Bajnokok Ligája: CFR-bánat, Fradi-öröm

Somogyi Botond 2020. augusztus 27., 21:15 utolsó módosítás: 2020. augusztus 27., 21:29

Drámai küzdelemben esett ki a kolozsvári CFR szerda este a Bajnokok Ligája második fordulójában. A Dinamo Zagreb elleni mérkőzést nem a szívproblémákkal küzdő szurkolóknak találták ki, hiszen a vasutasok kétszer is egyenlítettek, második alkalommal éppen a mérkőzés hajrájában, amikor már mindenki temette a csapatot.

Bajnokok Ligája: CFR-bánat, Fradi-öröm
galéria
Készülő tizenegyes az ellenfél kapuja előtt. Ciprian Deac sajnos ellőtte Fotó: Somogyi Botond

Az utolsó pillanatokban kiharcolt egyenlítés a hosszabbítást jelentette, ám a fellegváriak hiába játszottak emberelőnyben az 51. perctől, mert a horvát csapat megőrizte a döntetlent, büntetőpárbajra kényszerítve a romániai bajnokot.

A tizenegyeseknél nyilván sok múlik a szerencsén, amúgy is mindenki feszült, mind a játékosok, mind pedig az otthon fotelből szurkolók. Ám a párbaj is különlegesen idegfeszítőre sikerült:

hiába védte ki a CFR kapusa az ötödik sorozat utolsó horvát büntetőjét, a mindent eldöntő rúgást a csereként beállt Golofca elrontotta, így újból kellett kezdeni, s a hatodik sorozatban már a horvátoknak kedvezett a szerencse.

Vagy másképpen fogalmazva Kevin Boli fölé bikázta a kolozsváriak búcsúját jelentő tizenegyeset. Boliról még csak annyit, hogy néhány hete – ahogy egyik korábbi cikkünkben már említettük – alá akart írni az egyik török csapathoz, ám a kolozsváriak észbe kaptak, és az egészből nem lett semmi. Boli visszatért a csapathoz, mi több, a Clinceni elleni találkozón kezdőként lépett pályára, és 1-0-s kolozsvári vezetésnél egy fölösleges belépője miatt büntetőt ítéltek a CFR ellen. A Zagrebb elleni mérkőzésen ismét kezdőként lépett pályára, mindkét horvát gólt megelőzően nagyon simán jutottak át rajta. Ezen kívül még legalább egy alkalommal rúghattak volna gólt a horvát játékosok Boli hibájából. Az utolsó, kiesést jelentő tizenegyesről, amelyet a Fellegvárról a Kerekdombra rúgott, nem is beszélve. Mindez talán nem véletlen.

Egy rosszul elvégzett tizenegyes

A mérkőzést megelőzően a CFR román szakvezetője ismét a tavalyi szezon lemezét vette elő. Dan Petrescu ugyanis elmondta, hogy a Dinamo Zagreb mennyivel jobb csapat, mint a kolozsvári, és ismét kisebb csoda kellene ahhoz, hogy Camora és társai a következő fordulóba jussanak. Ez a hozzáállás tavaly elég messze repítette a csapatot, hiszen hiába rendelkezett nagyobb költségvetéssel az Asztana, a Maccabi vagy éppen a Celtic, hiába volt sokkal erősebb kerete a Laziónak vagy a Rennes-nek, a vasutasok bejutottak az Európa Liga csoportkörébe, onnan pedig tovább léptek az egyenes kieséses szakaszba, ahol veretlenül estek ki később a trófeát megnyerő Sevillával szemben.

Ezúttal azonban – ahogy az egyik volt vasutas-játékos, Tucudean fogalmazott – a fordított pszichológia nem működött. Azaz csak részben, hiszen Viniciusék most is felvették a küzdelmet a jobb csapattal.

Hiába ért a horvátok kerete (85 millió euró) több mint háromszor annyit, mint a CFR-é, hiába játszott a Zagreb az elmúlt két évben a Bajnokok Ligája csoportkörében, a végeredményt végül egy rosszul (?) elvégzett tizenegyes jelentette.

Ráadásul a kolozsvári keret a tavaly óta igencsak átalakult, pontosabban fogalmazva gyengült: hiányzott a csapatból Culio, Arlauskis, Tucudean, Traore, Manea, sérült volt Omrani, Paun pedig betegségből épült fel. Arról nem is beszélve, hogy a csapat az idény végén a koronavírus miatti problémák, karantén, elhalasztott, majd újraütemezett meccsek miatt hosszú hetekig bizonytalanságban élt. Keveset edzett, sokat játszott, keveset pihent és ráadásul sokat utazott is.

A Bajnokok Ligájából való búcsúzás ezúttal azért is fájdalmas, mert továbbjutás esetén a többi eredmény tükrében a CFR kiemelt lett volna a további küzdelmekben. Nincs azonban minden veszve, hiszen Deac és társai az Európa Liga küzdelmeiben folytathatják a menetelésüket. Ehhez azonban – ahogy Dan Petrescu fogalmazott – bővebb és jobb keretre van szüksége.

Tovább jutott a magyar bajnok

Amíg Kolozsváron a bánat ütötte fel a fejét, addig a Ferencvárosnál a szerda esti bravúr után örömmámorban úszott mindenki. A magyar bajnok ugyanis nagy meglepetésre továbbjutott a Bajnokok Ligája harmadik körébe, miután 2-1-re verte a Celtic Glasgow-t.

A skót csapat, úgy látszik, másodszor lépett ugyanabba folyóba: tavaly a CFR-t becsülte le, idén a Ferencvárost.

És ez nagyon sokba került neki, ráadásul a skót bajnok 15 éve nem búcsúzott ilyen korán a Bajnokok Ligájától.

„A legerősebb eddigi európai ellenfelünkkel játszottunk, a CSZKA-meccsnél is keményebb volt a mostani” – nyilatkozta a meccs után Rebrov a fradi.hu beszámolója szerint. – Minden a terv szerint alakult, így terveztem a játékunkat. A gyors gól persze segített a helyzeten, az ellenfél pedig talán nem lőtt kapura eleget, csak sokat birtokolta a labdát. De nem a labdabirtoklás számít egy meccsen, hanem hogy ki hány gólt szerez. Meglepő volt, hogy az ellenfél egyik remek képességű csatára nem kezdhetett, de tudtuk, hogy bizonyos folyosókat tervez kialakítani az ellenfél, ezeket akartuk lezárni. A második játékrészben nagyon szervezettek voltunk. A Celtic három-négy lövésből kapott két gólt, de nem mondhatjuk, hogy a gyengesége lenne a védekezés. Próbáltunk kontrázni, hiszen vannak gyors játékosaink, Tokmacról is tudja mindenki, milyen gyors, és ezt ki is használja a gólhelyzeteknél. Tetszett, ahogy felépítettük a támadásainkat. Erős ellenféllel mérkőztünk meg, ezért elégedett vagyok.”

A skót sajtóorgánumok lesújtóan értékelték csapatuk teljesítményét. A The Scotsman a következőket írta: „a Celtic azért vesztett, mert a védekezése nagyon gyenge volt, s a skót bajnok most már a Celtic Parkban is verhetővé vált, legyen az tele vagy üres. Az elmúlt tizenkét hónapban a CFR Cluj, a Köbenhavn és a Ferencváros is kiütötte a Celticet, amely kilenc gólt kapott hazai pályán e három csapattól. Ez egyértelműen a csapat rendszerének a hibáit emeli ki.”  

A román és a magyar bajnok tehát jövő héttől külön utakon folytatja a küzdelmeket. Kérdés, hogy melyik csapat meddig jut majd el.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport