A foci Eb-t övező felhajtásban és az olimpia árnyékában szinte észrevétlenül kezdődött meg az idei labdarúgószezon. A román bajnokság a szuperkupa múlt heti megrendezésével indult. Marius Sumudica, a CFR új edzője első trófeáját szerezhette volna meg, ám a vasutascsapat önmagához képest szerény teljesítményt nyújtott, így a Craiova tizenegyesrúgásokkal az elmúlt szezonban megnyert kupa után a Szuperkupát is elhódította. A nemzetközi kupasorozat amúgy még hamarabb kezdődött: a romániai bajnok CFR ugyancsak múlt héten a bosznia-hercegovinai Borac Banja Lukával csapott össze a Bajnokok Ligája selejtezőjében, kedd este pedig az új szabálynak köszönhetően (az idegenben rúgott gól már nem számít előnynek) – hosszabbítást követően – továbbjutott a következő fordulóba.
A román labdarúgó-bajnokság különben éppen ma veszi kezdetét ugyannnyi csapattal és ugyanolyan rendszerben, mint a tavaly: vagyis 16 együttes küzd meg a címért alapszakasz–rájátszás szisztémában.
A legfontosabb változás az U21-es játékosok szerepeltetéséhez kötődik. Tavaly két fiatal játékost kellett nevezni a kezdő tizenegybe (a másodikat sok esetben már az első percekben lecserélték az edzők) úgy, hogy az egyiknek kötelezően végig a pályán kellett lennie. Idén már más a helyzet: a Liga 1 klubjainak képviselői kiharcolták, hogy ezt a szabályt változtassák meg, így idéntől már csupán egy U21-es játékosnak kell végig a pályán maradnia. Cserébe a román labdarúgó-szövetség (FRF) azt kérte a kluboktól, hogy az elkövetkező három idényben az együttesek költségvetésük egy meghatározott százalékát saját akadémiájuk fejlesztésére fordítsák.
Az új szezon első meccsét különben épp ma este játsszák: az FCSB a Botoșani együttesét fogadja.
Az átigazolási szezonnak még csupán az elején járunk, ezért nem lehet teljes képet festeni arról, mely csapatok erősödtek vagy gyengültek. A fővárosi alakulatnál egyelőre kevés mozgás volt, Gigi Becali azonban eddig is hozta a formáját: új edzőt nevezett ki a csapat élére. Egy olyan személyt, akinek a szakmai tudását erősen meg lehet kérdőjelezni. Dinu Todoran ugyanis játékoskarrierjét követően 2016-tól a Voluntari-nál segédkezett (többnyire a második csapatnál), tavaly pedig a másodosztályú Slatinát irányította. A keretet továbbra is jó játékosok alkotják. Kérdés, hogy ebből a Becali–edző–játékosok hármasból – amelyben a szakmai és emberi kapcsolatok nem mindig felhőtlenek – milyen eredmény születik majd. Valószínű, hogy egy második helynél nem több.
Maradt az oltyán csapat élén a görög Marinosz Uzunidisz, aki a szuperkupával immár második trófeáját gyűjtötte be. A játékosok többsége is a régi, így a CS Universitatea Craiova idén is a bajnoki címért fog versenybe szállni. A másik craiovai csapatról se feledkezzünk meg, hiszen tavaly az FCU Craiova másodosztályban elért elsőségével biztosította a Liga 1-ben való szereplés jogát. A két olténiai alakulat városi derbijei valószínűleg óriási csatákat hoznak majd: ha nem is a pályán, de a lelátón és főleg azon kívül biztos.
S ha már a fejutott csapatokról és városi deribről esett szó: több év után ismét az elsőosztályban szerepel a Rapid. A fővárosi vasutasok jelentősen erősítettek, így valószínű, hogy az anyagi gondokkal küzdő és a csőd szélén álló Dinamót már a feljutást követő első évben megelőzik.
Nagy nyüzsgés tapasztalható a Sepsi OSK-nál, ahol számos játékostól szabadultak meg, ugyanakkor többen is érkeztek: eddig kilencen távoztak és 12 új szerzeményről lehet tudni. Az edző továbbra is Leo Grozavu, aki tavaly a rájátszás egyik legjobb csapatát állította össze.
Nagy kérdés, hogy e sok változást követően mennyire tud egységes csapatot formálni, mint ahogy az is, hogy a háromszékiek valóban a bajnoki címért fognak-e harcolni. A legutóbbi szezonban ugyanis több szakember állította: idén az OSK a bajnokságra is esélyes lehet.
A legesélyesebb azonban továbbra is a CFR – nemcsak a szakemberek, hanem a fogadóirodák szerint is.
Ráadásul a vezetőség és természetesen az edző is úgy indult neki a 2021–2022-es szezonnak, hogy a cél a zsinórban ötödik bajnoki cím. Még akkor is, ha a fellegváriaktól több meghatározó játékos távozott. Helyükre érkeztek ugyan újak, de a szintén új edzőnek kevés ideje volt összerakni a csapatot, hiszen – ahogy korábban említettük – a nemzetközi kupaidény negkezdődött, a bajnoksággal együtt pedig mindez azt eredményezi, hogy a vasutasoknak háromnaponta kell mérkőzéseket játszaniuk.
A Liga 1 meghatározó csapatainak bemutatásánál egyet feltétlenül meg kell még említeni: a korábbi két nagy vetélytárs (Viitorul és Farul Constanța) egyesülésével régi-új együttest köszönthet a mezőny. A Farul Constanțának pedig ismét Gică Hagi lett az edzője, így a továbbiakban ezzel az alakulattal is kell számolni (ebben az idényben valószínűleg ismét a Hagi által vezetett csapat fogja a legtöbb tizenegyest lőni).
És hogy melyik fog harcolni a kiesés elkerüléséért? Nehezen lehet megmondani, hiszen tavaly valószínűleg senki nem mondta volna meg, hogy a Hermannstadt mellett a nemrég bajnokságot nyerő, tavaly még kupadöntőt játszó Astra fog búcsúzni. De hát – ahogy mondani szokták – éppen ezért szép a futball.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | erdelyinaplo.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | erdelyinaplo.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Statisztikai célú sütik
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.
A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.
Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.
Statisztikai célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül
ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül
Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.