Miklós Edit: a Hargitáról csúcsközelbe

Csinta Samu 2014. február 21., 15:53

Bravúrsorozatot produkált a kaukázusi lejtőkön Miklós Edit: lesiklásban a hihetetlen 7. helyen végzett, szuperóriás-műlesiklásban a 15., kombinációban a 16., óriásműlesiklásban pedig a 34. helyen zárt. A csíkszeredai versenyző Szocsiban a magyarság első világklasszis sízőjévé nőtte ki magát.

galéria

Be akarok kerülni a legjobb hatba! – jelentette ki a lesiklás előtt a maga egyszerű, tiszta és őszinte módján. Bizonyára sokan megmosolyogták, hiszen már a kombinációs 16. helyével is minden idők legjobb magyar olimpiai eredményét szállította. Huszonötödikként indult, s egyenletes teljesítménnyel szenzációs futamot produkálva, az élen állóktól mindössze 0,71 másodperccel lemaradva a 6. helyre futott be.

Ledöbbent világ

A német DPA hírügynökség jelentése szerint alaposan tátva maradt a szája a szuperkombináció olimpiai bajnokának, Maria Höfl-Rieschnek. „Miklós Edit hatodik – őrületes” – mondta a teljesen ledöbbent Höfl-Riesch a magyar versenyző teljesítményét látva. Az Edit után rajtoló norvég Lotte Smiseth Sejersted ugyan még eléje került, így elmaradt a még nagyobb bravúr, a pontszerzés, de a 7. hely így is történelmi tett. Német nyelvterületen hatalmas visszhangot váltott ki Miklós Edit teljesítménye, úgy mutatták be, mint az egyik legnagyobb meglepetést okozó alpesi sízőt – aki „mellesleg” megelőzte valamennyi osztrák és német versenyzőt. „Ismerik-e a 25 éves Miklós Editet, aki korábban román színekben versenyzett, most pedig magyarként síel? A mai nappal ismert sportoló lett” – írta a skiweltcup.tv. „Amagyar gyorsabb volt az ÖSV-sztároknál!” – írta az osztrák Krone Zeitung, hosszabb cikket szentelve az osztrák „lesikláskatasztrófának” „Magyarország? Kérem, hol van ott hegy, ahol meg lehet tanulni síelni? (...) A magyar Miklós Edit mind a négy osztrák versenyzőt – egy valódi alpesi nemzet sztárjait – maga mögé utasította lesiklásban. Ez nagyon fáj. Mintha az ÖSV-versenyzők eredménye önmagában nem lenne elég fájdalmas… Egy síkvidéki köröket ver a királykategóriában a versenyzőinkre – ez valódi döfés a síszívbe” – írja a Krone, amely egy „paprikaföldezést” is elsüt cikkében.

„Amikor a célba érkezéskor megláttam, hogy a hatodik helyen állok, arra gondoltam, megcsináltam” – mondta a futamot követően az MTI tudósítójának. – Nem szabad elégedetlennek lennem, hogy végül egy hellyel hátrább csúsztam, mert így is bebizonyítottam: nem a levegőbe beszéltem.”

Korlátok

Miklós Edit korábbi, román színekben zajló pályafutása a vancouveri olimpia egyik védőkorlátjában ért véget, amelybe 100 kilométeres sebességgel szállt bele. Védőangyala azonban megóvta Miklós Editet a súlyosabb következményektől, s bár mentőhelikopter szállította el a versenypályáról, a kórházból még aznap saját lábán távozott. A Csíkszeredában 1988. március 31-én született sportoló román színekben 2007-ben hatodik, 2008-ban ötödik lett a junior világbajnokság lesikló számában, három alkalommal volt pontszerző Világkupa-versenyen. 2010 óta magyar állampolgár, 2012-ben St. Moritzban 30. helyen végzett kombinációban, s ezzel ő lett a magyar alpesi szakág első női Világkupa-pontszerzője, majd a tavalyi Val d’Isere-i lesiklóversenyen elért 12. helyével ismét történelmet írt. Utóbbi helyszín különösen kedves lehet a számára, hiszen legjobb felnőtt világbajnoki eredményeit itt érte el: 2009-ben lesiklásban és szuperóriás-műlesiklásban is a 18. helyen zárt. Eddigi pályafutása legsikeresebb éve a 2013-as volt: 26 Világkupa-pontot gyűjtött, a lesiklók rangsorában a 34. helyen zárt. Miklós Edit az alpesi sízés hatodik, csíkszeredai származású résztvevője.

