HIRDETÉS
Ha csak egy rövid sétát teszünk a kincses város központjában, rengeteg műemlékbe botlunk bele, amiket őseink építettek olykor nem kis anyagi áldozatok árán. Erdély fővárosának kicserélődött lakosságát édes-kevéssé érdekli a múlt, de még a tősgyökeres kolozsváriak sem mindig tudják, kik állnak a csodálatos épületek hátterében, és milyen erőfeszítésbe került azok felépítése.
Mindenki tudja, hogy a Főtér keleti részében álló palota a Bánffy nevet viseli, talán még azt is, hogy ez ad otthont a Szépművészeti Múzeumnak, elvétve jártunk is benne, de hogy kinek köszönhetjük a város egyik legismertebb műemlékét, az már keveseknek jutott tudomására. Pedig építése, története az olykor viharos időkön át, átváltozásai mind-mind izgalmas témáknak bizonyulnak.
Helytörténeti ismereteink hiányosságainak pótlására szolgál Bordás Beáta művészettörténész A kolozsvári Bánffy-palota (múlt és jelen) című kötete, amely a Polis kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában jelent meg. Talán a járványnak is betudható, hogy a hiánypótló kiadvány kevés reklámot kapott, amely nagyszerűen egybefoglalja mindazt, amit a közel két és fél évszázados palotáról tudni kell.
művelődési és társadalmi életében. Az 1774 és 1784 között gróf Bánffy György (1747–1822) által felépíttetett palota a korabeli művelődési és tudományos élet központjának számított, s e főnemesi rezidencia az idők folyamán volt már guberniumi székhely, magyar királyok szálláshelye és díszes fogadások színtere is, 1956 óta pedig a Kolozsvári Művészeti Múzeum székhelye.
Az épületről mind ez idáig nem készült átfogó, a szakma és a szélesebb közönség számára egyaránt izgalmas kiadvány, amely az újabb kutatásokat és megközelítéséket is összegezné. E hiány pótlására született meg ez a gazdagon illusztrált könyv, amely friss levéltári kutatások eredményeivel és korábban nem publikált archív felvételekkel bővíti a szakirodalom korábbi megállapításait” – olvashatjuk a kötet ismertetőjében.
A laikusoknak örömöt okozhat, hogy kicsit betekinthetnek az arisztokraták életébe, de a kötetből a technikai részletek szakszerű leírása sem hiányzik, így szakembereknek is hasznos.
A szerző által felkutatott és ismertetett dokumentumokból kiderül, hogy egy építkezés körül a 18. században sem ment minden úgy, mint a karikacsapás. De egyáltalán hogyan született meg az elképzelés a palota építéséről?
Az akkori időkben vagyonosnak és tekintélyesnek számító Bánffy család sarja, a rendkívül összetett személyiségű György gróf – aki írt, muzsikált, a színjátszást pártolta és némileg az építészethez is érthetett – az 1770-es években úgy döntött, hogy a család birtokában lévő kisebb főtéri épületek helyére palotát épített. A gondolatot tett követte, és megbízta Johann Eberhard Blaumann német származású kőfaragót és építészt az épület megtervezésével és felépítésével. Bordás könyvéből kiderül, hogy
elég sok vita folyt építő és építtető között, nem csoda, hogy a munkálatok több mint egy évtizedig elhúzódtak. Ám a végeredmény megért minden fáradságot.
A kötet részletesen ismerteti a Bánffy család történetét is, megtaláljuk benne a palota tulajdonosainak életrajzát. Talán kevesen tudják, hogy a Bánffy család két ágra oszlott: a grófira és a báróira, és más-más időben mindkét ág tulajdonában volt a palota. Gróf Bánffy József 1858-as halálával a fiúág megszakadt, és a kolozsvári palota a család bárói ágának a kezére szállt.
A Bánffy-palota termeinek, helyiségeinek leírása külön fejezetet foglal el a kötetben. Sokan teszik fel a kérdést, hogy egy család – akármilyen népes is legyen –, hogyan foglalhatott el ennyi szobát egy épületben? Nos, a könyvből kiderül, hogy sosem használták az összes helységet kizárólag magáncélra, illetve lakásnak. Volt ott raktár, konyha, bálterem, vendégszobák, a kiszolgáló személyzet szobái, és így tovább. Bánffy György gubernátor például egy viszonylag kis földszinti szobában aludt. De a palota egy részét még a Magyar Királyi Igazságügyi Minisztérium is bérelte. Egy 1886-os leltár szerint a Bánffy család csak az épület Főtérre néző emeleti helyiségeit és a jobboldali szárny néhány szobáját lakta. Miután az 1949-es államosítás után háromnegyed része a kolozsvári néptanács tulajdonába került (a maradék a Gazind vállalaté lett) megszületett az eléképzelés, hogy a palota múzeumnak adjon otthont. Ám erre csak 1956-ban került sor, amikor a Művészeti Múzeum beköltözött a Bánffy-palotába.
Az idősebb kolozsváriak közül sokan emlékezhetnek még a palota udvarán működő mozira – ami esztétikai és műemlékvédelmi szempontból is sokat ártott az épületnek. Ennek az 1928-ban megnyitott mozgószínháznak – amely kezdetben a Corso, majd Capitol, Mátyás király, végül Progresul nevet viselte – történetébe is betekintést nyerünk Bordás Beáta könyve által. 1970-ben lebontották, akkortól van újra udvara a palotának.
Ismertetőnkben lehetetlen kitérni az összes érdekességre, amit a kötet magában rejt. Akit érdekel a múlt, az arisztokrácia felemelkedése és kényszerű bukása, aki szereti a művészettörténeti csemegéket vagy az építészeti érdekességeket, annak kihagyhatatlan Bordás Beáta gazdagon illusztrált munkája. Nem csak száraz adatokról szól, hanem olyan kirándulásra csalogat, amely egy rég letűnt korban kezdődik, és a jelenben ér véget… A kötet legnagyobb erénye: ha a végére értünk, sétáink alkalmával mindjárt más szemmel tekintünk az ezerszer látott Bánffy-palotára.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
