Történelmet írt Sepsiszentgyörgy

Az elmúlt napokban, hetekben az egész város focilázban égett, hiszen már az utolsó előtti fordulóban, a Resicabánya ellen aratott idegenbeli győzelmével az OSK biztos feljutónak számított. Így az utolsó hazai mérkőzésnek tétje már nem volt, de ennek ellenére több ezer néző gyűlt össze a városi stadionba méltóképpen megünnepelni a sporttörténelmi sikert.

Vergődés a B-ben és a C-ben

Mindez teljesen érthető, hiszen a labdarúgás területén gazdag hagyományokkal rendelkező háromszéki városnak még sosem volt elsőosztályos csapata, habár éppen hetven évvel ezelőtt, az 1946–1947-es idényben a Sepsiszentgyörgyi Textil megnyerte az akkori B-osztály I. csoportját. Viszont

a második világháború utáni zavaros időkben a román államhatalom nem nézte jó szemmel, hogy egy kizárólag magyar anyanyelvű játékosok által alkotott együttes az A-osztályban szerepeljen,

és a gyengébb gólaránnyal rendelkező Textil végül a Ploieşti FC mögé szorult a bajnoki rangsorban. Azonban egyértelműen kilógott a lóláb, hiszen mindez úgy történhetett meg, hogy a labdarúgó-szövetség határozatával a ploieşti-i csapat újrajátszhatta a Jászvásári Poli ellen eredetileg elveszített mérkőzését, és azt megnyerve pontszámban beérte a háromszékieket, jobb gólarányának köszönhetően pedig a csoport győztesének nyilvánították. A Textil a következő években is a másodosztály élcsapatai közé tartozott, de már nem sikerült megismételnie azt a teljesítményt, amely az élvonalba történő feljutást jelenthette volna.

Az ötvenes évek közepén aztán a sepsiszentgyörgyi csapat kiesett a másodosztályból, és húsz éven keresztül csak a harmadik vonalban szerepelt, míg végül 1975-ben ismét feljutott a B-be. De az azt követő években az Olt SC, MSC, majd IMASA nevet viselő együttes többnyire a kiesés elkerüléséért küzdött. A 90-es évektől kezdődően fokozatosan hanyatlásnak indult a szentgyörgyi labdarúgás, és habár az Olt FC 2003-ban még egyszer feltűnt a másodosztályban, a következő évben nemcsak kiesett, hanem meg is szűnt.

A város hosszú időre futballcsapat nélkül maradt.

Fokról fokra, ligáról ligára

Szinte egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2011-ben egy pékipari vállalkozó és focirajongó, Diószegi László gondoljon egyet, és egyesületet alapítson Sepsi OSK (az Olt Sport Klub rövidítése) néven azzal a szándékkal, hogy felelevenítse a régi hagyományokat. Felvetődött annak gondolata is, hogy az újonnan alakult csapat az akkor már jelentős sikereket elérő női kosárlabda-együtteshez hasonlóan zöld-fehér mezben lépjen pályára, de a klub alapítói a hagyomány folytatása érdekében végül a piros-fehér színösszetétel mellett döntöttek. Ekkor azonban még az álmaikban sem szerepelt az, hogy az akkor életre hívott csapat röpke hat esztendő elteltével megszerezze az élvonalban való szereplés jogát. Hiszen egészen mélyről, a megyei bajnokságból kellett elindulni, és fokozatosan haladni felfelé a magasabb osztályok felé. A megyei bajnokság megnyerése nem jelentett különösebb próbatételt, de a IV. Ligában már két évet kellett eltölteniük. Eközben vette át a csapat irányítását Suciu Valentin, aki azóta is vezetőedzőként ül az OSK kispadján.

Majd következett újabb két esztendő a III. Ligában, míg aztán tavaly ilyenkor a másodosztályba történő feljutást ünnepelhették a sepsiszentgyörgyi labdarúgás szerelmesei.

A Sepsi OSK menetelését látva, sok szurkolóban már akkor felcsillant a remény, hogy talán egyszer még az első ligás szereplés is összejöhet, de Diószegi László, a klub tulajdonosa egy évvel ezelőtt minderről még rendkívül óvatosan fogalmazott: „Azt nem tagadom, hogy a gondolat motoszkál bennem, és ennek elérése lenne életem egyik legnagyobb megvalósítása. De ez a következő három évben egyelőre nem szerepel a terveink között. Ám ahogy mondani szokás, az ötéves terv végén, ha lesz segítség a város és a megye részéről, talán nem kivitelezhetetlen.

És valóban nem állt félre, pedig a pakliban nem volt benne, hogy a következő idénytől a csapat máris fennebb lépjen egy osztályt, hiszen eredeti célkitűzésként a tisztes helytállás gondolatát fogalmazták meg. Az OSK jelentősen megerősített játékoskerettel vágott neki a másodosztály küzdelmeinek a szülővárosába hazatérő tapasztalt csatár, Hadnagy Attila vezényletével, és már az őszi mérkőzéseken elért eredmények nyomán nyilvánvalóvá vált: a csapat többre képes, és az élvonalban a helye. Ennek érdekében a téli szünetben újabb négy fiatal játékossal erősítettek, és a szakmai stábhoz csatlakozott Magyarországról technikai igazgatóként az a Sándor István, mindenki Pista bácsija, aki kárpátaljai születésű lévén az 1986-os mexikói világbajnokságon tagja volt a Szovjetuniót képviselő válogatott delegációjának. És hazatért Nyíregyházáról az erdővidéki születésű Nagy Sándor is, aki szintén Suciu Valentin vezetőedző munkáját segítette.