„Ahol felnőttem, ott elég természetes, hogy a gyerekek megtanulnak síelni. Hargita megyében általában hideg van, úgyhogy a téli sportok nagyon kedveltek. A hoki a felkapottabb, de lánycsapat nem volt, ezért a sí és a gyorskorcsolya között lehetett választani. A síelés mellett döntöttem, pedig édesapám hokizott” – ecseteli a „pályaválasztás” körülményeit. „Az országos bajnokságon gyerekként második helyet értem el a serdülők között. Ez adta az első lökést, elkezdtem versenyekre járni, komolyabban edzeni – idézi fel az első impulzusokat. – 2006-ig Bónis Ferenccel, csíkszeredai edzőmmel készültem, aki a magyar csapattal is dolgozott, de Torinó előtt megsérültem, nem tudtam kiutazni. Akkor határoztam el, hogy mással folytatom a felkészülést. Megkértem az erőnléti edzőmet, Zakariás Zsoltot, aki ugyancsak Csíkszeredából származik, még a ’80-as években szökött Ausztriába, hogy keressen nekem osztrák edzőt, akivel aztán 2012-ig dolgoztam együtt.”

Kezdetben nehezebb dolga volt, még tanult, ritkábban jutott ki Ausztriába. „Mert hiába vannak Romániában hegyek, ott nem lehet készülni, akkoriban még nem voltak igazán jó lejtők, pályák” – magyarázza.

Lenullázva, de törve nem

Az országváltást mindenképpen jó lépésnek tartja, és nemcsak az összehasonlíthatatlanul jobb felkészülési körülmények miatt. Úgy érzi, Magyarországon tisztelik, támogatják. „Egyértelműen megérte, pedig gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdenem, törölték az összes Világkupa-pontomat, valamennyi fontos eredményemet. Huszonhárom évesen úgy kezdtem a versenyzést, mintha 16 éves lennék, például utolsó rajtszámmal kellett odaállnom a pályára. A román szövetség adhatott volna zöld kártyát is, és akkor maradnak a pontjaim, de ők inkább megbüntettek.”

Az sem zavarja, hogy míg a sztároknak saját léceket gyártanak, és csak vakszmesterből van nekik négy, ő a honlapján keres fejszponzort, hogy a bukósisakon elhelyezett reménybeli hirdetésből is származzon valamennyi pénze. „Sokat gondolkoztam, mi lenne jobb: egy osztrák csapatban versenyezni, ahová nehéz bejutni, de ha sikerül, mindened megvan, vagy a magyarban, ahol nincs ugyan tolongás, de nehéz megteremteni a hozzávalókat. Nekem ez utóbbi a szimpatikusabb.”

Szocsi előtt úgy nyilatkozott, hogy érdekes olimpiára számít. Azért is, mert ott hatványozottan igaz, hogy egyik percről a másikra ködbe tud borulni minden. „Nekünk, fiataloknak jó, ha új, kiszámíthatatlan egy helyszín, az idősebbek, akik számtalanszor körbe sízték már a világ valamennyi jelentős pályáját, nincsenek akkora előnyben” – fogalmazott akkor.

Úgy tűnik azonban, hogy köd nélkül is megy. A román sajtó pedig némi keserűséggel ünnepli. „A román Miklós Edit 7. helyen végzett Szocsiban. Kár, hogy Magyarországnak szerzett dicsőséget” – jelent meg villámgyorsan a prosport.ro című honlapon. De ez már legyen az ő káruk.

Aranyígéret

„Harmadik legyen az isten igaza – mindig ezt mondtam Szocsiról! Úgy érzem, beteljesült, és négy év múlva legyen az én igazam! Aranyérem!!!” – írta Facebook-bejegyzésében a székelyföldi síző. Edit elismerte: magasra tette a lécet, de a mikéntre is kitért.„A célokért küzdeni kell, és én küzdeni fogok! Addig még lesz két világbajnokságunk és rengeteg Világkupa-futamunk. Négy kemény szezon lesz ez, rengeteg sikerrel és csalódással, örömteli napokkal és könnyes, fájdalmas pillanatokkal, sok győzelemmel és veszteséggel. De harcolni fogok az olimpiai aranyért!”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.