Mitől más a romániai foci?

Gary Lineker egykori angol válogatott rátapintott a lényegre, amikor azt mondta, a futball olyan játék, amikor két csapat kergeti a labdát, és a végén a németek nyernek. Erre nincs jobb bizonyíték, minthogy Németország a világbajnok, ifi válogatottja megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot, a fiatalokból összeválogatott második (vagy harmadik) csapata elhódította a Konföderációs Kupát. És ez nem véletlen…

A nagy focit játszó nemzeteknek van egy-két titkuk, ami nem is titok: mindenféle szinten hagyományokból táplálkoznak, a múltból merítenek, hogy a jövőt építsék.

Egy-egy klubcsapatuk évtizedekig a legmagasabb szinten játszik, és nincs olyan jelentős város, amelynek ne lenne élvonalban található együttese. Nem véletlen, hogy a legerősebb európai bajnokságok győztesei fővárosokban vagy legalábbis nagyváro­sokban működő klubok. Ugyanakkor minden jelentős csapat körül akadémiák működnek, ahol remek –általában a munkahelyéhez lelkileg-testileg kötődő –szakemberek képezik a jövő focistáit. A stadionok tömve vannak nézőkkel, hiszen a jó focira sokan vevők, ha azt magas szinten játsszák. Ritkaságszámba megy, hogy a szinte kivétel nélkül magántulajdonban lévő klubok anyagi gondokkal küszködjenek, tehát minden adott az eredményességhez.

A román vadkapitalizmusban mindennek a fordítottja igaz. Pillanatnyi érdekek köré szervezett csoportok, befektetők gyors haszonszerzés reményében vásárolnak meg vagy alapítanak focicsapatot. Nem számít a hagyomány –talán a friss tulajdonos nem is ismeri azt –, nem számít a néző, nem számít a labdarúgó. De elsősorban nem számít a helység, a klub múltja, jövője. Mindössze a jelen, a befolyó pénz a televíziós közvetítési jogokból, az esetleges reklámbevételek, az illanó dicsőség jelent valamit.

Nyilván nem az a baj, hogy valaki nyereséget szeretne elkönyvelni, ha befektet egy csapatba. Ám nálunk a nyereség a kizárólagos cél, nem pedig eszköz az eredményesség javításához.

Ezeknek az „üzletembereknek”–akinek egy része már börtönben van, másik része eltűnt a süllyesztőben –sikerült a csőd szélére vinniük vagy tönkretenniük focihagyománnyal rendelkező nagyváro­sok csapatait. A legmagasabb szinteken pedig falvak, községek, kisvárosok csapatai jelentek meg, amelyek nem jelentettek és nem is fognak jelenteni semmit a román labdarúgás egén. Az első három osztályban nincs csapata például Brassónak, Nagybányának, Besztercének, Vajdahunyadnak –hogy csak Erdélyt említsük. De van a 14 ezer fős Chiajnának (kettő), a 10 ezer fős Ovidiunak szintén kettő, ugyanakkor a temesvári vagy a krajovai csapatoknak már semmi közük a régi dicsőséghez, hiszen ezek újonnan alakultak. (Megtévesztő lehet, hogy nevük majdnem ugyanaz, mint az egykori jelentős csapatoknak).

Hogy miért lehet minden gengszter focicsapat tulajdonosa Romániában? És miért éri meg nekik?

Íme egy példa: Uli Höenes, a Bayern München volt és jelenlegi elnöke egy adócsalási ügyben másfél évet ült börtönben és 43 millió eurót fizetett be az államkasszába. Nagyjából a dupláját annak, amit állítólag elcsalt. Gigi Becali, a FCSB (volt Steaua) tulajdonosa ezzel szemben gazdagabban jött ki a börtönből, mint ahogyan bement. Ez az egyik alapvető különbség a két társadalom szabályai között. És többek közt ettől más a foci is…