Eredmény kontra egyéni fejlődés: ki kerül ki győztesen?

Szucher Ervin 2015. január 18., 18:31
Eredmény kontra egyéni fejlődés: ki kerül ki győztesen?
galéria

Az utóbbi évtizedben a focisulikként működő hazai magánklubok és labdarúgó akadémiák fokozatosan maguk alá gyűrték a hagyományos sportiskolákat. Mind barátságos, mind hivatalos tornákon a magáncsapatok csemetéi rendszeresen verik az állami finanszírozású iskolás sportklubok kis focistáit. Szakkörökben egyre nagyobb viták folynak arról, hogy mit lehet, illetve mit szabad elvárni egy nyolc-tíz éves gyerektől, jó vagy ellenjavalt ilyen zsenge korú gyermek esetén az eredménycentrikusság. Az állami szektorban dolgozó testnevelő tanárok szerint a magánkluboknál – akár egy felnőtt együttesnél – mindent a csapat azonnali sikerének rendelnek alá, és nem fordítanak kellő figyelmet a kis labdarúgók egyéni fejlesztésére. A magániskolák edzői szerint viszont a nyugdíjas állásukban elkényelmesedett kollégáik így próbálják magyarázni folytonos eredménytelenségüket.

Káros eredménykényszer

Csíki Zsolt, a marosvásárhelyi Szász Albert sportgimnázium igazgatója szerint a magánkluboknál akkor tévednek, amikor minden áron eredményt követelnek a kis focistáktól. A labdarúgó szakos testnevelőtanár szerint – maga is edző – a hét-nyolc-tíz éves gyerekekbe nem szabad „beleölni” a minden áron győzni akarás kényszerét. „Meg kell hagyni a játék örömét, sem fizikailag, sem pszichikailag nem szerencsés egy zsenge korú focistát túl nagy nyomásnak kitenni” – állítja Csíki. Szerinte nem véletlen, hogy az állami kluboknál más felfogás szerint dolgoznak. „Nálunk egyetemet végzett tanárok oktatják a futballt, köztük olyan is akad, aki éppen doktorál. Bizonyos magánkluboknál már nyolc-tíz osztállyal rendelkező egykori futballisták edzőkként dolgozhatnak. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az egyetemen csupa fölösleges dolgot, éppenséggel butaságokat tanítanak. Nem elég lelkesnek lenni, szaktudásra is szükség van” – állítja Csíki.

A magánklubok eredmény-orientáltsága számos esetben egyenesen a szülőkre vezethető vissza. Sokan azt hiszik, állítja a tanár, hogy havi tagsági díj ellenében csemetéiknek kötelező módon jobb eredményt kell elérniük, mint a sportiskolás gyerekek. Általában az apukák azok, akik nem érik be a látványos játékkal, fanatikusan ragaszkodnak a győzelemhez is. Sokszor ez szurkolási módjukból is kirajzolódik: egy-egy játékvezetői ítélet nyomán vehemensebben nyilvánulnak meg, mint a szurkolók. „Nem egy olyan teremtornán vettem részt, ahol az egyik ellenfél közel húsz játékost vonultatott fel, de az edző valamennyi meccset ugyanazzal a nyolc-tíz emberrel játszotta végig. Meg is nyerték a turnét, de kérdem én: nem kár a csapat másik feléért, amely egyetlen percig sem jutott szóhoz?” – tette fel a kérdést Csíki Zsolt. A marosvásárhelyi sportgimnáziumot irányító pedagógus szerint a gyerekek korai „kifacsarása” serdülőkorban üt vissza: egyre nő azon tizenéves srácok száma, akik tinédzser korukra kiégnek, és időnap előtt kénytelenek szegre akasztani a cipőjüket.

Egyéni labdarúgó-nevelés

A Kolozsváron és Marosvásárhelyen is magánklubot irányító Könczei Soma is egyetért Csíkivel. A Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klubnál nagyjából sikerült is megértetnie a szülőkkel, hogy zsenge korban nem a csapat eredménye, hanem a gyermek egyéni fejlődése az elsődleges cél. „Magyarországon azt tanítják, hogy az utánpótlásképzés egyéni sport. A Driblinél ezért aztán a gyermek fejlődése jelenti az eredményt” – fogalmazott Könczei. Számára a meccsek abban különböznek az edzésektől, hogy meccsen a játékosok nyomás alatt hozzák meg a döntéseket. A Puskás Akadémiával és a Székely Labdarúgó Akadémiával néhány hónapja együttműködési szerződésben álló Dribli FC-nél – sok más magánklubtól eltérően – fontos megjelenni a tornákon, minél jobb ellenfelekkel szépen játszani.

A szintén Marosvásárhelyen működő MSÉ-nél is hasonló felfogásban dolgoznak. A magánklub létesítője, egyben az egyik gyermekcsoport edzője, Farczádi Attila úgy véli, egy zsenge korú játékosokból álló csapatnál nem lehet mindegyre az első hely megszerzése a legfontosabb célkitűzés. „Persze az eredménytelenség sem jó, mert hosszabb távon visszaveti a gyermeket, elveszi a kedvét” – fejtette ki Farczádi.

Kit nem érdekel az eredmény?

