A színek alapvetően a dolgok azon tulajdonságát jelentik, hogy a látás – hullámhossztól és világosságtól függően – különbözőnek érzékeli azokat. Az ember háromféle színészlelő receptorral rendelkezik ezek a kék, zöld, piros színekre vonatkoznak. Sok állat viszont négyet (ilyenek a pókok, erszényesek, madarak és halak), míg megint mások csak két alapszínt láthatnak, vagyis egyáltalán nem látnak színeket. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a nők egy része, a férfiaknak pedig kis százaléka tetrakromát, azaz az átlagostól eltérően négy alapszínt lát. Az azonban máig feltáratlan, hogy az emberi idegrendszer hogyan dolgozza fel ezt a pluszinformációt. Az első teljes tetrakromát nőt 2012-ben találták meg, az általa látott színek számát 100 millióra becsülik. Érdekes biológiai tulajdonságunk az is, hogy a kisgyerek jobb agyféltekéje végzi a színfelismerést, ám miután megtanulja a színek neveit, a folyamat áttevődik a bal agyféltekébe. Sok a színlátásért felelős gén az X kromoszómán található, ezért a férfiaknál jellemzőbb a színtévesztés és színvakság.
Pedig a színeknek nagy szerepe van az életünkben: információkat közölnek. Nem mindegy, hogy a rózsa fehér vagy piros, az pedig végképp létkérdés, hogy a lámpa zöld vagy piros. Az sem mindegy ugyanakkor, hogy valamit egyszerűen kéknek vagy bilikéknek nevezünk, és annak is üzenetértéke van, hogyan nevezzük az illető színt. Külön elnevezése van az emberi színeknek – gondoljunk csak a bőr-, szem- és hajszínekre. Csak a szőke hajszínt hányféleképpen árnyalhatjuk, hisz ott az aranyszőke, szalmaszőke, hirtelenszőke, lenszőke és a sor folytatható. Az állatok is saját színekkel büszkélkedhetnek, legtöbbet közülük a ló visel, de azért ott van a zsemleszínű kutya, a cirmos cica és a kendermagos tyúk is a sorban. Külön színneveket alkalmaz a festészet, a nyomtatás és a textilfestés. Nem kis tudomány eligazodni a színek hatalmas világában, a szintan.hu honlapon például 950 színnév olvasható.
Pezsgő és alapok
Az idei év divatszíne az olasz város- és bornevet viselő Marsala, de a divatszínek esetében általában véve is érzékelhető, hogy mindig valamilyen újdonsággal igyekeznek előrukkolni, nem a megszokott kékkel vagy zölddel szembesülünk. Ennek az oka az , hogy az új névvel egyúttal különleges, az átlagostól eltérő minőséget igyekeznek sugallni, de az is ismert technika, hogy drága anyagra való utalással igyekeznek a szín értékét emelni. Gondoljunk csak az elefántcsont fehérre vagy a pezsgőszínre, de a drágakövek, nemesfémek, egzotikus tájak, különleges italok és fűszerek neveit is gyakran használja asszociációs mezőként a divatipar.
A színek másik pólusán azokat a színneveket találjuk, amelyekkel eleve olyan dolgokat írunk le, amit lenézünk. Ilyenkor nem nemes anyagra utalunk, hanem például olyan nem túl magasztos tárgyra, mint a bili. Becsmérlő színneveink a bilikék, jajvörös, tulipiros, bugyirózsaszín, de a széklet színe is ebbe a sorba illik. A hupikéknek viszont eredetileg semmi köze nem volt a törpikékhez, mert a „hupi” előtag a ma már nemigen használt „hupál”, „hupogat” igéből ered. Akit jól elhupáltak, azaz megvertek, azon jelentek meg kékes-lilás foltok. A hupi ugyanakkor továbblépett és mára több színnel is kombináljuk, amennyiben azt szeretnénk kifejezni, hogy valami gusztustalan, túlzott színű.
Érdemes megfigyelni, hogy ugyanarra a színre használhatunk eltérő színneveket, annak megfelelően, hogy mi a szándékunk. Ha egy tárgy a köznyelvben zöld, kissé választékosabban kifejezve lehet fűzöld, a festőművész számára lehet króm-oxidzöld, egy drága autón smaragdzöldként virít, és ha becsmérelni akarjuk a tárgyat, libafoszöldet mondunk. Szókincsünk, így köztük a színnevek is, változik az idővel. Így vannak olyan elnevezések, amelyeket ma már nem használunk, mint ahogy folyamatosan újak is megjelennek.
Színnevekről beszélve a legfontosabbak mégis az alapszínek nevei. Érdekességük, hogy ezek szinte minden nyelvben egytagú, rövid kifejezések. Az alapszíneket melléknevekkel és főnevekkel tudjuk szűkíteni. Pontosabbak a többtagú színnevek és a szóösszetételek. A színtartomány szűkítéséhez jellegzetes jelenségre utalhatunk (égkék), földrajzi neveket alkalmazhatunk (berlini kék), személy- vagy tulajdonneveket kapcsolhatunk (Rubens-vörös, Milka-lila), utalhatunk kémiai eredetre (kobaltkék).
