HIRDETÉS
Egyik ismerősömet nagyjából évente megruházzák ugyanabban a városszéli lebujban. A menetrendszerűen érkező verés oka egy fiatalkori nézeteltérés egy bizonyos társasággal, amely ott áll bosszút ismerősömön, ahol elkapja. Kérdeztük az illetőt: miért kínozza magát, netán mazochista, hogy minden esztendőben elvállal legalább egy zakót? Ő csak legyintett, és kijelentette ország-világ előtt, hogy annak a kocsmának a hangulata megér egy-két napi lábadozást. Nem kötelezi őt senki, hogy odamenjen, de olykor megmagyarázhatatlan vonzalmat érez a füstös, lerobbant hely iránt. Még akkor is, ha úgy tűnhet, minden áldott alkalommal a másik arcát is odatartja ellenségeinek. Ismerősöm azt is bevallotta, nem is a pofonok fájnak, hanem a megalázás, amit minden ilyen alkalommal el kell viselnie.
Amikor a Sepsi OSK feljutott az elsőosztályba, borítékolható volt, hogy ennek nem mindenki fog örvendeni. És ezt a nemtetszését valamilyen módon majd ki is fejezi. Sajnos ebben az országban olyan a közhangulat – bármi iránt, amit nem dák ősanya szült a világra –, hogy attól normális embernek égnek áll a haja.
A Voluntari–Sepsi összecsapás után azonban a helyzet sokkal súlyosabb, mint ismerősöm esetében, akit „magánúton” vernek néha. Intézményesített gyűlöletbeszédről van szó, amit hivatalos szervek sem megakadályozni, sem legalább enyhíteni nem próbáltak, amikor megtörtént. Az utólag kiszabott büntetés pedig messze nincs összhangban az incidens súlyával. Nem a stadion lelátójára tévedt elmebetegek kiabáltak nacionalista szövegeket, hanem jól körülhatárolható hivatalos személyektől indult a botrány. Ez már jóval több, mint a csőcselék hangja. Az olyan rigmus, mint a „ki a magyarokkal az országból” már-már zene a fülnek ahhoz képest, ami a bukaresti csapat stadionjának hangszórójából bömbölt. Tulajdonképpen nincs mit csodálkozni: a román labdarúgás tele van tehetségtelen játékvezetőkkel, idegbajos edzőkkel és játékosokkal, magukat kiskirályoknak képzelő vezetőkkel. És olyan hangadókkal, akik még a sportban is „magyar veszélyt” látnak.
Diószegi László úriemberként viselkedett, és ezt még a román sajtó is elismerte. Nem kért lehetetlent, nem követelte, hogy az ellenfelet zárják ki a bajnokságból, nem akart bosszút. Nem fordult igazságtételért a nemzetközi fórumokhoz, pedig megtehette volna. Ebben különbözik az őshonos klubvezérektől és tulajdonosoktól, akik mindenféle eszközt bevetnek, hogy az ellenfél pórul járjon. A Sepsi focicsapat tulajdonosa megelégedett azzal, hogy üdvözölte a jelképesnek is alig mondható büntetést, és kijelentette: nem tartaná helyesnek, ha a táblázatok és az eredmények a pályán kívül dőlnének el.
Csakhogy egy dolgot elfelejt: olyan társadalomban élünk, ahol a Diószegi-féle, bibliai jóságú emberek nemhogy példaképek nem lesznek, hanem esetleg még bolondnak is nézik őket.
Félidőhöz érkezett a román labdarúgó-bajnokság alapszakasza. Jóslásokba kár bocsátkozni, hiszen sem azt nem lehet megmondani, ki lesz jövőre a bajnok, sem azt, hogy mely csapatok esnek ki. Az viszont egyértelmű, hogy az erőviszonyok már kirajzolódtak.
Különleges idény elé nézünk a hét végén kezdődő román labdarúgó-bajnokságban. Ismét három bukaresti csapat szerepel az elsőosztályban, a kolozsvári vasutas klub hegemóniája véget ért, a Sepsi OSK pedig predesztinálva van arra, hogy megvédje címeit.
Minden esélyét elvesztette arra, hogy ismét bajnok legyen: a CFR-nek már matematikailag sincs lehetősége arra, hogy megvédje címét, és zsinórban hatodik alkalommal hódítsa el a román labdarúgó-bajnokság hőn áhított trófeáját.
A római Lazio csapatával itthon 0:0-ás döntetlent játszó CFR számára lezárult az európai kupamenetelés, miután Rómában 1:0-ás vereséget szenvedett. A mérkőzés után a szurkolók nem hagyták el a stadiont, hanem sportszerűen megtapsolták kedvenceiket.
A magyar fiúk által teljesített cél a bravúr kategóriába tartozik, és kiváló eredménynek számít. Az már más kérdés, hogy az eredményt egyetlen kiváló mérkőzésnek (a rivális izlandiak ellen), másrészt a szerencsének köszönheti a csapat.
Ha a CFR-ről van szó, a közömbösség vagy a lekicsinylés hangján kell beszélni róla. Mert egyesek szerint „magyar csapat”, holott a tulajdonos már rég nem Pászkány Árpád. A klub egyetlen „hibája”, hogy még az Osztrák–Magyar Monarchia idején alakult.
Több mint hatszáz megnyert verseny, mintegy ötven országos bajnoki cím 18 esztendő alatt. Sportról, kosárlabdázásról, dobóversenyekről, elképesztő rekordokról és egy különleges díjról beszélgettünk Vizi Sándorral, a kolozsvári sportegyetem tanárával.
Miért akarnák a CFR történetének legsikeresebb edzőjét eltávolítani? Azért, mert a csapat a koszovói bajnok ellen utolsó másodpercekben szerzett góllal kínkeservesen egyenlített, s egy szégyenteljes mérkőzést követően csupán döntetlent ért el?
A Kolozsvári Magyar Napok vendége volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok, aki 2017 után hagyott fel a versenyszerű sporttal. Az egykori kiváló mellúszóval beszélgettünk úszásról, a mentális felkészülés jelentőségéről, motivációról.
Mindig voltak és lesznek országváltások házasság, kitelepedés vagy éppen meg nem értés miatt. Régebb kevesebb, manapság több. Ráadásul a sport elüzletiesedése következtében ma már nyíltan. A legújabb zászlóváltó Rapport Richárd sakkozó.
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
