Visszavonuló világsztárok

„Néhány héttel ezelőtt egyeztettem Kocsis Máté elnök úrral és Novák András főtitkárral, hogy csaknem tizennyolc év után elköszönök a válogatottól. Indoklásom nagyon egyszerű, nem is kertelek. Nem is kitalációk, hogy sérülés, család vagy egyéb lenne a háttérben, egyszerűen úgy gondolom, hogy a jobbátlövő poszton Balogh Zsolt és Ancsin Gábor személyében megoldott a helyzet, tovább vihetik a stafétát. Azt a pályafutást kívánom, ha nem jobbat, mint amit én átéltem klubszinten és a válogatottban is”– nyilatkozta múlt héten Nagy László, minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar férfi kézilabdázója. Elmondása szerint döntésében kulcsszerepet játszott, hogy Balogh Zsolt és Ancsin Gábor személyében megfelelő utódai vannak a válogatottnál.

„Szeretném megköszönni a korábbi kapitányok meghívását is. Rengeteg kellemes emlék, élmény gyülemlett fel, sok jó barátság alakult ki, nagy szeretet vett körül minket, ez felemelő érzés volt. Ezt kívánom a következő generációnak is, és elsősorban Balogh Zsoltnak és Ancsinnak, hogy vigyék tovább a posztot. Tiszta lelkiismerettel rájuk lehet bízni, mindketten bizonyítottak klubszinten és a válogatottban is, hogy a nemzetközi szintre megért a játékuk, úgyhogy hajrá, magyarok!” – tette hozzá a világválogatott jobbátlövő.

Nagy László 1981. március 3-án született Székesfehérváron. A család – amikor Laci egyéves volt – Szegedre költözött. Édesapja profi kosárlabdázó volt, így László is kosárlabdával kezdte sportolói pályafutását. 13 évesen a magyar korosztályos válogatott tagjaként lehetősége volt arra, hogy az Egyesült Államokban tanuljon és hivatásos kosarassá váljék. Ám ő a kézilabdát választotta, amelyet az iskolájában tanult meg. A szegedi csapat utánpótlásában kezdett kézilabdázni, ahol együtt játszott többek között későbbi válogatottbeli társaival, Buday Dániellel és Laluska Balázzsal. 1997-ben és 1998-ban bronzérmet szerzett a serdülő Európa-bajnokságon, majd az ifjúságiak között aranyérmet 1999-ben. Mindössze tizenkilenc évesen, 2000-ben igazolt az akkor a világ legjobb csapatának számító Barcelonához, ahol a korábbi világklasszist, Inaki Urdangarint kellett pótolnia. Laci nemcsak hogy megállta a helyét, hanem a világ egyik legjobb átlövőjévé fejlődött, akinek az a kiváltság is megadatott, hogy a katalán klub csapatkapitányi karszalagját is évekig viselhette, a Barcelonával pedig számos spanyol bajnokságot és kupát, valamint két alkalommal Bajnokok Ligáját is nyert.

A magyar válogatott tagjaként 199 alkalommal lépett pályára és 728 gólt dobott. 2009 és 2012 között a szövetséggel adódott gondok miatt visszamondta a válogatottságot, ám a londoni ötkarikás játékok előtt jelezte, ismét a csapat rendelkezésére áll. Vezetésével az együttes Londonban az előkelő negyedik helyet szerezte meg. Mindenki számára emlékezetes marad az Izlanddal vívott negyeddöntő, amikor a hosszabbításban a magyarok drámai küzdelemben Nagy Laci góljainak köszönhetően jutottak be az olimpiai elődöntőbe. Egy évvel később, a 2013-as férfi kézilabda-világbajnokságon beválasztották a torna All Star csapatába. Ekkor már a Spanyolországból hazatért játékos a Veszprém kézilabdacsapatát erősítette, amellyel az utóbbi négy évben minden alkalommal bekerült a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe (Final Four).

A világklasszis jobbátlövő a Magyar Kézilabda-szövetségnél (MKSZ) tartott sajtótájékoztató alkalmával azt is elmondta, a jövőben szívesen bekapcsolódna a sportág irányításába. Ezt támasztja alá Kocsis Máté MKSZ-elnök nyilatkozata is. „Laci nagyon sok fiatalt ihletett arra, hogy ezt a sportágat válassza, már önmagában ezért is hálásak lehetünk neki, de az a majdnem kétszázszoros válogatottság és a több mint hétszáz gól azért mégiscsak tekintélyt parancsoló. A magyar szövetség nevében szeretném megköszönni az eddigi életútját, sikereit. Lacival arról kezdtünk beszélgetést, miként csatlakozik be a sportág irányításába. Nem kíván hátat fordítani a magyar kézilabdának, csak egy másik helyzetből szeretné ezt a sportágat segíteni, aminek mi nagyon örülünk... A következőkben megtaláljuk azt a módot, hogy továbbra is tenni tudjon szeretett sportága érdekében” – mondta a szövetség elnöke.

