Kézi BL: magyar és román továbbjutás

Somogyi Botond 2016. november 29., 14:34

Hét végén befejeződtek a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköreinek mérkőzései. Az előzetes várakozásoknak megfelelően mind a magyar csapatok, mind pedig a román együttes továbbjutott, de természetesen nem maradtak el a meglepetések sem.

Kézi BL: magyar és román továbbjutás
galéria

 

Veretlenül ugyan nem, de magabiztosan jutott tovább a Győri ETO a női Bajnokok Ligájának halálcsoportjából. A legerősebb négyesből – amelybe a győriek mellett a tavalyi címvédő bukarestieket, valamint a dán és az orosz bajnokot sorsolták – nagy meglepetésre a Rosztov Don esett ki, amelyet előzőleg a nemzetközi kézilabda-szövetség a legjobb együttesként említett. A csoportból a győriek jutottak tovább elsőként, miután a románokat és az oroszokat is oda-vissza verték, csupán Dániában szenvedtek – kissé meglepő módon – vereséget. Ami ennél is nagyobb gond azonban, hogy két hete Heidi Löke bejelentette: kisbabát vár. Így a győri együttes a világ legjobb beállója nélkül kénytelen játszania a továbbiakban. Ismerve a klub vezetőit, valószínűleg a téli szünetben Löke helyére szerződtetni fognak egy tehetséges beállót. Nem múlt el nyomtalanul különben a legutóbbi, múlt hét végén az oroszok elleni mérkőzés sem: a korábban sérült Tomori Zsuzsa, az anyai örömök elé néző norvég játékos mellett Ambros Martin elvesztette Korsós Dorinát is. A válogatott szélsőnek a korábban műtött bal térde érintett, az első vizsgálatok több hónapos kihagyást jósolnak, de egyelőre úgy tűnik, nem teljes szalagszakadás történt. Az viszont biztos, hogy a magyar válogatottból is hiányozni fog, az Eb-re készülő keretbe a debreceni Kelemen Éva került be.

A halálcsoport második helyén a dánok jutottak tovább, akik a középdöntőbe négy pontot visznek magukkal. A Midtjylland ugyanis utolsó csoportmérkőzésén sima vereséget szenvedett a feltámadó bukarestiektől. A címvédő CSM-nél ugyanis a Győrben elszenvedett vereség után edzőváltás történt: a fővárosi alakulat vezetősége nem bírta el, hogy a bukaresti együttes kettős vereséget szenvedett a magyaroktól, ráadásul veszélybe került a továbbjutása is. A román csapat élére Jakob Vestergaard helyére Aurelian Roşcát nevezték ki, aki a Rosztov Don idegenbeli legyőzése után biztosította a CSM továbbjutását, a hét végi dánok elleni győzelemmel pedig azt is, hogy Oana Manea és társai két pontot visznek magukkal a második középdöntős csoportba. „Bíztam a csapatban. Amikor elvállaltam a felkérést, nem féltem, mert tudtam, kik alkotják a csapatot. A CSM-nek erős kerete van, nagyon örvendek, hogy továbbjutottunk, és annak is, hogy legalább két pontot viszünk magunkkal” – nyilatkozta a vasárnap esti mérkőzés után a tavaly még Nagybányánál edzősködő Roşca, aki 2014-ben a junior lányokkal világbajnoki aranyérmet nyert.

A CSM a halálcsoportból a győriekkel együtt különben a könnyebbik csoportba került, a román szakemberek máris bizakodóak, és remélik, hogy – ha nehezen is, de – ledolgozzák a ponthátrányukat, és elcsípik a továbbjutást érő első négy hely valamelyikét. A küldetés nem lehetetlen, hiszen a Győr és a Midtjylland mellett a szlovén Ljubljana, a norvég, egykor szebb napokat megért Larvik, valamint a svéd Esbjerg szerepel.

Nehéz csoportba került viszont a Ferencváros, amely a B jelű négyesben 9 pontot szerzett. A német Lipcsét és az orosz Asztrahanocskát oda-vissza verte, a macedón Vardar Szkopjéval idegenben bravúros döntetlent ért el, ám otthon csúfos, több mint tízgólos vereséget szenvedett. Elek Gábor tanítványai az első hatosba kerültek, 5 pontot visznek magukkal, és a minél jobb szereplés érdekében olyan kiváló együttest kell maguk mögé utasítaniuk, mint a Cristina Neaguval felálló, tavaly a budapesti Final Fourban részvevő Buducsnoszt Podgorica.

A decemberben Svédország­ban sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnokságra való felkészülés miatt a csoportmérkőzések szünetelnek, a két hatos csoportban a küzdelmek január második felében indulnak újra, remélhetőleg az Eb során senki nem fog megsérülni, a hiányzók helyére pedig a Győrnek sikerül értékes játékosokat szerződtetnie, hogy a jövőre újból a budapesti Papp László Sportarénában sorra kerülő Final Fourban ismét legyen magyar csapat.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.