A Hagyományok Háza különleges programkínálattal kezdi a vakációt követő időszakot. A sort a Csík Zenekar A változó szerencse szekerén című koncertszínházi produkciója nyitja szeptember első napján. Az alkotók az összeállítás vezérfonalaként Petőfi Sándor 1847-ben írott Úti levelek című írására támaszkodtak. Az előadásból kitűnik, hogy a kétszáz éve született költő miként lelkesedik a természet szépségeiért, szerelméért, de ugyanakkor haragudni, sőt gúnyolódni is képes.
A Magyar Állami Népi Együttes háza táján is pezseg az élet, a neves társulat a Nagyvárosi vándorok című előadás szeptember 23-ai bemutatójára készül. A városi cigányzene nagy múltú hagyományaira épülő tánckoncert helyszíne egy szimbolikus tér: koncertterem, étterem, bár, falusi kocsma. Az előadás zenei szövetében a népzene mellett helyet kap a hagyományos városi cigányzene, a magyar nóta és a csárdás, valamint a jazz és az etnikus cigány világzene is.
Ismét meseszó tölti be a Hagyományok Házát szeptember 7-én. Havonta egyszer összegyűlik a felnőtt mesekedvelők baráti közössége az Ahol a madár se jár meseesteken, hogy egy jó pohár bor mellett legkedvesebb vagy legújabb meséiket megosszák egymással!
A meseszeretőknek az intézmény egy másik különleges produkcióval is kedveskedik szeptember 22-én. A Kétszázéves mesék című összeállítás tisztelgés Gaal György 1822-es népmesegyűjteménye előtt. Az egykori könyvtáros mese- és szólás-közmondásgyűjtő Mährchen der Magyaren címmel Bécsben megjelent kiadványának emlékére a Hagyományok Háza rendhagyó programot szervez izgalmas néprajzi ismeretekkel, szórakoztató mesehallgatással és családias kézműveskedéssel.
Jóllehet, a különböző tanfolyamokra a jelentkezés augusztusban lezárult, három kurzusra – a Szövő mesterkurzusra, a Viseletkészítő továbbképzésre és az akkreditált 60 órás szövő tanfolyamra – még fogadnak jelentkezőket.
A kiállítások területén két eseményre hívjuk fel a figyelmet. Az augusztus közepén megnyílt Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért kiállítást már sokan megtekintették, de a szervezők még október végéig várják az érdeklődőket.
A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Miska – múltidéző borosedények címmel megnyílt kamara kiállítása a múzeum Miska kancsóiból és emberalakos kerámiáiból mutat be válogatást, ráadásul egy különleges helyszínen. A Budai Vigadó pinceszintjén található Lajos-terem ugyanis egykor borlerakatként működött, és megcsodálható benne az eredeti középkori városfal is.
Zárjuk a sort a Hagyományok Háza 16-án kezdődő táncház-sorozatával, melynek változatlanul a budapesti Átrium ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnal 2 óra között! Az Aprók tánca gyermektáncház szeptember 15-én tárja ki ismét kapuit, hogy hétről-hétre fogadhassa régi és új barátait.
További Információka Hagyományok Háza honlapján.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.