Szerethető csapat: történelmi vereség

Somogyi Botond 2013. október 18., 11:58

Fájó vereséget szenvedett Hollandiában a magyar labdarúgó válogatott. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott, felszínre kerültek a magyar futball eddig kevésbé ismert oldalai, a „szerethető csapat” pedig megalázott csapat lett.

galéria

Fiúk, ne szaladjatok annyira, a bíró nem tudja olyan gyorsan könyvelni a gólokat… „Hosszabb volt a gólösszefoglaló, mint maga a mérkőzés”…„Jók a szombathelyi védők, Guzmicsescu után Van Devecseri! Ez már igazi Haladás…” – ilyen, és ehhez hasonló viccekkel próbálták elütni szomorúságukat, tehetetlen dühüket a magyar szurkolók a világháló által kínált nyilvánosság előtt. Tény, hogy a magyar válogatott által elszenvedett hollandiai vereség a tragikomédia határát súrolja. Az Egervári Sándor által „szerethető csapatnak” titulált együttes 8-1-es veresége nemcsak fájó, hanem szégyenteljes is. Hiszen még a pékek, cukrászok vagy ki tudja milyen mesterséget űző amatőr andorraiak is csupán három gólt kaptak Robbenéktől Amszterdamban. Ráadásul a 8–1-es eredmény egyúttal a magyar válogatott legnagyobb arányú vereségét is jelenti. Kaptunk már ki az angoloktól (1908-ban) valamint Németországtól (1941-ben) 7–0-ra, de nyolcat még senki nem rúgott a magyar válogatottnak.
Nem hagyta szó nélkül a megalázást Deutsch Tamás sem, a volt sportminiszter Facebookos bejegyzésében többek között így fogalmaz: „Azt gondoltam, az én életemben az irapuatói 0–6-nál (az 1986-os mexikói világbajnokságon) már nem lesz, mert nem lehet, nagyobb magyar futballgyalázat. Jelentem, rosszul gondoltam. Van nagyobb gyalázat, az amszterdami 1–8. Minden csalódottság érthető, minden keserűség indokolt”.
Hasonlóan gondolkodott szerencsére Egervári Sándor is, aki a lefújást követően beadta a felmondását. „Akkora pofon volt ez a magyar labdarúgásnak, hogy a tisztesség azt kívánta, azonnal felajánljam a lemondásomat – mondta a posztjáról távozó szakember. „Úgy éreztem, az a minimum, hogy vállalom a felelősséget a kudarcért. Nem tagadom, váratlanul ért ez a kiütés, hiszen a mérkőzést megelőző napokban semmi nem utalt rá, noha tudtuk, hogy a világ egyik legjobb együttesével találjuk magunkat szembe, mégsem feltartott kézzel vágtunk neki az összecsapásnak. A találkozó elején még bíztam a jó szereplésben, hiszen voltak olyan kezdeményezéseink, amelyek bizakodásra adhattak okot számunkra, egyszer-kétszer jól lódultunk meg a hollandok kapujának irányába, de aztán szép sorban elkerülhető gólokat kaptunk.”
Az egészben az a meglepő, hogy az elmúlt húsz év legjobb eredményeit felmutató szövetségi kapitány gyermeteg magyarázkodással próbálta jobb színben feltüntetni a mérkőzés elejét. Aki ugyanis látta az összecsapást, tudhatja, hogy már a harmadik percben gólt lőhettek volna a hollandok. A nyolc bekapott gól mellett két kapufa, egy meg nem adott gól valamint számos holland helyzet is a statisztikához tartozik – még az is gól lett, amit nem kapura lőttek. Az i-re a pontot egyébként Egervári akkor tette fel, amikor – még a holland mérkőzés előtt – azt nyilatkozta, hogy „álmaink megvalósulásának közelében járunk”.
