Örök tavasz: művészi virágcsodák

2015. március 28., 14:34
galéria

Szakács Ágnes

Virágszobrok. Harangalakúak, kupolát formálók, tarkák, törékenyek. Újabb érdekességre bukkantam művészeti irányultságú portyázásaim során, íme.

Nagy természetimádóként fejet hajtok azon alkotók előtt, akik munkáikba beleviszik a természetet, vagy fordítva, alkotásaikat a természetbe viszik. Műfajilag ezek az art vegetale (növényművészet) vagy utóbbi a land-art, amelynek magyar fordítása enyhén viccesen valahogy így hangzana: földművészet. Legyen az fa, föld, kő, jég vagy akár virág, amiből alkotásaik készülnek, engem mind-mind mélyen érintenek.

A fent említett szobrok „elkövetője” Ignacio Canales Aracil spanyol képzőművész, a virágpréselés több évezredes technikáját választotta önkifejezése eszközéül.

Alkotásainak címei nem véletlenül: Az idő törékenysége, vagy Örök tavasz, hisz e műfajt választva anyaghasználatával különösképp közel kerül az élet–mulandóság témaköréhez.

Munkái ugyanis nem másból készülnek, mint szárított, préselt virágokból, melyeket neves európai tájépítészek által kialakított parkok vagy a tervezők magánkertészeteiből válogatott össze, mint: Izabella Plantation (Richmond Park–London, Royal Park) vagy a norfolki Millennium Garden.

Már első tájmunkáiban a legnagyobb nevekkel dolgozott együtt: Piet Oudolf, Ton Ter Linden, Pam Lewis, akiknek munkásságában a természettel való alázatos együttműködést fogta meg. Az, hogy az általuk készített kertek inkább a természettel együtt épülnek, mint benne.

Nélkülöz minden adalékanyagot, virágait a formára enyhén összedolgozza, majd egy hónapig szárítja, miután egy kis fénylakkal lefújja, a nedvességtől megvédendő. Bár a forma eltávolítása után a legkisebb terhelés összetörné őket, az alkotások megbírják saját súlyukat. Szobrai konceptuális jellege miatt azt gondoltam, egy bölcs ősz-öreg művész bújik meg e névmögött, de nem. Kiderült, 1984-ben született Madridban. Megnéztem több munkáját: nem csak virágtéren dolgozik, egy igényes, gondolkodó és cselekvő művészről van szó. Növénycsodáit Madridban nézhetjük meg.

A virágpréselés technikája a legrégibb időkig nyúlik vissza, az eljárást 4000 évesre saccolják a történészek. Az egyiptomi halottkultusz is propagálta a virágszárítást, ezt a sírokban talált leletek bizonyítják. Az élők pedig gyógyászati célokra használták a szárított növényeket. A görögök és rómaiak kozmetikumként, meg persze orvoslásra használták e technikát, orvosságokat meg különböző kenőcsöket készítve az ekként preparált növényekből. Japánban fejlesztették talán legmagasabb fokra a virágpréselés művészetét, amit Oshibanának neveznek. Ez a növény előtti tisztelgés, jótékony hatásai iránti hálájukat fejezik ki általa a japánok.

A 16. századi Angliában széles körben elterjed a „virághasználat”, a merészen dekoltált ruhákhoz kiegészítőként vetik be. A viktoriánus korban is nagy szerepet kap a virág, nők hada áldoz a virágpréselés új hobbijának. Majd a száraz növények faliképeken végzik vagy akár ékszerbe foglalva. Ez napjainkban is ismert eljárás,, az egyik legszebb példa: RubyRobin kis üvegburába zárt pitypanggyűrűje.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.