Erős és határozott női kezekben az Arkum cégcsoport

2024. szeptember 20., 10:14

Azt gondolhatnánk, hogy Udvarhelyszék talán legismertebb vállalkozójának egyetlen gyermekeként – aki történetesen lány – az élet csupa móka és kacagás. A Nők az üzleti világban sorozatának jelenlegi cikkében erre cáfolunk rá. Ismerjük meg a valódi világát egy székelyföldi női vezetőnek, aki több mint 250 család megélhetéséhez járul hozzá cégcsoportjuk által. Nyugalom: azért az élet Bíró-László Tímea számára sem csak a megfeszített munkából áll, de az évek során azonban sokat dolgozott azért, hogy megtalálja a munka-család-szabadidő háromszögben a harmóniát.

•  Fotó: Nőileg
galéria
Fotó: Nőileg

– Édesapád révén gyakorlatilag beleszülettél a vállalkozói életbe. Tudatos döntés, szülői elvárás, vagy csak a véletlen műve, hogy folytattad a cégvezetést?

– Az első cégünket 1991-ben alapította édesapám, László János. Ez az Impar Kft. volt, az anyacégünk, ami mind a mai napig a legtöbb alkalmazottnak ad munkahelyet a csoportban. Ezt követte az EuroCar Trading, amely új- és használtautó-kereskedéssel foglalkozik – jellemzően Toyotákkal –, majd az ezredforduló környékén Székelyudvarhely szállodáját, a Hotel Küküllőt is megvásároltuk. A turizmus iparágában a szálloda mellett a szívünknek kedves helyen, Abásfalván egy panzió is helyet kap. Ugyancsak a cégcsoporthoz kapcsolódik a halgazdaság is, ahol a Szentpáli halastavak működtetése a feladat. Nem utolsó sorban az ingatlankezeléssel foglalkozó Arkum Invest is a cégcsoport része. Székelyudvarhely első kereskedelmi rádiója, a Príma Rádió is a csoport része volt, ahol gyerekkoromban barátaimmal diákműsort készítettünk. Na, de vissza az alapkérdésre:

semmiképpen nem a véletlen műve a cégvezetés! A szüleim részéről sosem volt elvárás vagy nyomás, hogy ilyen irányba induljak, tőlem származik a tudatos döntés a tanulmányaim megválasztásában.

Reál beállítottságú vagyok, mindig is a számok világa vonzott, ezért tudatosan választottam a közgazdaságot, majd a mesteri alatt a turizmusba vágtam bele. A cégvezetés egy tudatos fiatalkori ambíció megvalósítása, sohasem erőltették rám a szüleim, hogy ezzel foglalkozzak. Nagyon színes a cégcsoportunk foglalkozási területe, vannak nagyon nem csajos területek is – gondolok itt a gumiabroncsiparra vagy az autókereskedésre –, de én ebben a közegben nőttem fel, ebben szocializálódtam, itt ismerek mindenkit, és itt boldogulok a hétköznapokban. Fontos ugyanakkor megjegyeznem, hogy mindez nem működne kiváló ügyvezetőink nélkül, akikkel közösen segítjük egymást a mindennapokban.

Bíró-László Tímea •  Fotó: Nőileg
Bíró-László Tímea Fotó: Nőileg

– Mit tekintesz a legnagyobb kihívásnak a vállalkozói létben?

– Közel tíz éve tevékenykedem aktívan a cégcsoportnál – előbb bizonyos vállalkozások ügyvezetőjeként, majd tulajdonosi képviselőként –, ez idő alatt pedig a munka és a magánélet közötti egyensúly kisakkozása, illetve az énidő kiszorítása volt a legnagyobb kihívás. Ezek megtalálásában elengedhetetlen érdeme van édesapámnak és a kedves férjemnek – aki szintén vezető szerepet tölt be a cégcsoportban –, nélkülük ugyanis sokkal kevesebb időm volna a gyerekeimmel, szeretteimmel időt tölteni. Így

közel tíz éves távlatból elmondhatom, hogy nagyon fontos a női vállalkozói létben a stabil családi háttér, a szülőktől és a férjtől jövő maximális támogatás.

