A megelőzhető baromfipestis

Madaras Péter 2015. július 24., 21:26
galéria

A tyúkoltás egyszerű feladat. Veszed az oltásokkal tele termoszt, teszel egy kis jeget, ami délig úgyis elolvad és sorra veszel minden gazdaságot az alszegtől a felszegig. Nem igényel felsőfokú végzettséget, jó erre a mezőgazdasági iskolás gyakornok, a kocsis vagy a duzzogó egyetemista is. Lényeg, hogy jó meggyőző ereje legyen, mert mifelénk nagy gyanúval kezeli a problémát az egyszerű ember. Olyat is hallottam, hogy oltás után megállnak a növésben, felére csökken a tojás, vagy éppenséggel minden állat elpusztul mindjárt utána. De még olyan hír is járta, hogy tíz tojás, vagy néhány lej elég volt ahhoz, hogy az oltás is „meglegyen” és úgymond a baromfi is megmaradjon, persze papíron. De lássuk csak milyen betegség a baromfipestis.

Szórványos, de létező

Newcastle-betegségnek is nevezzük, Ázsiában, a Közel-Keleten, Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában állandósult járványok formájában jelentkezik. Európában és az USA-ban időszakosan fordul elő. Elmondhatjuk, hogy nálunk a rendszeres preventív immunizálások és igazgatási rendszabályok bevezetése folytán a baromfipestis csak szórványosan fordul elő. Ez az esetenként heveny vérfertőzéses formában, hol légző- és idegrendszeri tünetekben jelentkező betegség rendszerint a tyúkfélék között pusztít (pulyka, tyúk, gyöngytyúk), megbetegedhetnek azonban fácánok, foglyok, fürjek, papagájok, varjak, verebek, kivételes esetben galambok (az utóbbi időben a fogékonyságuk fokozódott) és más szabadon élő madarak is. A szabadon és vadon élő vízimadarak ellenálló képessége igen nagy.

A baromfipestist okozó vírus – legalábbis a betegség heveny szakában – nemcsak a vérben, hanem jóformán az összes váladékban és az ürülékben is megtalálható. A betegségen átesett állatokban a vírus – kivételektől eltekintve – két hétnél hosszabb ideig nem marad életben. A fertőzött istállók talajában viszont 40–50 napig is életben maradhat, ezért az átvészelés utáni két hónapig az ilyen jellegű állományok járványterjesztő szerepével számolni kell.

Közepesen erős vírusról van szó, ami érzékeny a formalinra, marószódára, de forrponton is hamar tönkremegy. Vészmentes vidékekre és udvarokba általában beteg vagy lappangás időszakában lévő élő baromfival, vagy ilyen állapotban levágott baromfi húsával hurcolják be a vírust. Különösen az olyan állatok veszélyesek, amelyekben a betegség mindössze a nátha tüneteiben nyilvánul meg, mert az ilyen állatoktól a tenyésztők nem óvakodnak kellőképpen. Az egészséges állatok a betegek által kiürített orrváladékkal és nyállal, talán bélsárral is, azonfelül a levágott beteg baromfi vérével, szerveivel és kidobott mosóvizével fertőződnek meg. A vándormadarak a vírustörzseket kontinensek között is közvetítik, igen jelentősnek tartják a díszmadarak (pl. papagáj) vírusközvetítő szerepét.

Hatásos óvintézkedések

Virulencia szerint háromféle erősségű vírust különböztetünk meg: velogént, mezogént és lentogént. Az erős velogén vagy éppen mezogén vírus a légzőszervek nyálkahártyájában szaporodik el, innen a véráramba jut és az egész szervezetet elárasztja. Így kerül a tüdő, a bélcsatorna és az idegrendszer szöveteibe, hogy aztán ennek megfelelő tüneteket produkáljon. A lappangási idő rendszerint 3–5 nap. Ami a tüneteket illeti, a tyúkféléknél a járványkitörések legelején találkozhatunk ugyan túl heveny esetekkel is, amikor csak néhány órai bágyadtság előzi meg az állat elhullását, legtöbbször azonban a betegség heveny formában zajlik le. A kezdeti tompultságot és aluszékonyságot étvágytalanság követi. Ilyenkor náthára utaló tünetek is jelentkezhetnek. Az állatok sokat tüsszögnek, folyik a nyáluk s minden lélegzetvételkor sípoló vagy szörtyögő hangot hallatnak. A légzési nehézségek fokozódásával a taraj és a toroklebenyek sötétvörös színt öltenek s végül az állatok elhullanak, miután nagy részüknél hasmenés is jelentkezhet. A járványok vége felé egyes állományokban a betegség idült jelleget ölt, ekkor az idegrendszeri tünetek kerülnek előtérbe. A pulykák olykor tömegesen elhullanak. Tyúkfélék között az elhullási arány az addig vészmentes területeken a 95 százalékot is elérheti. Általában a mortalitás azonban 50 százalék körül van.

A beteg baromfik orvoslása nem jár eredménnyel. A járvány behurcolásának megakadályozása a baromfi és a baromfitermék-forgalom ellenőrzésében, a baromfitartók részéről pedig az újonnan vásárolt állatoknak legalább egy hétig tartó elkülönítésében áll. A járvány kitörésekor legcélravezetőbb az egész fertőzött állatcsoport leölése és tartási helyének fertőtlenítése. Ott ahol a járvány már széles körben elterjedt, vagy egyéb okoknál fogva az előbbi eljárás nem alkalmazható, a beteg és a betegségre gyanús állatok leölésén és ártalmatlanná tételén, valamint a fertőtlenítésen kívül igénybe kell venni a még egészséges, valamint a fertőzés veszélyének kitett baromfiállományok védőoltását. A baromfipestis ellen használatos vakcinák lehetnek élővírusos vagy inaktivált vakcinák. A lentogén törzsek közül a La-Sota és a B1 változatok terjedtek el, fiatalkorban szemcseppként, aeroszolként vagy vízben itatással alkalmazható igen eredményesen. A pulykák a lentogén törzsekből készült vakcinákra érzékenyebbek mint a csirkék, ezt jobban tolerálják itatásos formában. Az utóbbi években egyre szélesebb körben használják az apatogén törzsekből készült vakcinákat. E vakcinák nagy előnye, hogy bármely korban (akár keltetőben is) alkalmazhatók aerosol, spray formában vagy kötőhártyára való cseppentéssel is. Ha a régebbi, mezogén törzsekből létrehozott vakcináknak volt is néhány, a bevezetésben említett mellékhatása megnyugtatom a kedves olvasót, hogy a modern oltásoknak már semmi ilyen mellékhatása sincs és ne feledjük: a baromfipestisben elpusztult baromfiállománynak egyáltalán nincs tojáshozama.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.