Mindennek meglett a következménye, hiszen az OSK a tavaszi rajtot követően szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, és habár az már látszott, hogy a bajnoki rangsor élén meglépő Bukaresti Juventust már nem érheti utol, de a szintén feljutást érő második helyre még odaérhet. Ebben a versenyfutásban az Aradi UTA számított a legfőbb riválisnak, amely az utolsó előtti mérkőzésén, hazai pályán nagy meglepetésre kikapott a gyengébb játékerőt képviselő CS Baloteşti csapatától. Így két fordulóval a bajnokság vége előtt a piros-fehéreknek egyetlen pontra volt szükségük a biztos feljutáshoz. A siker nem maradt el, hiszen az utolsó előtti játéknapon a Resicabánya ellen elért győzelemmel a Sepsi OSK bebiztosította helyét a hazai labdarúgás élvonalában.

A Székely Légió nevet viselő szurkolótábor örömmámora fogadta a Resicabánya elleni diadal hőseit, amikor a csapatot szállító autóbusz begördült Sepsiszentgyörgy főterére. Ám az igazi ünneplés egy héttel később, június 3-án következett, amikor az utolsó fordulóban egy tét nélküli mérkőzésen az OSK hazai pályán fogadta a CS Mioveni csapatát.

A lelkes szurkolótábor, amelynek tagjai minden idegenbeli mérkőzésre is elkísérték kedvenceiket, már két órával a mérkőzés előtt elkezdte az ünneplést. A sepsiszentgyörgyi vasútállomástól indulva a városközponton végigvonulva érkeztek meg a városi stadion lelátóira, ahol aztán a hangulat a tetőfokára hágott.

A valamikor szép időket megélt, de aztán sorsára hagyott sporttelep ismét piros-fehérbe öltözött, és a négyezres nézősereg szurkolásától volt újra hangos. A mérkőzés ugyan döntetlenre végződött, de ez már szinte senkit nem érdekelt. Sepsiszentgyörgy egy valóra vált álom igézetében, önfeledten ünnepelt ezen a napon.

Az ünneplés órái azonban hamar véget érnek, és sürgetően tevődik fel a hogyan tovább kérdése. Ugyanis az élvonalban már szigorú követelményeknek kell megfelelni. Jól tudja ezt a klub vezetősége, hiszen mindamellett, hogy biztosítani kell az anyagi hátteret, egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy a csapat hol fogja játszani a hazai mérkőzéseit. A sepsiszentgyörgyi városi stadion ugyanis az Ifjúsági- és Sportminisztérium tulajdonában van, az utóbbi években semmilyen állami beruházás nem történt, és maga az a tény, hogy egyáltalán megmenekült az enyészettől, annak köszönhető, hogy Diószegi László hozzáállásával sikerült valamelyest kozmetikázni. Így kerültek például székek a lelátókra a lebontott budapesti Albert Flórián Stadionból és a Puskás Ferenc Stadionból. De ez távolról sem elegendő a hitelesítéshez, ugyanis ehhez komoly fejlesztésre van szükség, aminek az anyagi vonzata Diószegi szerint mintegy 400 ezer euró.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az önkormányzat támogatásáról biztosította a klubot. De egyelőre addig nem tudnak beruházni a stadion felújításába, amíg az nem kerül át kormányhatározat révén a város tulajdonába. A polgármester szerint erre ígéret van, és amennyiben ez megtörténik, szeptemberben már is hazai pályán játszhat az OSK. Addig más lehetőség után kell nézni, és miután sem a brassói, sem a marosvásárhelyi stadion nem rendelkezik hitelesítéssel, a legközelebbi és egyben a legvalószínűbb helyszínnek Szászmedgyes mutatkozik, ahol a szentgyörgyi csapat a hazai mérkőzéseit rendezheti a július közepén kezdődő bajnokságban.

Mindezen túl a játékoskeret is további erősítésre szorul ahhoz, hogy Diószegi László megfogalmazása szerint ne csak megsétálják magukat az első osztályban. Ami a célkitűzést illeti, a klubtulajdonos a következőképpen nyilatkozott: „már most ki merem jelenteni, hogy a 10-11. helyre pályázunk, ami biztos bennmaradást jelent. De persze az is benne van, hogy akárcsak az idén, a bajnokság majd rám cáfol, és ezt a célkitűzést is módosítani fogjuk egy még jobb helyezés reményében. Mi nem fogunk dobálózni olyan összegekkel, mint az élcsapatok. Olyan játékosokat fogunk hozni, akik szerényebb fizetésért ugyan, de akarnak harcolni ezért a csapatért, a városért. Jelen állás szerint 7–8 játékosra van szükségünk, de nem kell nagy nevekre gondolni, mert inkább olyan labdarúgókat szeretnénk leigazolni, akikben megvan a bizonyítási vágy, és ugyanakkor rendelkeznek némi tapasztalattal is.”

Sepsiszentgyörgyön tehát a gondok ellenére is bizakodva néznek elébe az élvonalbeli szereplésnek, és bízunk abban, hogy ez a 2011-ben elkezdődött sikertörténet nem ér itt véget, hanem annak csak egy állomásához érkeztünk, mert innen tovább folytatódik.