avatar
Nánó Csaba

2017. július 16., 17:55

Mitől más a romániai foci?

Gary Lineker egykori angol válogatott rátapintott a lényegre, amikor azt mondta, a futball olyan játék, amikor két csapat kergeti a labdát, és a végén a németek nyernek. Erre nincs jobb bizonyíték, minthogy Németország a világbajnok, ifi válogatottja megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot, a fiatalokból összeválogatott második (vagy harmadik) csapata elhódította a Konföderációs Kupát. És ez nem véletlen…

A nagy focit játszó nemzeteknek van egy-két titkuk, ami nem is titok: mindenféle szinten hagyományokból táplálkoznak, a múltból merítenek, hogy a jövőt építsék.

Egy-egy klubcsapatuk évtizedekig a legmagasabb szinten játszik, és nincs olyan jelentős város, amelynek ne lenne élvonalban található együttese. Nem véletlen, hogy a legerősebb európai bajnokságok győztesei fővárosokban vagy legalábbis nagyváro­sokban működő klubok. Ugyanakkor minden jelentős csapat körül akadémiák működnek, ahol remek –általában a munkahelyéhez lelkileg-testileg kötődő –szakemberek képezik a jövő focistáit. A stadionok tömve vannak nézőkkel, hiszen a jó focira sokan vevők, ha azt magas szinten játsszák. Ritkaságszámba megy, hogy a szinte kivétel nélkül magántulajdonban lévő klubok anyagi gondokkal küszködjenek, tehát minden adott az eredményességhez.

A román vadkapitalizmusban mindennek a fordítottja igaz. Pillanatnyi érdekek köré szervezett csoportok, befektetők gyors haszonszerzés reményében vásárolnak meg vagy alapítanak focicsapatot. Nem számít a hagyomány –talán a friss tulajdonos nem is ismeri azt –, nem számít a néző, nem számít a labdarúgó. De elsősorban nem számít a helység, a klub múltja, jövője. Mindössze a jelen, a befolyó pénz a televíziós közvetítési jogokból, az esetleges reklámbevételek, az illanó dicsőség jelent valamit.

Nyilván nem az a baj, hogy valaki nyereséget szeretne elkönyvelni, ha befektet egy csapatba. Ám nálunk a nyereség a kizárólagos cél, nem pedig eszköz az eredményesség javításához.

Ezeknek az „üzletembereknek”–akinek egy része már börtönben van, másik része eltűnt a süllyesztőben –sikerült a csőd szélére vinniük vagy tönkretenniük focihagyománnyal rendelkező nagyváro­sok csapatait. A legmagasabb szinteken pedig falvak, községek, kisvárosok csapatai jelentek meg, amelyek nem jelentettek és nem is fognak jelenteni semmit a román labdarúgás egén. Az első három osztályban nincs csapata például Brassónak, Nagybányának, Besztercének, Vajdahunyadnak –hogy csak Erdélyt említsük. De van a 14 ezer fős Chiajnának (kettő), a 10 ezer fős Ovidiunak szintén kettő, ugyanakkor a temesvári vagy a krajovai csapatoknak már semmi közük a régi dicsőséghez, hiszen ezek újonnan alakultak. (Megtévesztő lehet, hogy nevük majdnem ugyanaz, mint az egykori jelentős csapatoknak).

Hogy miért lehet minden gengszter focicsapat tulajdonosa Romániában? És miért éri meg nekik?

Íme egy példa: Uli Höenes, a Bayern München volt és jelenlegi elnöke egy adócsalási ügyben másfél évet ült börtönben és 43 millió eurót fizetett be az államkasszába. Nagyjából a dupláját annak, amit állítólag elcsalt. Gigi Becali, a FCSB (volt Steaua) tulajdonosa ezzel szemben gazdagabban jött ki a börtönből, mint ahogyan bement. Ez az egyik alapvető különbség a két társadalom szabályai között. És többek közt ettől más a foci is…

0 HOZZÁSZÓLÁS
Somogyi Botond 2025. március 14., péntek

Labdarúgás: kik a bajnokesélyesek, és ki eshet ki?

