elején vett egy szerencsés fordulatot, amikor a tanulmányi ház egyik volt diákja, Portikhegyi Loránd többször megfordult Svájban és Németországban, ahol egy sajtmesternek köszönhetően kitanulta a sajtkészítést. Hazatérve Gyergyóba egy svájci mentorral fogott hozzá svájci hegyi érlelt sajtot készíteni. A kezdeményezést felkarolták, és a svájci sajtmestert meghívták tanfolyamok tartására Székelyföldre. Míg korábban mindenki nyugat-európai gyakorlati oktatásra vágyott, a gyergyói felnőttképzés lassan átalakult, azaz „hazaköltözött”.
A helyi sajtkészítő látványműhely és a kívánatos székelyföldi kisgazdaságot bemutató oktatófarm létrehozásával új éra kezdődött az Agrocaritasban.
Ma már nemcsak sajtkészítést, hanem állattenyésztést, állatgondozást, tejhigiéniát, házikenyér-sütést és gyógynövénytermesztést is lehet tanulni Gyergyószentmiklóson. A négy éve Kastal László vezetésével újjászervezett gyergyói gazdaképzés számos új kurzussal és programmal szólítja meg a környék gazdáit, kezdeményezésük pedig egyre inkább a modern nyugat-európai mezőgazdasági felnőttképzésre hasonlít.
Kastal Lászlóval és kollégájával, Kémenes Lászlóval járjuk végig a teljes oktatási farmot. A leglátványosabb a sajtkészítést tucatnyi fényképen bemutató terem, amely közelképbe hozza nemcsak a nyerstejből készülő sajt technológiáját, hanem a sajtpincét is. Erre a képzésre van a legnagyobb igény, hiszen
a Székelyföldön saját műhelyt alapító mintegy 35 sajtkészítő sikertörténete itt kezdődött.
Évi rendszerességgel ma is visszajárnak továbbképzésre, illetve tapasztalataik megbeszélésére a nyugati sajtmesterekkel. Jó ideje a képzésekben az alapítvány nagy hangsúlyt fektet a tejelő marha tartására: ahogyan azt vendéglátóink elmagyarázzák, levegőtlen, fénytelen és szűk istállóban vagy nem megfelelő takarmányozás mellett nem lehet olyan minőségű tejet előállítani, amiből érlelt sajt készíthető.
Az oktatófarmon a mutatós tehenek mellett mindenféle állatfajjal találkozhat a gazda, akárcsak egy több lábon álló kisgazdaságban. A farm tejhozamát helyben dolgozzák fel, a sajtpincében hároméves érlelt sajt is van.
Kastal arról is mesél, mekkora vitáik voltak az állategészségügyi hatósággal, amely hosszú éveken át ellenezte, hogy a pasztörizálás nélküli, nyerstejből készült termékeket a gazda hivatalosan forgalmazhassa. A többéves harc tavaly ősszel ért véget, amikor
a gazdaszervezetek nyomására törvénymódosítással sikerült elérni, hogy a kézműves tejtermékeket a romániai gazdák is ugyanolyan feltételekkel forgalmazhassák, mint nyugat-európai társaik.
A gyergyószentmiklósi szakember ezt nagy győzelemnek tartja, hiszen az élelmiszer-biztonsági engedélyeket most már viszonylag könnyen beszerző gazdák előtt tucatnyi új lehetőség nyílik a piacra jutás terén. A gyergyói gazdaképző az ehhez szükséges szakmai tudást igyekszik átadni a gazdáknak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