„Akik kikaptak tőlünk, többször is azzal vádoltak, hogy a mi klubunknál csak az eredmény a fontos. Pedig nem így van. De hazudik az az edző, aki azt állítja, hogy nem érdekli az eredmény!” – szögezte le a térség legeredményesebb gyermekklubját irányító Coriolan Pop Lupu. A marosszentgyörgyi Kinder edzője szerint kis korban valóban az egyéni felkészítő az elsődleges, de egy jól megválogatott játékoskerettel az eredmények sem váratnak sokat magukra. Lehetne ötvözni a kettőt, ráadásul látványos játékkal, állítja. A Kindernél bevett szokásnak számít, hogy az edző szinte a teljes keretet csatába küldi.

A szentgyörgyi focisuli egészen kis gyerekeknek hirdeti meg válogató akcióit: már öt-hat évesek is jelentkezhetnek ismerkedni a labdával, a játék örömével. „Annak, amit az ilyen csöppségek játszanak, csak annyi köze van a futballhoz, hogy pályán és labdával történik” – állítja Pop Lupu. A hatesztendősökből összeállított csapat viszont már kiszálláson is járt, teremben, kézilabda pályán, öt plusz egyes felállásban Kolozsváron hasonló korú ellenféllel mérkőzött meg.

Egyre fiatalabbakat keresnek

Kérdésünkre, hogy ennek tudatában egyes edzők miért hajtják ki a szuszt a gyermekekből, miért mennek el addig, hogy meccseken durván, a kicsik füle hallatára szidalmazzák a bírót, netán hamis igazolással játékjog nélkül gyermekeket is pályára küldjenek, többen is kijelentették: kollégáikat a pénzszerzési vágy vezérli. „Elég sok magánklubvezető és edző célja, hogy 14-15 éves korra eladható futballistát neveljen ki” – vélekedett Farczádi Attila. Coriolan Pop Lupu is arról számolt be, hogy a tehetősebb klubok – a gazdasági válság kezdete óta egyre kevesebben vannak – időben igyekeznek kiszemelni és szerződtetni a vérbeli tehetségeket.

Csíki Zsolt egyenesen kegyetlenségnek tartja a gyermekek elpasszolását egy-egy távoli klubhoz vagy labdarúgó-akadémiára. Szerinte egy hetedik-nyolcadikos gyermeket nem szabad kiragadni a családi közegből, de még a kilencedikest sem tanácsos elküldeni az ország túlsó sarkába vagy külföldre. „Nálunk az a divat, hogy a magyar szülő Magyarországra, a román pedig Konstancára, Hagi akadémiájára küldi a gyereket. Akad, akit le tudtam beszélni szándékáról, van, akit nem. Ha sikerült is, közbeléptek a klubok, és fizettek a szülő beleegyezéséért” – nyújtott betekintést a folyamatba Csíki. A központilag finanszírozott akadémiák létrehozásán dolgozó Román Labdarúgó-szövetség nem hiába gondolkodik regionális futballiskolákban, a gyermek így gyakrabban utazhat haza, és szülei is sokkal sűrűbben látogathatják.

Kiégő tinédzserek?

Bár elismeri, hogy bizonyos sportágakat, mint például a tornát, az úszást vagy a korcsolyázást egészen kicsi korban kell elkezdeni, Ráduly-Zörgő Éva kolozsvári pszichológus mégis sikamlós terepnek tatja az eredményhajszolást. „A gyermekek szeretnek versenyezni, ezzel nincs is semmi gond. A teljesítménykényszer azonban nem nyomoríthatja meg az életüket!” – állítja az egykori gerelyhajító olimpikon.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára kifejtette: semmiképpen sem híve annak, hogy egy gyermek túl korán kezdje a versenysportot. „Menjen edzésre, mozogjon, mert azzal csak növeli a fizikai képességeit, levezeti a feszültségét, fejleszti a figyelemkoncentrációját. Ne járjon azonban úgy, mint azok a gyermekek, akik tizenkét éves korban egy tinédzser izomzatával rendelkeznek, minden versenyt megnyernek, hogy néhány esztendő múlva társaik utolérjék és túlszárnyalják” – állítja. Ráduly-Zörgő Éva szerint a szülőnek kell játszania a döntő szerepet: neki kell eldöntenie, hogy tömegsportra járatja gyerekét, vagy élsportolót szeretne belőle faragni. Ha az utóbbit választja, jól meg kell gondolnia, mekkora „kifutási távot” ad csemetéjének.

Adrian Iancu marosvásárhelyi sportorvos szerint az igazság valahol félúton lehet az állami és magánklubok közti vitában. Nem hisz abban, hogy egy igazán tehetséges fiatal futballista 15-16 esztendős korára kiégne, de azt sem tartja helyesnek, hogy túlterheljék a kisgyerekeket. „Manapság mindenki az eredményre hajt, ráadásul a magánkluboknál dolgozó edzők ebből élnek. Ezért bizonyos kluboknál valóban hosszabbak és intenzívebbek az edzések. De komolyabb gonddal hozzám, mint sportorvoshoz ezért még nem került egyetlen kis focista sem” – osztotta meg tapasztalatait a szakember. Iancu doktor arra is felhívta a figyelmet, hogy a „koraéréssel” a nagy klubokat próbálják kiszolgálni. Míg egy évtizeddel ezelőtt a sportakadémiák és felnőtt csapatok a legjobb 15-16 éveseket gyűjtötték össze, ma már a 12-14 esztendős tehetségekre vadásznak.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.