Foci-vb: a szégyen soha nem érhet véget

Somogyi Botond 2017. június 18., 18:42 utolsó módosítás: 2017. június 22., 22:17

A múlt hét végén bizonyossá vált, hogy a román labdarúgó-válogatott húsz év után sem fog világbajnokságon szerepelni. A magyar csapat már korábban búcsúzott a vb-álmoktól, ám azt azonban a tavalyi Eb-szereplést követően senki sem sejtette, hogy ismét egy történelmi vereségbe fut bele.

Foci-vb: a szégyen soha nem érhet véget
galéria
Csúszva-mászva. Az andorraiak (sötétben) nem kegyelmeztek nekünk Fotó: MLSZ

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az előzetes tervek szerint az Andorra elleni 1–0-s vereséget követően interjút adott volna az M4 Sportnak, ám a német szakember nem sokkal az adás előtt lemondta a beszélgetést. A műsorban a riporter elmondta, Bernd Storck a kezdés előtt közölte: az előzetesen megbeszéltekkel ellentétben mégsem szeretne nyilatkozni. Az adásban elhangzott, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felajánlotta, hogy egy játékos és a sajtófőnök elmegy a német edző helyett, a sportcsatorna azonban ezt az ötletet nem fogadta el. Ezt követően a műsorvezető felolvasta a kérdéseket, amelyeket a szövetségi kapitánynak is feltett volna.

A német szakember a következő közleményben indokolta tettét: „sajnálattal mondtam le az interjút. Nem vagyok az az ember, aki szeret kapkodva dönteni, nyilatkozni. A mostani helyzet különleges, így nekem is több időre van szükségem, hogy összefoglaljam és megosszam a nézőkkel, a magyar válogatott szurkolóival a mondandómat. A jövőben – mint eddig is – nyitott vagyok a megkeresésekre, és szívesen elmondom a véleményem!”

Nos, ezekkel a történtekkel folytatódott a magyar válogatott múlt heti Andorra elleni veresége. Szégyenteljes veresége.

Az elmúlt negyedszázadban rengeteg pofon érte a magyar válogatottat, sajnos sok kis csapattól kaptunk ki (lásd Málta), de ilyen jellegű vereséget még nem mértek ránk. Kimutatások szerint a törpeállam az egész mérkőzésen összesen 44 sikeres passzt adott a magyarok majdnem 400 átadásához képest, mégis képes volt gólt lőni annak a csapatnak, amely tavaly még az Európa-bajnokság legjobbjaival játszott – egyenlő ellenfélként.

A szégyen soha nem érhet véget – parafrazálták többen is az interneten a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című dalát, amely a tavaly kiválóan játszó magyar válogatott himnusza lett. A trollkodó oldalakon olvasható és látható mémekről, szövegekeről most hadd ne is tegyünk említést.

Ki vagy mi hiányzik? A tudás

Ennyire hiányozna Király, Juhász vagy Gera? – tették fel sokan a kérdést. A válasz csak részben igen. A csapatból ugyanis nemcsak a visszavonult játékosok hiányoztak, hanem a sérültek és azok, akiket Bernd Storck nem hívott be a keretbe. Ez utóbbiak közé tartozik a védő Guzmics és Korhut, a csatár Priskin, Nikolics vagy a frissensült horvát gólkirály, Futács Márkó. A német szakember ugyanis kísérletezett, fiatalokat hívott be a keretbe, mert a legutóbbi portugálok ellen elveszített mérkőzés után nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar válogatottnak nincs esélye a második hely megszerzésére és csoportjából a továbbjutásra. Akkor mindenki egyet is értett az ötlettel és a mostani kezdeményezéssel is, csak senki sem gondolta – talán még a német edző sem –, hogy a rutinos játékosok hiánya ilyen borzalmas játékot eredményez. Itt látszik meg, hogy míg a tapasztalt játékosokkal a magyar válogatott képes elfogadható játékot produkálni, sőt meglepetést is okozni, addig a második vonal szinte képtelen a labdába rúgni. Bár elképzelhető, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány az MLSZ-nek bemutatandó elemzésében valószínűleg más okokat fog írni a szégyenteljes szereplésről.

Az MLSZ különben a hivatalos honlapján azt írta az üggyel kapcsolatban, hogy Csányi Sándor kezdeményezésére ezen a héten elnökségi ülésen hallgatják meg a kapitányt, Storck beszámolója után pedig az elnökség tárgyal a kialakult helyzetről. Ez utóbbi pár szó igencsak furcsán hangzik, hiszen azt is sejtetheti, hogy a kapitánytól megválnak. A probléma azonban mégsem a kapitány személye, akit csupán azzal lehet vádolni, hogy nem a legjobb játékosokat válogatta ki a mérkőzésre. És aki azt gondolta, hogy az általa behívottak meghálálják a bizalmat, kiteszik a lelküket a pályán, és próbálnak megnyerni egy viszonylag könnyűnek tűnő mérkőzést. A probléma inkább az utánpótlás-nevelésben kereshető: a fiatal magyar játékosok szinte sehol sem kellenek. Ha mégis külföldre igazolnak, ott a gyenge csapatok kispadjára szorulnak, vagy kölcsönbe kerülnek alsóbb osztályokba.

Ilyen háttérrel nem csoda, hogy a magyar labdarúgás nem veszi fel a versenyt a nyugat-európaival. Ettől függetlenül azért szinte mindenki úgy gondolja: az amatőr játékosokkal felálló, mintegy 80 ezres lakosú törpeállam csapatát a magyar harmadik vonalban játszókkal is illett volna legyőzni. Igaz, ez inkább szurkolói elvárás…

A csoportban a magyar meccstől eltérően minden a normális kerékvágásban haladt: a portugálok magabiztosan győztek a lettek ellen, a svájciak pedig a Feröer-szigeteket múlták felül. A csoportban tehát nagyjából minden eldőlt. Csupán az a kérdés, ki szerzi meg a biztos továbbjutást érő első helyet.

