A Kék Bálna nevű médiahisztéria kapcsán a román hatóságok és intézmények közleményeket fogalmaznak meg. A hangzatos felhívások mögött általános és elnagyolt cselekvési tervek állnak. A román rendőrség az internetezés veszélyeire figyelmeztet, a tanügy-minisztérium több szakminisztérium bevonását ígéri, mintegy jelezve, hogy a megoldás másvalakikre tartozik. Az ortodox egyház az öngyilkosságot fontolgató gyermekeknek a szülők iránti felelősségérzetét kéri számon, arra világítva rá, hogy aki ilyesmit állít, semmit nem tud az öngyilkosság lelki állapotáról. A román miniszterelnök a Moldovai Köztársaság kormányfőjével folytatott megbeszélését követően sajtóértekezleten először azt mondja, hogy a kérdés nem neki szólt, majd a felelősséget simán áthárítja a médiára, a civil szervezetekre és az állami intézményekre. Úgy véli, a probléma megoldása a kommunikációban rejlik, és rögtön kéri az újabb újságírói kérdést. Ehhez képest üdítően és hősiesen hangzik a moldovai miniszterelnök reagálása, aki a kérdés kapcsán többször is hangsúlyozza a társadalom és a politikum közös fellépésének fontosságát: „mi meghoztuk az összes szükséges intézkedést, megpróbáltunk beszélgetni a gyermekekkel, a szülőkkel, megpróbálunk beszélni a tanárokkal. Az iskolákkal közösen kidolgozunk egy komplex megközelítést. Felnőttek vagyunk, tehát nekünk kell felelősként cselekednünk”. A moldvai politikus rátapint a lényegre: „a gyermekeknek meg kell tanulniuk megkülönböztetni a világhálón a jót a rossztól.”
Mindeközben egyesek elérkezettnek látják az időt a teljes cenzúrázáshoz, azaz felmelegítenék a Big Brother-törvénykezdeményezések széles körű kiterjesztését a világhálóra. A másik véglet szerint a városi legendákra vadászó újságírók a történetet inkább médiakacsa jellegű hírként tálalják: a rendőrségi figyelmeztetéseken és a távoli Oroszországbeli történeteken kívül semmi kézzelfogható veszély nincs. Közelebb állnak a valósághoz a YouTube fiatalkorú filmkészítői, akik kortárs tanácsadásként indult mozgalom keretében próbálják óvni társaikat a Kék Bálna-szerű játékok veszélyeitől.
Álhírek burjánzása
Vajon hogyan tudunk eligazodni e sűrű szövevényben? Mit tehet a szülő, a pedagógus és az iskolapszichológus? Kollégákkal beszélgetve azon gondolkoztunk, vajon mi a felelősségünk és lehetőségünk e történetben. Egyértelmű, hogy valamit tenni kell, és a lehetséges veszélyekkel szemben készen kell állni. Első látásra világos: gyermekeink ellen egy jól kitervelt, gonosz és szervezett támadással állunk szemben.
Pszichológusként és tanárként azonban tudomásul kell vennünk, hogy az igazság kiderítése nem a mi feladatunk. Érdekes jelenség, hogy amíg megpróbáltuk „kinyomozni”, miről szól a történet, elég volt megkérdezni néhány gyereket, és ők szívesen tájékoztattak. És ez nem véletlen.
Ha nem is vagyunk képesek eldönteni, mi állhat a történtek hátterében, a jelenséget ismerjük, és azt is tudjuk, hogy ezek nem új keletűek. Vagyis védtelenek vagyunk az álhírekkel és azok burjánzásával szemben.
Ahogyan Schiaparelli marscsatornái elég okot adtak egy teljes marslakó civilizáció elképzelésére, vagy Orson Welles fiatalkori rendezői ambíciója a Világok harca című rádiószínház előadásával megmutatta, hogy az emberek szinte mindent elhisznek, ma ugyanúgy nézünk ki a fejünkből, amikor a Kék Bálnáról szóló híreket olvassuk. Ezzel kapcsolatban ma még egy dolgot nem tudunk: az utókor azért fog bennünket kinevetni, mert naivan elhittünk egy médiakacsát, vagy azért, mert hitetlenkedtünk egy valós dráma fölött?
Amit tehetünk: több forrásból tájékozódunk. Odafigyelünk, hogy az információ kitől származik, ki áll mögötte. Erre kell tehát gyerekeinket is megtanítani, hogy időben és jól válasszanak.
Biztonságos internethasználat
A felnőtt felelőssége abban is rejlik, hogy biztosítani tudja-e a gyerekek biztonságos internethasználatát. Egyidőben kell ellenőrizni és korlátozni, hiszen ami a világhálón elérhető, az nem mind válik a gyermek hasznára. Nemcsak az öngyilkosságra buzdító játékokról van itt szó, hanem a pornográf, a horror vagy a cenzúrázatlan viselkedést és nyelvezetet használó tartalmak is egyaránt károsak és veszélyesek. Ezektől kell megvédenünk gyerekeinket, de ehhez a felnőttnek is tanulnia kell. Egy szülő részéről az nem érv, hogy nem ért a számítógép kezeléséhez. Az ő felelőssége, hogy szakember segítségét kérje, aki képes elvégezni azokat a beállításokat, amelyekkel gyerekeink megvédhetőek a veszélyes tartalmaktól. Érdekes, hogy még soha nem hallottam olyan szülőt, aki azt mondta volna: a gáztűzhelyek veszélyével szemben nem lehet megvédeni a gyermekeket, pedig a legtöbben nem vagyunk gázszerelők.
Ne legyünk manipulálhatóak
Arról is beszélnünk kell, hogy a gyermekeket ténylegesen veszélyezteti-e az öngyilkosság gondolata. Ez nem érthetetlen jelenség, hanem olyan helyzet, amelynek jelei felismerhetőek. A gyerekre való odafigyelés minden ilyen tragédiát megelőzhet. Minden gyanús jelnek arra kell késztetnie a szülőt, hogy idejében szakember segítéségét kérje. Közben elgondolkodhatunk azon, hogy – eltérő módon ugyan, de – valamennyien manipulálhatóak vagyunk. Gondolkozzunk el azon, melyek azok a dolgok, amelyekre automatikusan reagálunk. Megtépázott idegeinknek elég az adott húrt megpengetni, máris fejest ugrunk a csapdába. Érdemes kideríteni, ki az, aki manipulálni tud bennünket. Meg fogunk lepődni: pont azok képesek, akiket szeretünk. Sokszor ezek éppen saját gyerekeink. Fontos tehát megtanítani őket is, hogyan ismerhetik fel a manipulációs kísérleteket.
A hírek és adatok helyes értelmezése, a biztonságos internethasználat, a gyermekek érzelmi sérülékenysége és manipulálhatósága mind olyan dolgok, amelyekkel sokan hadilábon állunk. Amíg mi e területeken védekezünk a Kék Bálna kihívása ellen, addig a nyomozóhatóságoknak és az oknyomozó újságíróknak lesz idejük kideríteni az igazságot. Addig is nagyobb biztonságban tudhatjuk gyermekeinket és végső soron magunkat is.
A szerző pszichológus és pszichoterapeuta
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.