Halálos stadionok, veszélyes arénák

Somogyi Botond 2015. december 09., 20:04

Több tucat embernek kellett meghalnia ahhoz, hogy kiderüljön, nemcsak az ország klubjai és más szórakozóhelyei veszélyesek – s csupán ideiglenesen vagy törvénytelenül működnek –, hanem a különböző stadionok, sportcsarnokok is katasztrófa helyszínei lehetnek egy esetleges tűzvész esetén.

galéria

A Bukaresti Colectiv Klubban történt katasztrófa miatt az utóbbi hetekben nemcsak a nagyvárosok szórakozóhelyeit, hanem többnyire minden intézmény és főleg rendezvényhelyszín papírjait igyekeztek ellenőrizni. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) munkatársainak jelentése alapján három héttel ezelőtt a Liga 1-ben szereplő stadionok közül mindössze kettőnek volt meg az összes engedélye ahhoz, hogy egy futballmérkőzést minden szempontból biztonságosan megszervezzen. A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy a bukaresti Nemzeti Aréna sem rendelkezett a megfelelő engedélyekkel, noha az elmúlt években több mint száz rendezvényt (futballmérkőzéseket, koncerteket stb.) szerveztek benne, köztük egy Európa Liga döntőt is. A kimutatások szerint így az elmúlt négy évben mintegy három millió személy fordult meg a stadionban anélkül, hogy tudta volna: egy előre nem látható katasztrófa esetén élete veszélyben forog.

Drága és veszélyes

A bukaresti arénát annak idején több mint negyedmilliárd euróból húzták fel, gyepét a szakemberek pocsék munkája és a korrupció miatt többször cserélték. Katasztrófavédelmi Felügyelőség jóváhagyását azonban nem kérték, a működési engedélyt azonban mégis megkapták. Így tulajdonképpen a 2011. szeptember 6-i felavatást követően mindmáig törvénytelenül működött. Az ellenőrzések során megállapított rendellenességek miatt a Katasztrófavédelmi Felügyelőség november elején a Nemzeti Aréna működési engedélyét felfüggesztette, melynek következtében veszélybe került Romániának a 2020-as futball Európa-bajnokságra benyújtott pályázata.

Dumitru Dragomir, a LPF volt vezetője – aki elnöksége idején hallgatott a problémáról – még azt is kijelentette, hogy az aréna nem csak az ISU engedélyeinek hiánya miatt veszélyes. Szerinte az is megengedhetetlen, hogy az építmény bizonyos részein megspórolták a lépcsőházat, és csupán felvonókat iktattak be az emeletek és a földalatti parkolók közé. – Ha kiüt a tűz, a liftek nyilván leállnak, az embereknek pedig nincs lehetőségük a menekülésre – borzolta még jobban a kedélyeket Dragomir. A helyzet súlyosságát fokozza az is, hogy egy szeptemberi Liga 1-es mérkőzés alkalmával, amikor a Steaua a Concordia Chiajnát fogadta a Nemzeti Arénában, a heves esőzések miatt a stadion tetőzete megadta magát: a létesítményt a beözönlő víz elárasztotta.

Felületes önkormányzatok

A bukaresti szórakozóhelyen kiütött tűzesetet követően különben nemcsak a fővárosi arénát zárták be, hanem a kolozsvárit is. Mint kiderült, a Cluj Arena ISU-engedélye lejárt, ezért meg kell azt újítani. Ezért játszotta „hazai” mérkőzését a Steaua a Botoşani ellen a CFR pályáján, a Dr. Constantin Rădulescu stadionban. A Steli ugyanis az ország másik biztonságos pályáján, a Dinamónál nem akart „hazai” mérkőzést játszani. Hogy miért vannak rendben a papírok a CFR stadionjával kapcsolatban? Erre a kérdésre pofonegyszerű a válasz. – „A romániai pályák döntő többsége a helyi önkormányzatok vagy a megyei tanácsok tulajdonában van, ezért az engedélyeket nem mindig veszik komolyan. Nálunk más a helyzet. A stadion magánkézben van, ezért a hatóságok minden apró részletet ellenőriznek, nekünk pedig mindent be kell tartanunk, nehogy megbüntessenek” – magyarázta a tipikus romániai helyzetet Iuliu Mureşan, a kolozsvári vasutasok klubjának elnöke.

Azóta különben a Cluj Arenával minden rendben van, a vezetőség beszerezte és megújította a működési engedélyeket: ezért játszotta nemrég „hazai” mérkőzését a marosvásárhelyi ASA aViitorul ellen a Cluj Arena gyepén. „A Colectiv-tragédia után sorra kaptuk a telefonhívásokat a kluboktól azért, hogy mérkőzéseiket nálunk szeretnék lejátszani. Rengeteg pénzt fektettünk be azért, hogy a létesítményünk biztonságos legyen, ugyanakkor nyitottak vagyunk mindenki felé, és szeretnénk segíteni mindenkin, ráadásul a pénz is jól jönne, amit bérként fizetnének nekünk. Ám tudnunk kell azt is, hogy az ország egyik legjobb minőségű gyepét nagyon hamar tönkretennénk, ha minden csapat a Gruián játszaná mérkőzéseit, ezért nem lehetünk a Liga 1 megmentői” – nyilatkozta Iuliu Mureşan.

Biztonságos Kolozsvár

A két stadion mellett különben a Szamos parti városban két sportcsarnok is működik, a Horia Demian, valamint a tavaly októberben megnyílt multifunkcionális csarnok. A két stadionnal együtt e négy létesítmény Kolozsvárt az ország sportfővárosává léptette elő, hiszen itt lehet a legbiztonságosabban rendezni sporteseményeket. „Jelen pillanatban azzal büszkélkedhetünk, hogy az országban – és nem csak – nekünk van a legmodernebb és legbiztonságosabb sportcsarnokunk” – nyilatkozta nemrég Ionuţ Rusu, a csarnokot adminisztráló társaság ideiglenesen megbízott igazgatója. „A csarnok a legutolsó típusú füstérzékelőkkel és tűzvédelmi berendezésekkel van ellátva. Egy esetleges kiürítést pedig a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban tudunk megoldani. Az ISU szakemberei próbát is végeztek: szimulálták, hogy egy autó kigyullad a földalatti parkolóban, ám megnyugodva vették tudomásul: a védelmi berendezések azonnal működésbe lendültek, és a tüzet rövid időn belül hatástalanították. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy a sportcsarnok védelmi rendszereit 24 órából 24 órát felügyelő szakemberek figyelik” – tette hozzá az igazgató.

Ami pedig a kolozsvári sportbarátokat és fociszurkolókat illeti, RĂzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke nemrég kijelentette, hogy a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra való elutazás előtt a román válogatott valószínűleg egy barátságos mérkőzést mindenképpen szeretne a Cluj Arenában is játszani. Hogy az melyik csapat lesz, az egyelőre kérdéses. Az biztos, hogy az illetékesek többek között tárgyalnak az angol szövetséggel is.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.