Az alapszíneknek léteznek tipikus árnyalatai: van elképzelésünk a „tipikus” vörösről, kékről, ugyanakkor elbizonytalanodunk a szomszédos alapszínnevek közelében. A magyar nyelv 12 alapszínt használ. Érdekes megfigyelés, hogy minden nyelv és kultúra először a feketét és fehéret nevezte el, ezek a kifejezések a magyarban finnugor eredetűek. A harmadik szín a sorban a piros vagy vörös. A finnugor, de több más nyelvben is, a vörös színnév kapcsolatban áll a vér szóval: vér – véres – veres – vörös. A fekete-fehér-vörös a leggyakoribb összeállítás a népművészetben, a hagyományos kultúrákban.
A szókincsbővülés következő állomása a sárga: ez a szavunk ótörök eredetű, jelentése: fehér, sápadt. A kék és zöld színfogalom eleinte nem vált el élesen egymástól, sokáig egy kategóriát alkotott, így például a Homérosz korában beszélt görögben sem voltak önálló szavak a két színre, és például a vietnámi nyelv ma sem tesz különbséget a kettő között. A zöld alán jövevényszó, eredeti jelentése: fű, gyep. Kék szavunk ótörök eredetű, kezdetben még zöldet is jelenthetett. Régi változatai a „kík”, „kök”, de a kökény és kökörcsin szavak is ebből származnak.
Következő alapszínállomások a szürke és a barna. Szürke szavunk a „szür” kicsinyítőképzős alakja (ugyanezen logika mentén alakult ki a tarka és szőke is), a barna szász eredetű, jelentése sötét. A lila, rózsaszín és narancs nevek jelentek meg következőnek. Ám a narancs még nem önálló alapszínnév, mert használatban van a narancsszínű és a narancssárga is. Narancs színnév helyett régen a sárga elnevezést használták a vöröstől való eltérés kifejezésére: a sárgabarack, a sárgarépa nem sárga, hanem narancs színű! A kék és vörös közötti színtartomány a magyarban két szegmensre, a lilára és a bíborra bontható.
Rubens árnyalatai
Vannak közismert és a köznyelvben alig használt színnevek (a drappot és a türkizt ismerjük, a szeladont és a krappot kevésbé). Gyakran utalnak földrajzi elnevezésekre a színek. Ezek olykor csak fantázianevek, de utalhat a név a festékkészítés, a színezési technológia eredetére is. Talán nem is gondolnánk, de az indigó jelentése Indiából származó és az ultramarin a tengeren túlról, vagyis a Földközi-tenger keleti végéből szállított lazúrkő színére utal. A személynevek és tulajdonnevek sem álltak, állnak távol a színek világától. Ezek alapja, hogy egy ismert ember vagy festő előszeretettel használt bizonyos színeket, felfedezett valamilyen festéket, vagy jellegzetes színű ruhát viselt. A Van Dyck-barna a legismertebb a személynévből képzett színnevek közül, egy természetes barna földfesték neve, míg a Rubens-vörös a krapplakk (növényi eredetű vörös festék) egyik névváltozata. Érdekesség, hogy Van Dyck és Rubens egy mestertől tanultak, ezért hasonló festékeket használtak. Így a Van Dyck-barnát olykor Rubens-barnának nevezik, és a Rubens-vörös is ismert Van Dyck-vörösként. A Mária-kék elnevezés onnan ered, hogy a 16. századtól V. Pius pápa előírása szerint Máriát piros ruhában és kék palástban ábrázolják a keresztény ikonográfiában. De híres arculati színek is átalakulhatnak színnevekké, ilyen a Benetton-zöld, Ferrari-piros és a Barbie-rózsaszín.
Viszonylag sok színnév utal kémiai eredetre, ám maga a króm elnevezés jelentése önmagában véve is „szín”. Nemigen tudatosul bennünk, de több kémiai elem is színnevet visel. A jód lilát, az iridium szivárványt, a cézium égkéket, a tallium pedig rügyező ág zöldjét jelenti görög, illetve latin nyelvekből eredően.
2015 színe a Marsala. De miért?
A divattal foglalkozó hírek visszatérő szereplője a Marsala, amit az idei esztendő divatszíneként emlegetnek. Hogyan jutott eme kitüntető pozícióba ez a kifejezés és árnyalat? Divatszínek nemcsak napjainkban vannak, a Pantone amerikai cég csak az utóbbi 15 évben nevez meg konkrétan egyet. A színszabványok területén igazi szaktekintélynek tartott vállalat minden év decemberében kihirdeti a következő év vezető színét, ami a tavalyi lilás-rózsaszín orchidea és a tavalyelőtti smaragdzöld után a barnásvöröses Marsala lett. A cég minden évben egy európai fővárosban tart titkos találkozót, ahol számos nemzet szakértői vitáznak két napon át, majd megnevezik a következő év színét. A Pantone ugyanakkor igyekszik a korszellemhez is igazítani az aktuális színt, így az uniszexnek szánt Marsalának például így hangzik az indoklása. „A burgundi és a barna között található 18-1438-as kódszámú Marsalának gazdag, földes színvilága van, ami egy olyan semleges, de más színekkel kontrasztos árnyalat, melyet kiválóan lehet alkalmazni a belső terek kialakításánál is. A Marsala merészen hívogató, vakmerő szín, ami magabiztosságot és stabilitást nyújt, miközben táplálja a testet és a lelket. A robusztus borpárlathoz hasonlóan, amiről a nevét is kapta, a Marsala egy ízletes és kiadós étkezés gazdagságát foglalja magában, míg a szín vörösesbarna gyökerei egy kifinomult, természetes földközeli érzést keltenek”. Marsala egyébként egy szicíliai város, ahol egy bizonyos likőrbort készítenek. A szín erről az italról nyerte elnevezését.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.