Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni

Nem emlékszem olyan kampányra az elmúlt évekből (vagy évtizedekből), hogy mindennapjainkat ennyire eluralta volna egy államelnöki kampány. Buszon ülve, borbélynál vagy éppen a parkban sétálva is azt kellett hallanom az elmúlt napokban, hogy Simion vagy Nicușor.

Még a két nagyobbik gyerekem is azzal bombáz hetek óta, hogy: apa, ugye, elmégy szavazni? Csak nem teszed meg, hogy itthon maradsz úgy, ahogy legutóbb? Pedig egyik gyerekem sem politizál, mint ahogy a mai fiatalok jelentős része. Ha megkérdezném, ki a miniszterelnök vagy a házelnök, fogalmuk sem lenne. Csak hát

úgy tűnik, a mai digitális világban felnövő ifjúság a Facebookon, a TikTokon és még ki tudja mi mindenen sokkal hamarabb értesül a legfrissebb hírekről (reklámokról, kampányszlogenekről stb.), mint mi idősebbek az újságból, rádióból vagy tévéből.

Szóval a gyerekek sem hagytak békémet. Nem véletlenül. Elmondtam ugyanis nekik, hogy nekünk itt Romániában mindig két rossz közül kellett választanunk (nem mintha más országokban olyan nagy választék lenne). Annak idején sem a kommunista Iliescura, sem a nagyromániás Vadim Tudorra nem tudtam pecsétet ütni. Néhány évvel később meggyőztek, hogy Năstase és Băsescu közül a kisebbik rosszat válasszam. Milyen eredménnyel? Aztán következett az újabb felvonás Ponta és Iohannis között. Akkor azért mentem el, mert úgy gondoltam – sok magyar honfitársammal együtt –, hogy érdemes egy kisebbségi sorban levő jelöltet támogatni. És mit kaptunk cserébe? „Io napot chivanoc”-at, meg székely autonmia-ellenességet. Másodszor már sem Băsescura, sem a renegát németre nem szavaztam, egyszerűen nem mentem el szavazni. Mint ahogy most is csak akkor járultam az urnákhoz, amikor magyar jelöltet lehetett támogatni. Minek üssem én a pecsétet egy román jelöltre? – kérdezgettem magamban. Jobb lett a sorsunk, többet értünk el? Dehogy!

Most azonban más a helyzet!

Ezúttal tényleg sok minden függ a választástól! – hallom az ismerősöket, szomszédokat, barátokat.

A közösségi médiában is mindenki csak ezt szajkózza, olyanok is, akik egyébként a fülkék felé sem mennek. Ráadásul azt is látom, az utóbbi időben egyre többször fordul elő (hogy ezt mesterségesen idézik-e elő, azt nem tudom állítani) olyan helyzet, hogy: fej-fej mellett halad mindkettő, minden szavazat számít, néhány vokson múlhat a sorsunk stb. Lásd három évvel ezelőtt Orbán–Márky-Zay, tavaly Trump–Biden s már előre látom, hogy jövőre Orbán–Magyarpéter.

No de térjünk vissza erdélyi tájainkra. Még a csapból is a piros-sárga-kék Simion és a matematikus Nicușor folyik. Meg az, hogy most már nincs mese, a jövőnk forog kockán, tényleg el kell menni szavazni. A pontot az i-re a fogorvosom tette fel a minap. Beugrottam a rendelőjébe, hogy megkérdezzem, megkapta-e a fogaimról készült röntgenfelvételeket, amelyeket a laborból drótpostán küldtek neki. Az elmúlt évtizedben sokszor ültem a fogorvosi székében, de sokat nem beszéltünk, már csak azért sem, mert ő egyrészt dolgozott, másrészt nekem a szám ki volt feszítve. A kezelés után pedig fizettem, s átadtam a helyet a következő paciensnek. Néha U-szurkolóként megkérdezte, mit szólok egy-egy CFR-vereséghez, de mindketten tudtuk, hogy csak ugratni akar. Nagyjából ennyire szorítkozott a beszélgetés kettőnk között.

Tegnapelőtt azonban elképedtem.

Az asszisztensnő a CFR kupagyőzelméről való élcelődésünk alatt szóba hozta a választást, én pedig csak legyintettem egyet, mint aki úgy véli, ezúttal sem lesz különösebb változás.

A beütemezett betegek szóvá is tették, hogy jó lenne már dolgozni, mert nem érnek rá arra, hogy mi a röntgenfelvételek mellett még labdarúgásról is beszéljünk, sőt mi több, államelnöki választásokról kezdjünk el diskurálni.

Ám a fogorvos ügyet sem vetett a pácienseire. Karon fogott (!), kivezetett a folyosóra, becsukta maga mögött a rendelő ajtaját, megbizonyosodott, hogy senki nem hall minket, és elkezdte: Domnu’Somogyi! Nehogy megtegye, hogy távol marad a szavazástól! Tudja, mi vár ránk, ha ez az eszement szélsőséges lesz az elnök? Én soha nem politizáltam, semmibe sem szóltam bele, csak a munkámat végeztem. De most én is azt mondom, ezúttal muszáj elmennie szavaznia, mert különben végünk van. Mert ha Simion nyer, én fogtam a családomat, becsomagoltam, és elmentem ebből az országból.

A negyvenes éveinek elején járó fogorvos, a román U-drukker, annyira kikelt magából, hogy elhűltem. Mi történik ebben az országban? Őt is megbabonázták már? Eszembe jutott a rengeteg kampányszöveg. Az egyik cikkben például azt bizonygatták, hogy márpedig Simion lapősföldhívő, a dinoszauruszok létét kérdőjelezi meg, ugyanakkor államelnökként kész lenne azokat a titkosított dokumentumokat nyilvánossá tenni, amelyek bizonyítják, hogy bolygónkat földönkívüliek irányítják.

Tudom, minden politikai kampány mocskos, durva és sok valótlanság lát napvilágot. Meg azt is, hogy George Simion sem nem művelt, sem nem egy észkombájn, ám ennyire azonban mégsem lehet hülye. Azt viszont el tudom képzelni, hogy amennyiben államelnök lenne, annyira megváltozna a politikai berendezkedés, hogy a magyar nyelv használatát korlátoznák, az anyanyelvi oktatást felszámolnák, intézményeinket ellehetetlenítenék, egyházi és közösségi ingatlanjainkat, amelyeket nagy nehezen visszakaptunk, újraállamosítanák és a sort lehetne folytatni.

A vegyes lakosú vidékeken pedig megszaporodnának a magyar verések – erre különben az elmérgesedett és több mint fél éve tartó kampány miatt már amúgy is egyre több példa van sajnos.

Úgyhogy megnyugtattam a fogorvosomat, biztosan elmegyek szavazni, mert nem szeretnék fogorvos nélkül maradni. Az más kérdés, hogy lehet, a következő ciklus végén már azért fogunk az urnák elé járulni, nehogy megint Nicușor legyen az államelnök.