A magyar válogatottról és az U21-es válogatottal 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerző Egervári Sándorról alkotott képet azonban nemcsak a múlt heti csúfos vereség tükrében kell szemlélni. A szövetségi kapitány ugyanis 2010-es kinevezése óta elérte, hogy a magyar csapat a 70. hely környékéről feltornászta magát a FIFA világranglista 30. helyére. Tette ezt úgy, hogy egyrészt a kisebb csapatokkal szemben hozta a kötelező pontokat (ne feledjük, évekkel ezelőtt egy Málta vagy Luxemburg elleni összecsapás is nehézséget okozott a magyar csapat számára), másrészt pedig néha sikerrel vette fel a harcot a jobb csapatok ellen is (cseh, török, svéd). Tény azonban, az amszterdami vereség mellett már nem lehetett elmenni, s a csúfos vereség mindenkinek eszébe juttatta a bukaresti mérkőzést is. Akkor Egervári óriásit hibázott azzal, hogy olyan belső védekezőket állított Bogdán Ádám elé, akik egymást nem ismerték. Most pedig taktikai szempontból bukott nagyot: a felállítást tekintve támadó szellemben küldte fel Hajnalékat a pályára egy olyan együttes ellen, amely a világon az egyik legjobb támadófutballt játssza. S ha már a hibáknál tartunk: személyes konfliktusba keveredett a hosszú ideje jó formában levő Huszti Szabolccsal, akit évek óta nem hívott meg a keretbe. Szövetségi kapitányként kötelessége lett volna a válogatott érdekében megegyezni a Hannover kitűnő játékosával.
Érdekesen reagált az eredményre különben a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is, amely Vági Márton főtitkár személyében többek között a következőket nyilatkozta: „Az utóbbi két sorsdöntő találkozónkon, Bukarestben és Amszterdamban a játékosok Egervári Sándorral közösen nem tudták elérni a kitűzött célt. Egervári Sándor és a keret elherdálta az esélyt, amelyet előtte hat-hét fordulón át előkészített magának.”
Az esélyt nem a bukaresti vagy éppen az amszterdami mérkőzésen szalasztották el, hanem a Puskás Ferenc stadionban, amikor a 90. perc után egyenlített ki a román válogatott. Az előbb említett két találkozón a budapesti média és a túlzottan optimista magyar szakma elhitette a válogatottal azt a képtelenséget, hogy képes nyerni. Éppen ennek eredménye lett a két súlyos vereség.
Hol van a hiba, milyen okok vezettek ide? Az egész futballtársadalom romlottsága: gyenge utánpótlás-nevelés, stadionok hiánya, alacsony színvonalú bajnokság, túlfizetett játékosok, bundabotrányok, csőd szélén álló klubok, gyenge edzői kar, túlzott optimizmus és kevés alázat a sport iránt, a hatékony vezetés hiánya. Nos ez utóbbit emelte ki a korábban említett bejegyzésében Deutsch Tamás is, aki ezt írja: „Van Magyarországon egy sportági szakszövetség, amely a labdarúgás ügyeivel hivatott foglalkozni: ez az MLSZ. Annak elnöke és főtitkára minden lehetséges állami, üzleti és médiasegítséget, támogatást megkapott a munkájához. Nem leküzdhetetlen ellenszélben, hanem erős hátszélben dolgozhattak. Az MLSZ elnöke és főtitkára módszeresen elherdálják a magyar labdarúgás fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket. Eszméletlen méretű és eszméletlen költséget jelentő bürokráciát építettek ki (olyan lassú, körülményes és dilettáns az apparátus, mint a Guzmics–Devecseri védőpáros). Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára időt és energiát nem kímélve azzal foglalatoskodik, hogyan basáskodjon az ultra szurkolókkal, miközben kézen-közön, átláthatatlanul osztogatják el az utánpótlás-akadémiák fejlesztésére biztosított költségvetési forrásokat. Ceterum censeo: szégyen és gyalázat, amit az MLSZ, annak elnöke és főtitkára művel!”
Bárhogy is legyen, egy szép és ígéretes világbajnoki selejtezősorozat – az elmúlt 25 évhez hasonlóan – újból csúfos kudarccal ért véget. S ha a tendencia folytatódik, még újabb évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy a magyar válogatott világversenyen vegyen részt.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.