Foci-vb: letett névjegyek

Somogyi Botond 2016. november 19., 23:16
Foci-vb: letett névjegyek
galéria
Fotó: MTI

Túl vagyunk a harmadán, de még nem érkeztünk el a feléig – így lehetne jellemezni a 2018-as oroszországi futball világbajnokság európai selejtezőcsoportjainak állását. Ezért korai még továbbjutókról beszélni, bár egy-két válogatott az eddig lejátszott négy mérkőzés alapján is már letette a névjegyét és jelzi: a két év múlva esedékes vb-n igenis számolni kell vele.

Ezek közé tartozik természetesen a jelenlegi világbajnok. A németek eddig százszázalékos teljesítményt nyújtottak, igaz, a csoportjuk sem olyan, hogy nagyon vért kell majd izzadniuk a csoportelsőségért. Ugyancsak maximális pontszámot ért el Svájc. A magyarok csoportjában szereplő együttes eddig minden mérkőzését megnyerte, mégsem mondhatja magát továbbjutónak, hiszen a címvédő Európa-bajnok portugálok még megkavarhatják a kártyákat. És a magyarokról se feledkezzünk meg, akik múlt héten Andorra ellen hozták a kötelező három pontot. Bernd Storck tanítványainak csodát kellene tenniük ahhoz, hogy akár a második helyet is megszerezzék, miután Feröer-szigetekkel csupán döntetlent játszottak, hazai pályán pedig Svájc ellen maradtak alul. Pontokat viszont rabolhatnak a két első helyezettől, a továbbjutó ezért igencsak kérdéses.

Menetel Belgium is: a vörös ördögök legutóbb Észtországot ütötték ki 8–0-ás eredménnyel, és 12 pontjukkal magabiztosan vezetik a H csoportot, ahol a pótselejtezőt érő második helyért Görögország és Bosznia-Hercegovina harcol. Veretlen Didier Deschamps csapata is: a gall kakasok valószínűleg megőrzik csoportelsőségüket, ám a további sorrend már kérdéses, hiszen a legutóbbi kontinenstornáról lemaradó hollandok mindent megtesznek azért, hogy a vb-t már ne hagyják ki. A csoport éléről várja a tavaszi, márciusi mérkőzést Írország, amely a D jelű hatos meglepetését okozta eddig: a szigetországiak három győzelemmel és egy döntetlennel állnak e­löl olyan országokat előzve meg, mint az Eb-résztvevő Ausztria, az Eb-negyedik Wales vagy a mindig erős játékerőt képviselő Szerbia.

Viszonylag könnyű helyzetben van Anglia, még akkor is, ha – mint oly sokszor az elmúlt időszakban – ismét szövetségi kapitányt keres. Csoportbeli ellenfelei ugyanis nem sok borsot törnek az orra alá. Az F jelű hatosban – úgy tűnik – csak az a kérdés, hogy Szlovákia vagy Szlovénia kerül a második pozícióba. Hasonló a helyzet az I csoportban is: ismerve Horvátország játékoskeretét, nehezen elképzelhető, hogy akár Ukrajna, akár Izland vagy a gyengélkedő Törökország elütné a továbbjutástól Modricot és társait.

Őrült harc folyik a biztos továbbjutást jelentő első hely megszerzéséért a G csoportban, ahol a spanyolok és az olaszok azonos pontszámmal állnak az élen. Ha mindkét együttes „hozza a kötelezőt”, azaz legyőzi a gyengébb csapatokat, akkor a végső sorrend valószínűleg jövő év szeptember 2-án dől el Spanyolországban, amikor a hazai csapat az olaszokat fogadja.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.