Katalán tanulságok

Siettek leszögezni az RMDSZ illetékesei: a katalán történet és a székely autonómiatörekvések nem emlegethetők egy napon. Korodi Attila képviselő hangján a szövetség azt az álláspontot képviselte az Adevărul Holding élő internetes műsorában, hogy „amit a katalánok elképzelnek a jövőjükről, teljesen ellentétben áll azzal, amit mi, erdélyi magyarok gondolunk a mienkről. (…) Ők nem kisebbségként tekintenek magukra, hanem egy másik népként”. A politikus szerint ami Katalóniában történik, az erdélyi magyarokra tulajdonképpen negatív kihatással van.

Kapott hideget, meleget nyilatkozata után az RMDSZ-es politikus, de egy dolog tagadhatatlan: megállapítása helyénvalónak tűnik. Legalábbis, ha azt nézzük, hogy a román belpolitikában hogyan cseng le Katalónia függetlenségi harca. Hiszen bizonyos szempontból igazolódni látszanak azon román félelmek, miszerint az autonómia csak a függetlenség előszobája volna. Ennek pedig azonnali követkeménye volt, hogy nem sokkal a tulajdonképpen vérbe fojtott katalán népszavazást követően elbukott a román parlamentben a közigazgatási törvény azon módosítása, amely a jelenlegi húsz százalékról tízre csökkentette volna az anyanyelvhasználatnak a közigazgatásban megállapított kötelező határértékét.

Ha csak e szempont szerint ítélkeznénk, akkor aggódhatnánk. De lehetnek más szempontok is.

Nem hinném, hogy nekünk a többségiek aggályaival, félelmeivel kellene törődnünk. Persze számba kell venni ezeket is.

Tisztában kell lennünk, mennyit mulasztottunk azzal, hogy az elmúlt negyed évszázadban oly keveset tettünk azért, hogy a románok megismerhessék valódi törekvéseinket, szempontjainkat. Mekkora a mi felelősségünk azért, hogy a román nyilvánosságban olyannyira eluralkodtak a rólunk szóló negatív mítoszok, amelyek – érezzük mi – köszönőviszonyban sincsenek a valósággal? És mit tehetünk, hogy változtassunk ezen a jövőben? De számunkra nem ez a kardinális kérdés. A katalán történetből le kell vonnunk azokat a következtetéseket, amelyek a mi szempontunkból a legégetőbbek.

Például azt, hogy akár a függetlenség, akár a zsigerből elutasított területi, illetve kulturális autonómia a kitűzött cél, a törvényes út zsákutca is lehet. Hisz

a törvényeket kényük-kedvük szerint átírhatják azok, akik semmiképpen nem akarják, hogy céljaidat elérd. Ez történt Katalóniában is:

bírósági úton írták felül azt a jogszabályt, ami lehetővé tette a tartomány gazdasági önállóságát. A katalánok ezután hiába próbáltak tárgyalni a kialakult helyzetről, Madridban süket fülekre találtak, holott a baszkok esetében nem ellenezték ugyanezt. Mikor a katalánok kiírták a függetlenségi népszavazást, rögtön alkotmányellenesnek találták. Igencsak operatív volt a spanyol alkotmánybíróság akkor is, amikor a katalán törvényhozás népszavazás utáni rendkívüli ülését hívták össze, azt is már előre alkotmányellenesnek ítélték meg, de azzal nem volt semmi problémájuk, hogy a spanyol rendőrség véresre verje saját polgárait csak azért, mert sorban álltak egy szavazóhelyiség előtt.

A katalánok ugyanakkor joggal sérelmezik azt is, hogyha a skótoknak lehetett szavazni Nagy-Britanniában saját függetlenségükről, akkor nekik miért nem. Abban az Európai Unióban, amelyben elvileg egységes, „harmonizált” jogrend uralkodik.

Számunkra, úgy érzem, ez a másik fő tanulság. Riasztó volt látni a spanyol rendőrség hátborzongató fellépése utáni uniós közönyt, sőt: a polgárok bántalmazását jogszerű lépésként értelmező álláspontokat.

Igen, a népszavazás törvénytelen volt, mert a spanyolok törvénytelennek találták. Ez pedig erősebb érvnek tűnik ma Európa nyugati felében, mint a szabad véleménynyilvánítás joga.

Ami Korodi Attila nyilatkozatát illeti, lehet vele egyetérteni vagy vitázni, nincs igazán jelentősége. De azért van egy kis hiányérzetem. Amikor azt állítjuk, hogy az erdélyi magyarok el sem tudják képzelni, hogy autonómia helyett függetlenséget kérjenek Bukaresttől, miért nem kérdezzük meg erről az erdélyi románokat is? Hátha más a véleményük.