Torna EB: újabb milliók a gyöngyszemre

Somogyi Botond 2017. április 11., 21:41

Az idén Kolozsvár lesz az ország sportéletének a központja. A kincses városban több érdekes sporteseményt szerveztek az elmúlt időszakban, ebben az évben viszont torna- és kosárlabda-Eb-t rendeznek a városban. A két sportesemény miatt a kolozsvári sportcsarnokot több millió euró értékben korszerűsítik.

 

Kolozsvár Bukarest helyett
Románia hatvan év után láthatja vendégül a kontinens legjobb tornászait. Utoljára 1957-ben tartották a szertorna Európa-bajnokságot Bukarestben, éppen az első kiírást rendezték a román fővárosban. A Román Tornászszövetség mintegy három évvel ezelőtt pályázott a rendezési jogért, amelyet – valószínűleg a korábbi kiváló román sportági eredményeknek köszönhetően – Dánia rovására azonnal el is nyert. Csakhogy az országban óriási méreteket öltő bürokrácia és korrupció miatt Bukaresttől elvették a 2017-es tornász Európa-bajnokság rendezési jogát. Ugyanis ahhoz, hogy a főváros megrendezhesse az Eb-t, Bukarestnek egy több mint 10 ezer férőhelyes új sportcsarnokot kellett volna építenie. Az ingatlannak a Lia Manoliu Nemzeti Sportkomplexum területén kellett volna felépülnie. Azonban a dolgok bonyolódni kezdtek, az építkezési engedélyek kibocsátására létrehozott licitációs bizottság vezető posztjáért olyan hatalmi harcok kezdődtek, amelyek hátráltatták a munkát. Olyannyira, hogy az építkezés több mint másfél évig meg sem kezdődhetett. Éppen ezért a nemzetközi tornászszövetség illetékesei látva az áldatlan állapotokat, kijelentették: Románia fővárosa semmilyen körülmények között nem lehet a 2017-es tornász Európa-bajnokság helyszíne. A vendéglátó így Kolozsvár lett, amely azonnal benyújtotta a szükséges papírokat, és mindenféle kötelezettséget vállalt.

Áprilisban – több mint fél évszázad után – Románia ismét tornász Európa-bajnokságot rendezhet. Amint lapunkban korábban már beszámoltunk róla, tekintettel arra, hogy a bukaresti csarnok nem készült el időben, a nemzetközi tornászszövetség elfogadta a románok kérését, és a helyszínt áttette a Szamos parti sportcsarnokba. Ennek talán a legkevésbé az U kosárlabdacsapat tagjai és szurkolói örülnek, hiszen a csapat a bajnoki címre hajt, bejutott a rájátszásba, a mérkőzéseit pedig a sokkal kisebb Horia Demian Sportcsarnokban kell lejátszania, nem a 7500 férőhelyes új létesítményben. A csapat valószínűleg jelentős bevételtől esik el, és sokkal kevesebb szurkoló láthatja majd a mérkőzéseket. A város gyöngyszemének számító sportcsarnokot azonban korszerűsíteni kell, amely áprilisban a tornászok Európa-bajnokságának, augusztus végétől pedig a kosárlabda-Európa-bajnokságnak ad otthont. A befektetések és az újítások el is kezdődtek: két évvel az átadás után máris modernizálják a létesítményt.

Reklám a városnak

A kérdés, vajon miért kellett máris több mint hárommillió eurót áldozni a kolozsvári polgármesteri hivatal költségvetéséből az alig két éve átadott új épületre. A válasz nagyon egyszerű: a nemzetközi tornász-, illetve kosárlabda-szövetség nyomatékos kérésére kellett lépniük a hatóságoknak.

„A két jelentős sporteseményt követően a mérleg nyelve pozitív lesz. Ha nem is anyagilag járunk jól, de a városnak mindenféleképpen jót tesz majd a reklám. Szeretnénk Kolozsvárt a nemzetközi sport vérkeringésébe bekapcsolni, a multifunkcionális sportcsarnokot pedig a sporton kívül művészeti és más jellegű események helyszínévé léptetni” – nyilatkozta a sajtónak nemrég Ionuţ Rusu, a sportcsarnok ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy minden egyes befektetés a komplexum birtokában és felszerelése között marad. „A lakosoknak meg kell érteniük, hogy az újításokat nem csak a két Európa-bajnokság miatt eszközöljük. Mindez azért is történik, hogy a közeljövőben bármilyen esemény megszervezésére alkalmas legyen az épület” – tette hozzá Rusu.