Még a szülési szabadságaim során hobbimmá vált a séta és a legózás, amelyeket kikapcsolódásként, levezetésként a mai napig szívesen gyakorlok. A vagány és belevaló menedzsment csapatunknak hála van lehetőség a pihenésre is, és szerencsésnek tartom magam, hogy ilyenkor teljesen ki tudok kapcsolódni, mivel tudom, hogy itthon profik vezetik a munkát.

•  Fotó: Nőileg
Fotó: Nőileg

Pályafutásom kezdetén nehézséget okozott a közös témák megtalálása a férfi cégvezetőkkel, de szerencsére ezt is le tudtam küzdeni, ma már nem zárkózóm el a férfias témáktól sem (foci, autók stb.). Így már magabiztosan állíthatom, hogy bármikor, bárkivel, bármilyen témában el tudok csevegni a munkán kívül is.

– Ha már kihívások, akkor akarva-akaratlan beszélnünk kell a célokról és a motivációkról. Téged mi motivál a mindennapi malomkerékben, illetve mit szeretnél közép- és hosszútávon megvalósítani?

– A motivációmat azok a kis elismerések adják, amelyeket a munkaközösségtől, a kliensektől és a partnerektől kapok.

Megnyugtató öröm számomra az is, hogy jó emberekkel vagyunk a cégcsoportnál körülvéve, akikkel már-már baráti, családi viszonyt ápolok.

Szakmai mérföldkő volt számomra a Hotel Küküllő teljes felújítása, amely véleményem szerint egy igazi sikersztori. Céljaim között szerepel a jövőben is hasonló beruházások megvalósítása, további munkahelyek teremtése Udvarhelyszéken és egy élhető, tettre kész csapat vezetése, akik nemcsak munkaként tekintenek majd a cégcsoportnál való tevékenységükre.

•  Fotó: Nőileg
Fotó: Nőileg

– Belegondoltál már abba, hogy te is napi 8 órában, a felelősség súlya nélkül tevékenykedj? Nem vágysz olykor az alkalmazotti státuszra, egy olyan munkahelyre, ahol délután leteszed a golyóstollat, és aznap többet már nem fáj a fejed?

– Nyilván ez időszakonként felmerülő téma. Gyakran előfordul, hogy délután, szabadidőben is válaszolni kell telefonokra, e-mailekre.

Vannak esetek, amikor az ember nem tud a munkahelyén hagyni és lezárni témákat. Előfordulhat, hogy este születik meg a legjobb megoldási javaslat.

Úgy érzem, vállalkozóként ez az egyik legnagyobb kihívás, hogy a magánélet és munka közötti határokat megszabjuk. Nehéz, de fontos a kikapcsolódás és a pihenés, hogy feltöltődjünk, és újra pozitívan gondolkodva tudjunk belevágni a mindennapokba. Hazaköltözésem után egyből saját cégeknél kezdtem el dolgozni. Ha újrakezdhetném, akkor talán kipróbálnám magam alkalmazottként is máshol, hogy megtapasztaljam a másik oldalon alkalmazottként felmerülő kérdéseket, problémákat.

•  Fotó: Nőileg
Fotó: Nőileg

– Még egy utolsó kérdés: mit üzennél azoknak a nőknek, akik vállalkozni szeretnének?

– Saját tapasztalatból mondom, hogy a nőknek ugyanolyan lehetőségeik vannak, mint a férfiaknak. Bár az út nincs kitaposva, de eredményes munkával mi nők is hasonlóan sikeresek lehetünk az üzleti világban. Egész eddigi életemben erős és határozott akartam lenni, ami a környezetem szerint jól sikerült. Így azt üzenem nőtársaimnak, hogy legyenek ők is hasonlón motiváltak, kitartóak, így a siker sem marad el.

•  Fotó: Nőileg
Fotó: Nőileg

Tarts velünk továbbra is, hiszen hamarosan folytatjuk a Nők az üzleti világban sorozatunkat, amelyben különleges vállalkozónőket mutatunk be nektek.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.