A magyar bálkirálynő

Somogyi Botond 2015. október 28., 20:25
galéria


Álomsorsolás, álomsorsolás – csapkodták örömükben a norvég szakkomentátorok az asztalt, amikor vasárnap délben kiderült: a franciaországi Eb pótselejtezőjén az északi országot Magyarországgal párosították. De még a Svájcban tartott sorsoláson résztvevő norvég szövetség képviselői is cinkosan összemosolyogtak, s egy pillanat erejéig mintha pacsizni is akartak volna. Talán ez mindent elmond arról, hogyan kezelik a magyar futballt Európában. Már a múlt kedd este – amikor az utolsó csoportmeccsek zajlottak, s a magyar szurkolók a törökországi mérkőzést figyelték – szinte minden csoportharmadik a törököknek drukkolt. Azért, hogy mi maradjunk pótselejtezőre, s Fortuna minket küldjön ellenfél gyanánt. Mert hiába álltunk az utolsó mérkőzésig továbbjutásra legjobb csoportharmadikként, mindenki érezte, a harmadikok közül mégis mi vagyunk a leggyengébbek. Ad absurdum jó néhány román drukkolt nekünk, ők is azért, hogy ha esetleg kijutnánk Franciaországba, legyen a románoknál még gyengébb csapat a mezőnyben, s ne ők legyenek az utolsók.

Kérem a következőt! – ez a magyar közszolgálati tévén sugárzott műsor jutott eszembe akkor, amikor minden lehetséges ellenfél minket akart, mint valami bálkirálynőt, akit minden férfi megkíván. – Magyarországot kérjük – mondogatták a szlovének is, írek is, dánok is. Nos, a sorsoláson végül a norvégeknek lett szerencséjük. Legalábbis szerintük. Talán azért, mert három éve 2-0-ra nyertek barátságos mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban. Talán azért, mert legutóbbi csoportmérkőzések során négyet vágtak nekünk Budapesten, s ugyanannyit Oslóban. Talán azért is, mert 34 éve nem nyertünk ellenük tétmérkőzést. Vagy egyszerűen csak azért, mert – bár sztárjátékosaik nincsenek ugyan, de – csapatuk rendkívül fegyelmezetten játszik, hatékony védelemmel, és az együttesüket erős testalkatúak alkotják, akik nyugat-európai bajnokságokban edződnek nap mint nap.

Miután Selcsuk Inan továbblőtte a törököket Franciaországba a 89. percben, lepergettem magam előtt az utolsó harminc évet, azóta nem jártunk kint nagy világversenyen: a 80-as évek végét Kiprich Józsi és Kovács Kálmán csatárkettőssel, később a Détári-gárdával, a 90-es évek vergődéseit Illés Béláékkal. Majd feljajdultam 1997-hez érve, amikor egy utolsó utáni pillanatban összehozott híres-nevezetes finn öngólnak köszönhetően pótselejtezőt kellett játszanunk a jugókkal. Aztán következtek az 1996-ban olimpiát megjárt generáció mérkőzései Lisztes Krisztiánnal és Dárdaival, de még összébb szorult a torkom a 2000-es évekre gondolva, amikor a selejtezősorozatok elején azt számolgattam, vajon az ötödik vagy a hatodik helyen végzünk-e. 2008-ban például az utóbbi történt. Ezen időszakokból már kiemelkedő játékosokat sem tudnék mondani. Legalábbis magyarokat nem. Majd következtek Egervári harmadik helyei … és a legjobb csoportharmadik hely, az utolsó csoportmeccs 89. percéig.

Alig ocsúdtunk fel a néhány napnyi reménykedésből, aztán a múlt hét kedd esti rémálomból, vasárnap jött a sorsolás hidegzuhanya. Ám most már kár a múltat feszegetni. Ha valóban sokáig legjobb csoportharmadikok voltunk, néhány hét múlva be kell bizonyítani, nem volt véletlen. Hogy igenis megérdemeljük helyünket egy Európa-bajnokságon. Mi szólhat a csapat mellett? Szakmai szempontból nem sok, esetleg az, hogy a csoportban mindkétszer északi csapatokat győztünk le oda-vissza, igaz, azt is nehezen, nyögvenyelősen vagy éppen szerencsével. Bízzunk abban, hogy a visszavágóra az UEFA nem rendeli el a csoportmeccsek idején kirótt zártkapus büntetést, meg abban is, hogy a labda kerek. Még akkor is, ha fociról van szó, és az egyik fél éppen a magyar…

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.