Az átépítésnek január 23-án fogtak neki, és július 31-ig kell befejezni, augusztusban ugyanis már a kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit rendezik a csarnokban. A munkálatokat pedig áprilisban részben abbahagyják, és úgy ütemezik, hogy a 17. és 23. között sorra kerülő tornászversenyt ne zavarják. Úgy tűnik, a szervezők az érdeklődés hiányára nem panaszkodnak. „Tavaly az országos tornászversenyt is itt szerveztük, valószínű, hogy nagy hatása volt a helyiekre, hiszen az Eb-re is sok bérletet eladtunk. Adrian Stoicával, a Román Tornászszövetség elnökével olyan jól szervezett programot szeretnénk a nézők számára biztosítani, amelyre nemcsak a kolozsvári lakosok lesznek büszkék, hanem a külföldről érkezők is emlékeznek” –fogalmazott az igazgató.

Bővülő férőhelyek

A sportcsarnokot 2014 októberében adták át a közönségnek: a költségek akkor mintegy 15 millió euróra rúgtak. Idén újabb három és félmillió eurót költenek az épületre, így joggal lesz elvárható, hogy a „Polivalenta” ne csak Románia, hanem Közép-Kelet-Európa eme térségének legmodernebb és legszebb csarnoka legyen.

Az egyik változtatást – a férőhelyek számának növelését – a nemzetközi kosárlabda-szövetség kérte. Ezért a harmadik emeleten újabb ezer személy befogadására alkalmas lelátót helyeznek el. A parketthez közel megfelelő szögben pedig mozgatható tribünöket alakítanak ki. Így az eredetileg 7500 férőhelyes komplexum 9300 néző befogadására lesz alkalmas. Természetesen nem ez az egyetlen újítás: a reklámfelületek is megújulnak, ledkijelzős táblákat szereztek be, amelyek az első emeletet ölelik körbe. Egy nagy ledkijelzőt is felszerelnek a teremben, hogy a pályán történteket minél apróbb részletekben is láthassák a nézők. Sőt, azokra is gondoltak, akik nem tudnak majd bejutni az eseményekre. Azok a szurkolók vagy érdeklődők, akiknek nem sikerült jegyet, bérletet szerezniük a mérkőzésekre, a sportcsarnok előtti téren felállított gigantikus kocka alakú digitális kijelzőn követhetik figyelemmel majd az eseményeket. Ez utóbbi újítás nemcsak a sportesemények alkalmával lesz működőképes, hanem a tervek szerint az összes – a sportcsarnokban szerevezett – program alkalmával. Tekintettel arra, hogy idéntől a csarnokot mintegy tízezer férőhelyesre növelték, a világítás is változik. „Kicseréljük a világítóberendezéseket, de nem feledkezünk meg a légkondicionáló berendezésről és fűtésről sem. Ezeket is a legmagasabb minőségű technikáknak megfelelően alakítjuk át” – dicsekedett Ionuţ Rusu ügyvezető igazgató.

A három és fél millió eurós befektetés nyomán az említett újítások mellett a földalatti parkoló is High Tech szintű berendezéssel bővül. A garázst igénybe vevők a legmodernebb eszközökkel és a leghatékonyabb módon tudnak majd jegyeket vagy bérleteket igényelni. A bővítéssel párhuzamosan természetesen az elektronikus forgóajtók számát is növelik, hogy az események előtt egyszerre minél több nézőt tudjanak beengedni a sportcsarnokba.

Sztártornászok az Európa-bajnokságon
A szervezők szerint 37 európai tornászszövetség jelentkezett be az eseményre, amelyen összesen 274 versenyző vesz részt (168 férfi és 106 hölgy). A román szurkolók szempontjából Cătălina Ponor, Larisa Iordache és Marian Drăgulescu lesznek a figyelem középpontjában, a román küldöttségből ugyanis ők a legnagyobb nevek.
Rajtuk kívül viszont több érdekes név is szerepel a sportolók között: az olimpiai bajnok Eleftheriosz Petruniasz (Görögország), Oleg Verniaiev (Ukrajna), valamint Sanne Wevers (Hollandia). A magyar színeket tízen képviselik: a nők közül a legismertebb Böczögő Dorina, akinek legjobb nemzetközi eredménye egy olimpiai 12. hely ugrásban. A magyar csapat legnagyobb sztárja a többszörös Európa- és világbajnok, olimpiai aranyérmes Berki Krisztián, aki egy újabb aranyéremért utazik Kolozsvárra.
Az említett sportolókon kívül természetesen nem hiányoznak majd a sportág legújabb felfedezettjei sem: a tehetséges ukrán Diana Varinska, a junior kategóriában egyéni összetettben Eb-aranyérmes Jelena Eremina (Oroszország), a brit Frank Baines, az olasz Francesca Linari, a svájci Lyn Genhart és a litván Tomas Kuzmickas.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.