Az utolsó labdarugó-mérkőzések zárultával eldőlt, hogy mely csapatok kerülnek az alsó- és a felsőházba. A pontok felezésével pedig ismét új focibajnokság kezdődik. Vajon megnyeri-e idén a címet a CFR, első lesz-e az OSK az alsóházban?

Somogyi Botond 2025. január 31., péntek

Sok az edzés, de a kolozsvári diáklány számára az iskola nem teher, a cél az olimpia

Edzés, iskola, délután edzés, majd házifeladatok és tanulás. Nagyjából így néz ki egy hétköznapja a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos tanulójának. Vass Brigittával a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság után beszélgettünk.

EN-összeállítás 2024. augusztus 29., csütörtök

Középpontban a paralimpia a közmédiában: 12 napnyi sportközvetítés Párizsból

Az eddigi legnagyobb létszámú csapattal vesz részt a magyar közmédia a szerdán elkezdődött párizsi XVII. Paralimpiai Játékokon. A parasport szurkolói a közmédiának köszönhetően a képernyőn, és a rádión keresztül is követhetik a sporteseményeket.

EN-összeállítás 2024. augusztus 10., szombat

Lengyel kerékpáros körverseny Valter Attilával augusztus 12-től élőben az M4 Sporton

Valter Attila olimpiai 4. helyezése után ismét nyeregbe pattan augusztus 12. és 18. között a lengyel kerékpáros körversenyen. A lenyűgöző tájakon át vezető, immár 81. alkalommal megrendezendő versenyt élőben követhetik az M4 Sporton.

Somogyi Botond 2024. június 14., péntek

Foci-Eb 2024: lesz-e magyar csoda?

Bár a napokban számos sportágban zajlik Európa-bajnokság, a szurkolók többségét mégis valami különleges sportesemény köti le a párizsi ötkarikás játékok előtt: péntek este kezdődik a futball Európa-bajnokság, amelynek döntőjét július 14-én rendezik.

EN-összeállítás 2024. június 13., csütörtök

Helyszíni stúdióval, saját kamerákkal, exkluzív anyagokkal kiegészítve közvetíti a közmédia az Európa-bajnokságot

Hazahozza a szurkolóknak a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth Rádió, az M1 és a Nemzeti Sport.

Somogyi Botond 2024. május 20., hétfő

Ezüstérmes a CFR, ötödik a Sepsi

Véget ért a román labdarúgó-bajnokság. Hosszú évek után ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Becali által támogatott FCSB, ezüstérmet szerzett a fellegvári alakulat, ötödik helyen zárt a háromszéki együttes.

Somogyi Botond 2024. április 11., csütörtök

Női kézilabda: irány Párizs!

Az utazási és vízumproblémák miatt az utolsó pillanatban visszalépő Kamerun helyett április 11-én, csütörtök délután a beugró Nagy-Britannia elleni mérkőzéssel kezdi meg az olimpiai selejtezőtornát a magyar női kézilabda-válogatott.

Somogyi Botond 2024. április 03., szerda

Meghalt a király, éljen a király?

Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte idősebb játékosgeneráció már egyszer megbuktatott. Meghalt a király, éljen a király? – gondolhatta a tulajdonos Varga.

Somogyi Botond 2023. november 09., csütörtök

Félidő az alapszakaszban: magára talált a kolozsvári CFR, a Sepsi OSK is erősíteni akar

Félidőhöz érkezett a román labdarúgó-bajnokság alapszakasza. Jóslásokba kár bocsátkozni, hiszen sem azt nem lehet megmondani, ki lesz jövőre a bajnok, sem azt, hogy mely csapatok esnek ki. Az viszont egyértelmű, hogy az erőviszonyok már kirajzolódtak.

Vélemény
avatar
Somogyi Botond: Magyarverés Kolozsváron: fejétől büdösödik a hal

Kíváncsi vagyok, hányan lesznek a sétatéri tüntetésen. Te nem? – kérdezte csütörtök ...

avatar
Somogyi Botond: A háború a legjobb üzlet

Rearm Europe, újrafegyverkezés Európában: ezt a nevet viseli Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság ...

avatar
Somogyi Botond: Minimálbér. Jó munka?

Sok vállalkozó méltatlankodik, amikor a kormány minimálbért emel. A munkavállaló szempontjából ...

Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.