„Rájössz, ha eljött az idő” – mondta Andrea Pirlo a La Gazzetta dello Sport című lapnak. A focista hozzátette: ilyenkor fizikai problémák jelentkeznek, nem megy az edzés, mert mindig van valamilyen probléma. „Az én koromban ez már elég” – szögezte le, és kiemelte, hogy nem tud 50 éves koráig játszani, és inkább átadja a helyét a fiataloknak. A 38 éves középpályás a La Gazzetta dello Sport napilapban úgy nyilatkozott, hogy decemberben lejár a szerződése az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő New York Citynél, és utána felhagy az élsporttal.

„Az ember észreveszi, hogy eljött a pillanat. Mindennap fizikai problémáim vannak, nem tudok úgy edzeni, ahogy szeretnék, mert folyamatosan fáj valamim” – mondta Pirlo, aki 2015-ben igazolt a Juventustól az MLS-be.

Az olasz labdarúgót a román tréner, Mircea Lucescu fedezte fel, aki a fiatal tehetséget a Bresciánál edzette. „Ő hozott fel a nagycsapathoz, még 15 évesen, de nem engedte meg, hogy játsszak, amíg be nem töltöm a 16-ot. Taktikailag és technikailag sokat segített, és megtanított a profikkal együtt játszani” – nyilatkozta Pirlo, aki végül a Reggina elleni mérkőzésen debütálhatott az olasz másodosztályban.

A fiatal tehetséget hamarosan az Internazionale Milano szemelte ki, ahova 1998-ban került mindössze 18 évesen. Fiatalként elég sok játéklehetőséget kapott, ameddig meg nem érkezett Mircea Lucescu. A román edző ugyanis az olasz sztárcsapatnál már nem a fiatalokat részesítette előnyben, hanem az időseket. Így Pirlo – bár Lucescu kevés ideig irányította a milánói gárdát – három év alatt csupán 22 mérkőzést játszhatott a kék-feketék mezében: a játékost a milánói együttes egy évig a Regginához, egy évig pedig nevelőegyesületéhez, a Bresciához küldte vissza.

A nagy áttörés 2001-ben következett, amikor a világ egyik legnagyobb klubja vetett rá szemet. Az akkor Silvio Berlusconi tulajdonában levő, Adriano Galliani által vezetett AC Milanhoz került. Utóbbi csapattal kétszer olasz bajnokságot nyert, két alkalommal Carlo Ancelottival a kispadon (2003, 2007) elhódította a Bajnokok Ligáját, 2006-ban pedig Del Pieróval, Inzaghival, Cannavaróval (de talán az egész csapatot fel lehetne sorolni) kiegészülve megnyerte a németországi világbajnokságot is, amelynek döntőjében – a franciák elleni mérkőzésen – őt választották a legjobb játékosnak. Egy évvel később 2007-ben az IFFHS (a labdarúgás múltjával és statisztikáival foglalkozó szervezet) szerint a világ második legjobb irányítója volt.

Az olasz sztárcsapatnál, az AC Milannál tíz évig játszott, a klub vezetősége pedig 2011-ben úgy döntött, hogy a 32 éves játékos már idős, ezért eladta. Ráadásul éppen a rivális Juventus Torinóhoz. Mint utólag kiderült, hibás döntés volt, ám tény, hogy abban az időben már a Milan is anyagi nehézségekkel küzdött, így a játékoseladásból származó bevétel jól jött a botrányba keveredett volt miniszterelnöknek, Silvio Berlusconinak.

A torinói gárdába 32 évesen került, és megmutatta, egyáltalán nem idős. A modern futball egyik legnehezebb posztján – a védekező-irányító középpályásén – a Delle Alpin is kimagaslót alkotott. 2012-ben az Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert az itáliai válogatottal. A Juventus színeiben négyszer lett olasz bajnok, kétszer szuperkupagyőztes, tavalyelőtt 36 évesen BL-ezüstérmes.

A 116-szoros válogatott futballista – aki a felsoroltak mellett fiatalként U21-es Európa-bajnok (2000), U21-es Eb-bronzérmes (2002) és olimpiai bronzérmes (2004) is volt – a visszavonulásáról tartott sajtótájékoztató alkalmával elmondta: hazatérése után a családjával szeretne több időt tölteni, és tenisszel, golfozással tartja majd formában magát.