Ritkán buknak a csoportkörben a kontinens nagy futballnemzetei, s ha a kisebb csapatok néha meg is tréfálják a nagyokat, hosszú távon már képtelenek kimagasló teljesítményt nyújtani. Kivéve, ha olyan infrastruktúrával, illetve futballkultúrával, netán jól működő programmal rendelkeznek, ami lehetővé teszi a jelentősebb eredmények elérését is.
Az északi csoda
Izland néhány évvel ezelőtt még valamennyi nagy csapat kedvenc partnere volt, az északiakat ugyanis mindenki kitömte néhány góllal. A helyzet nemrég változott meg, amikor olyan játékosok jelentek meg, mint például a Chelsea-t és a Barcelonát is megjárt Eidur Gudjohnsen. A válogatott fejlődni kezdett: a 2004-es Eb selejtezőiben 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel zárt, a csoportgyőztes Németország csak 5 ponttal gyűjtött többet, mint a szigetország futballistái. Hazai pályán 0–0-ás döntetlent játszottak a németekkel, később Olaszországot meg is verték.
A néhány jó eredmény azonban még mindig kevés volt az átütő sikerhez. Szükség volt egy, a sportágat alapjaiban megújító programra, reformra, amely nem is váratott sokáig magára. Miután az északi országban még nagyobb gondot jelentett a hosszú téli szünet, mint Kelet-Európában, kis lelátós, fedett, fűtött focipályákat építettek. A füvet sok helyen műfűre cserélték, így minden évszakban pályák sokasága áll a sportolók rendelkezésére. Iskolák közelében minipályákat alakítottak ki, összesen 130-at. A szabványosnál kisebbeket, hogy fejlesszék a gyerekek technikai képzettségét. Egy külön programnak köszönhetően az izlandi fiatalok (5–24 évesek) egyötöde rendszeresen futballozik. Felpörgették az edzőképzést is, a fiatalok mellé szakembereket rendeltek. Rövid idő alatt egészen látványos eredmények jelentkeztek: a 2011-es utánpótlás Eb-re az izlandiak a németeket megelőzve jutottak ki.
Az évekkel ezelőtt elkezdett jelentős átalakításnak és alapos képzésnek más vonalon is haszna támadt: az izlandi játékosok kelendők lettek az európai piacon. Gylfi Sigurdsson a Tottenham játékosa, rendszeresen pályára is lép. Szintén az angol topligában játszik Aron Gunnarsson a Cardiff City-ben. Birkir Bjarnason az olasz Sampdoria játékosa, a másik Sigurdssonnak, Ragnarnak is jelentős légiós karrierje van: öt éven át játszott a svéd IFK Göteborgban, 2011 óta az FC Koppenhága játékosa, az idei Bajnokok Ligájában rendszeresen szerepel. ABajnokok Ligájában játszik Kolbeinn Sigthórsson is az Ajax Amszterdam színeiben, arról nem is beszélve, hogy a Heerenvenben futballozó Alfred Finnbogason hét mérkőzés után vezette a holland góllövőlistát. Ráadásul még 34 éves korában is aktív az „úttörő” Gudjohnsen is.
Ilyen háttérrel nem is csoda, hogy a kezdeti botladozások után magabiztosan szerezték meg vb-selejtező csoportjuk második helyét Ciprus, Albánia, Norvégia és Szlovénia előtt. A csoportgyőztes, a FIFA világranglista 7. helyén álló Svájccal is 4-4-es döntetlent játszottak úgy, hogy a kantonország csapata már 4-1-re is vezetett. Úgy tűnik, a mentális felkészültségükre sem lehet különösebb panasz...
Megbízható jugoszláv emlékek
A selejtezőcsoportok másik meglepetéscsapata a bosnyák. Lenne, ha nem tudnánk, hogy legutóbbi két alkalommal is már az osztályozóra jogosító második helyet szerezték meg a franciák mögött, a románok előtt – mindkét alkalommal a portugálok ellen véreztek el a pótselejtezőn. Feleslegesnek tűnik olyan kérdéseket feltenni, hogy gyengébb bajnokság mellett miként tudják működtetni a tehetségeket magasabb szintű bajnokságokba áramoltató rendszert. Azt is, milyen játékosügynöki kapcsolatok kellenek ehhez, milyen munkával tudják elérni, hogy a fiatalok ne fejlődésbeli lemaradással kerüljenek magasabb futballkultúrájú országok klubjaihoz. A válasz egyszerű: a bosnyákok is a volt jugoszláv iskolához tartoznak. A szerbek, horvátok, montenegróiak szinte valamennyi labdajátékban kiválóak, legyen az futball, kosárlabda, röplabda, kézilabda vagy vízilabda.
