Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője. Az erről szóló megállapodást az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, a magyar kormány részéről pedig Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá két órával a 28. Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi pályán. Az eseményen részt vett Rohonyi Tamás is, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a száguldó cirkusz 1986-ban első ízben Magyarországra is ellátogatott. Az eddig érvényes megállapodás 2016-ig szólt. „A magyar futam jövője mindig is biztosított volt, nagyon jó a kapcsolatom a szervezőkkel. Örülök, hogy ma meghosszabbítottuk a megállapodásunkat” – nyilatkozta az aláírás után Ecclestone.
A mogyoródi pályán már az idei versenyre is jelentős korszerűsítéseket hajtottak végre: 167 millió forint értékben épült új ambulancia, valamint a célegyenesben törmelékfelfogó-kerítés, de 50 millió forintból felújították a sajtóközpontot, és egyes lelátók, illetve jegyárusító helyek is megújultak.
Extrém fokok és sávszélességek
Extrém melegben köröztek az autók, július utolsó vasárnapján 37 fokot mértek, a technikát azonban a nagy hőség sem befolyásolta. Az évről évre gyorsuló versenyautóknál már a telekommunikációs csatornák sebessége volt nagyobb. Míg az első magyar Formula 1-es futamon, 1986-ban mai ésszel már szinte felfoghatatlanul egyszerű technikát alkalmaztak – mindössze 25 telexre és 4 távíróra tartottak igényt –, az idén közel 150 országban követett események során 10 gigabit/másodperc sávszélességen száguldottak az adatok a hálózaton. S ha véletlenül, ma még valamilyen láthatatlan oknál fogva ez az információs sztráda sem lett volna elég, voltak még tartalékok. A már-már észvesztő gyorsulásra persze nagy szükség is van, hiszen a feladat kettős: egyrészt a csapatok és a pilóták között kell a kapcsolatot megteremteni, másrészt azt szolgálják, hogy a világ csaknem 150 országában folyamatos legyen a televíziós közvetítés.
Idén új nézőcsúcs is született a Magyar Nagydíjon, a Hungaroring négy nap alatt 247 ezer látogatót fogadott. A korábbi, 241 ezres rekord 2008-ban született. A vasárnapi futamot a rendkívüli meleg ellenére 99 ezren követték végig a helyszínen, a mentőknek 116 esetben kellett intézkedniük.
Hamilton, a csúcsbeállító
Lewis Hamilton remekül kapta el a rajtot, a Mercedes brit pilótája csupán a bokszkiállások miatt adta át olykor vezető helyét a Hungaroringen. A 70 körös versenyen a brit elsőségébe végül nem tudtak beleszólni, de a további dobogós helyekért nagy csatát vívott Räikkönen, Vettel, Webber és Alonso. Hamilton végül rajt-cél győzelmet aratott, megelőzve a Lotus finn pilótáját, Kimi Raikkönent és a Red Bull német világbajnokát, Sebastian Vettelt. A Mercedes brit versenyzője pályafutása negyedik sikerét érte el Mogyoródon, ezzel beállította a Hungaroringen szintén négyszer diadalmaskodó hétszeres világbajnok Michael Schumacher rekordját. A pilóták világbajnoki pontversenyében Vettel továbbra is vezet, közvetlen riválisával, a ferraris Fernando Alonsóval szemben növelte előnyét, ugyanakkor a pontversenyben most már második Räikkönen közelebb férkőzött hozzá.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.