A románok is búcsúznak

A magyar csapat leégett, de a román válogatott sem dicsekedhet. Matematikai esélyei még talán lennének, de mindenki biztosra veszi, hogy a jövő évi oroszországi világbajnokságon nem lesz ott a Daum-csapat. Nem elsősorban az eredmények, hanem inkább a mutatott játék miatt. Némi „bizakodásra” adott okot a varsói mérkőzés közvetítése során az egyik bemondó, aki „lehet ennél rosszabb is” gondolatokkal próbálta vigasztalni a tévénézőket. Ugyanis 3–0-s lengyel vezetésnél a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapján úgy fogalmazott, hogy a szomszéd magyar válogatott még ennél is szégyenteljesebben játszik, hiszen a Feröer-szigetek elleni döntetlen után Andorrától vereséget szenvedett. A román sajtó természetesen Daum fejét követeli, ám a szakember kijelentette, nem távozik posztjáról. Ettől persze még kirúghatják, ám a német edző szerződése a selejtezők végéig szól. Ami azt jelenti, hogy amennyiben felbontják a munkaviszonyát, a román szövetségnek végkielégítés címén jelentős összeget kellene fizetnie Cristoph Daumnak. Román sportportálok értesülése szerint már az ideiglenes utódot is megtalálták: Mihai Stoichiţă lépne a kapitány helyére, aki jelenleg a szövetségen belül a technikai igazgató posztját tölti be, és a juniorok keretéért felel.

A román edzőnek nincsenek jelentős eredményei, a Steaua csapatát vezette két ízben is, utána olyan egzotikus helyeken vállalt munkát, mint Panama, Tiraspol, Kuweit, Örményország, Ankara, Limassol.

A „szakmai folytonosság” tehát ebben az esetben is „biztosítva” lenne. A román szurkolók egy gyors internetes közvélemény-kutatás szerint leginkább Mircea Lucescut látnák szívesen a válogatott élén (50 százalék), a többiek Olăroiu (16 százalék), Hagi (11 százalék), Contra (9 százalék) és Piţurcă (5 százalék) mellett tették le a voksukat. A csoportban különben nagyjából eldőlt, hogy Lengyelország jut ki a vb-re, a második helyért pedig Dánia és Montenegró fog harcolni, a románok pedig Örményországgal küzdenek meg a 4–5. helyért.

 Menetelő németek

Az A jelű hatos csoportban meglepetésre a Zlatan Ibrahimovic nélkül felálló svédek legyőzték a franciákat, így ádáz harc van kialakulóban az első helyért, amelybe még a Luxemburgot felülmúló hollandoknak is lesz beleszólásuk. A továbbjutás tehát egyáltalán nem lefutott.

A C-csoportban a németek – ahogy szokták – semmit sem bíznak a véletlenre: maximális pontszámmal vezetik a táblázatot, és valószínűleg így is fogják befejezni. A pótselejtezőt érő második helyre legnagyobb esélyük az észak-íreknek van. Meglepetésre Csehország és Norvégia alulmúlja önmagát.

Az A-csoporthoz hasonlóan a D-ben is pontegyenlőség alakult ki Szerbia és Írország között, közülük fog kikerülni majd a csoportgyőztes, de a tavalyi Eb-elődöntős Wales csapatát sem szabad még leírni.

Az F-ben Anglia dolga könnyűnek tűnik. Még akkor is, ha csupán két ponttal vezet a második helyezett Szlovákia előtt. A hétvégi összecsapások slágermérkőzését éppen az angol csapat vívta az „ősellenség” Skócia ellen, az eredmény alakulása pedig a szívbajosok számára nem volt ajánlott. Lefújás előtt néhány perccel még Anglia vezetett, ám két remekbe szabott szabadrúgásgóllal (87. és 90. perc) Griffiths fordított. Még mielőtt azonban a bíró lefújta volna a mérkőzést, érkezett az angol bajnokság egyik gólvágója, Kane, és beállította a 2–2-es végeredményt. Az angolok első helyét valószínűleg semmi sem fenyegeti, ám a második helyért a szlovák, szlovén és skót együttes még kemény csatákat fog vívni.

A G jelű hatosban minden az „előírás” szerint történik: a spanyol és az olasz csapat fej-fej mellett halad. Mindkét mediterrán csapat képes legyőzni mindegyik csoportellenfelét, ezért az első helyet majd az egymás elleni mérkőzések fogják eldönteni. A végső csatára szeptember 2-án kerül sor: Spanyolország Olaszországot fogadja.

Beérett az izlandi munka

A H-csoportban Belgium semmit sem bíz a véletlenre, valószínűleg könnyedén fogja megszerezni az első helyet, a másodikért viszont a görögök és bosnyákok harcolnak.

Érdekes helyzet alakult ki az utolsó csoportban, ahol az első kettőnek 13–13, a második kettőnek 11–11 pontja van. Ennél talán még érdekesebb, hogy nem a törökök vagy az ukránok, hanem az izlandiak harcolnak az első helyért. Hétvégén a lefújás előtti pillanatban rúgták be a győztes gólt Horvátország ellen, így életben tartják továbbjutási esélyeiket. Ebből is látszik, hogy a legutóbbi csoportból való továbbjutásuk, valamint az Eb-n nyújtott tavalyi teljesítményük nem a véletlen műve, hanem több éves tudatos építkezés eredménye, amelynek gyümölcse immár beérett. Vajon mikor mondhatjuk el ezt magyar vonatkozásban?

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.