A bosnyákok esetében inkább az a csoda, hogy miként tudták együtt tartani a most már viszonylag magas átlagéletkorú válogatott generációt az elmúlt négy évben. Tény, hogy a válogatott keretből egyetlen játékos sem játszik a hazai bajnokságban, nagy részük – hatan – a német pontvadászatban edződik, de francia, olasz, spanyol, belga vagy török csapatokat is erősítenek. Egyik legnagyobb sztárjuk Miralem Pjanics, az ő duplájával győzte le az elmúlt hét végén a Róma a BL-résztvevő Nápolyt a Serie A-ban. Az AS Roma riválisánál, a Laziónál játszik Szenad Lulics. Másik kiválóságuk a Manchester City-t erősíti: Edin Dzeko az angol együttes egyik gólzsákja. Nagy név a Sevillát is megjárt, jelenleg a német Leverkusennél szereplő Emir
Szpahics, vagy a korábban a Wolsburgot erősítő Misimovics. Ilyen játékoskerettel aligha lehet csodálkozni, hogy a bosnyákok csoportjuk élén végeztek. Igaz, csak gólkülönbségüknek köszönhetően, hiszen görög riválisuk is 25 pontot szerzett.
Topcsapatok állandósága
A többi selejtezőcsoportban különösebb meglepetések nem születtek, legfeljebb a kiváló játékosokat felvonultató portugál együttes második helye számít negatív meglepetésnek. Ronaldóéknak viszont azt az orosz csapatot kellett volna megelőzniük, amelynek élére a moszkvai szövetség a holland Guus Hiddink és Dick Advocaat után az olasz csodatrénert, Fabio Capellót ültette. Az AC Milannal Bajnokok Ligáját is nyerő szakember pedig komolyan vette feladatát.
A Nationalelf sem bízott semmit a véletlenre: Joachim Löw csapata a hollandokhoz hasonlóan mindössze egy döntetlent játszott, az összes többit megnyerte. Érthető hát, hogy újból meghosszabbították a német szakember mandátumát. Nem mellékes, hogy míg a német válogatott történetének Löw a tizedik szövetségi kapitánya, addig a magyarnak Egervári Sándor a 48. volt. Magabiztosan söpörte be a győzelmeket, és veretlenül nyerte csoportját Belgium (amely meglepetésre Svájchoz hasonlóan a FIFA-világranglista első tíz helyébe verekedte be magát), valamint Olaszország is. Utóbbi szokásához híven a végén kiengedett, így több döntetlent könyvelhetett el. Ugyancsak négy döntetlennel nyerte csoportját Anglia is, ám míg az olaszok könnyedén utasították maguk mögé a mezőnyt, addig Albion csapatának meg kellett szenvednie az elsőségért. Steven Gerrardék a második helyezett Ukrajnával például két alkalommal is döntetlent játszottak, a két csapat közötti különbség csupán egy pont volt. Magabiztosnak tűnt a spanyol elsőség is, ám az ibériai alakulat a selejtezők során támadójátéka gyengébbik arcát mutatta: nyolc mérkőzésen mindössze 14 gólt rúgott, ami egy Grúziát, Finnországot és Fehéroroszországot felvonultató csoportban kevésnek tűnik Xaviék részéről. Az I jelű volt különben az egyetlen csoport, ahol nem hat, hanem öt csapat szerepelt, ez pedig a franciák szerint hátrányosan érintette őket. A vb-pótselejtezőkre való kiemelés ugyanis a FIFA által október 17-én összeállított világranglista alapján történt, a franciák pedig az ötös csoport miatt két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így kevesebb pontot tudtak összegyűjteni. A francia szövetség óvását a nemzetközi fórum elutasította, ám aki a FIFA rangsorát megnézi, láthatja: az ukránok 871 ponttal a 20. helyen, a franciák 870 ponttal a 21. helyen vannak. A sors fintora: a párosítás alkalmával épp ez a két együttes harcolhat egymás ellen Brazíliáért.
Görög–román a pótselejtezőben
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőiben Portugália–Svédország, Ukrajna–Franciaország, Görögország–Románia és Izland–Horvátország párharcokat rendeznek november 15-én, illetve november 19-én. Izland és Svédország még nem játszott pótselejtezőt, Ukrajna négy alkalommal is, de valamennyit elbukta, Görögország egyet a 2010-es vb-re, de azt meg is nyerte, a horvátok és a portugálok kétszer játszottak, mindkét alkalommal győztek. Franciaország a legutóbbi világbajnokságra is pótselejtezővel jutott ki: az íreket ejtette ki Thierry Henry feledhetetlen kezezős góljával. A román válogatott egyszer kényszerült korábban pótselejtezőre: 2001-ben Gheorghe Hagi csapata a szlovénokkal szemben maradt alul.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.