Játék diktatúrában – a kolozsvári „harmadik színház” története

EN-összeállítás 2019. január 08., 19:12 utolsó módosítás: 2019. január 08., 19:15

December 21-én mutatták be a Kolozsvár Társaság székhelyén a Barta László és Nánó Csaba szerzőpáros A harmadik színház (a kolozsvári Stúdió Színpad története) című, a nagyváradi Europrint Kiadó gondozásában megjelent kötetét.

A szerzőpáros, Nánó Csaba és Barta László dedikálja a kötetet Fotó: Kolozsvár Társaság

Szinte zsúfolásig megtelt a Kolozsvár Társaság terme elsősorban olyan volt amatőr színjátszókkal, akik annak idején részt vettek a Stúdió Színpad tevékenységében, és vallomásaikkal hozzájárultak a kötet létrejöttéhez. De sokan voltak olyanok is, akik eljártak az előadásokra, és most szívesen idézték fel együtt a régi időket. Mert – ahogyan azt a kötet címe is jelzi –,

a kolozsvári magyar és román színház mellett az akkori zavaros időkben a közönség valóságos „harmadik színházként” élte meg a Stúdió tevékenységét.

A két szerző pedig belülről ismeri ezt a fajta színjátszást, hiszen egymástól eltérő években, de ők is tagjai voltak a társulatnak. Innen ered a szerencsés közreműködésük is, Barta a 60-as évek végén, 70-es évek elején játszott színházasdit, míg szerzőtársa a nyolcvanas években lépett fel a Palotának nevezett Municípiumi Művelődési Ház csoportjával. 

Volt egyszer…

Meglepőnek tűnhet, hogy a kommunizmusban intézményként működhetett egy magyar nyelvű színjátszó csoport Kolozsváron. Ha megpróbáljuk az 1960-as éveket – a stúdió létrejöttének időpontját – politikai és gazdasági kontextusba helyezni, okvetlenül meg kell említeni a sztálini autonómiát (Romániában az 1960-ban a Magyar Autonóm Tartományból létrejött Maros–Magyar Autonóm Tartományt), amelynek ugyan kirakatszerepe volt, de az akkori szovjet és román hatalom így próbálta megelőzni a kisebbségek elégedetlenségeinek kifejezésre juttatását. Bár ez a terület nem foglalta magába Kolozsvárt és a környező térséget, hatása itt is érezhető volt.

A Gheorghe Gheorghiu Dej által fémjelzett diktatúra 1956 után mindenféle – elsősorban magyarok által szervezett – megmozdulástól rettegett.

1959-ben megszüntették az önálló magyar nyelvű Bolyai Egyetemet, ezt a lépést jónak látták némi engedménnyel ellensúlyozni. Bizonyos leosztás mentén ugyanakkor a város vezetésében voltak magyar vezetők is. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy Kolozsvár lakossága a múlt század ötvenes éveiben még nagyjából fele-fele arányban volt román és magyar. A bennszülött románok nagy része tudott magyarul is, így nem csoda, hogy minden kör, kurzus, tevékenység általában (legalább) két nyelven zajlott. A magyar nyelvű színjátszó csoport működése abban az időben nem volt akkora szenzáció, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Sőt, szinte minden faluban létezett amatőr színjátszás, ami érdekes módon 1990 után nem éledt újra, mára pedig jórészt eltűnt. A mindenkori hatalom a cenzúrán keresztül tartotta ellenőrzés alatt e kezdeményezéseket, így aztán hagyták, hogy a kisebbség is „kieressze valahol a gőzt”. A Stúdió sikerének kulcsa a lelkesedésben és a nemzeti öntudatban keresendő. Kolozsváron mindig is erős volt a magyar öntudat, és ez a kultúrájában is meglátszott, amit a diktatúra sem tudott eltörölni.

Fotó: Kolozsvár Társaság
Torkán akadt a hatalomnak

A Stúdióban való tevékenység egyfajta menekülés volt a hétköznapok durva realitása elől – hangzott el a könyvbemutatón.

A Stúdió Színpad rangját mindenkoron emelte, hogy a magyar színház művészei – Bereczky Júlia, Dehel Gábor, Horváth Béla, Bisztrai Mária, Köllő Béla, Kozma Lajos, László Zoltán – rendezték a darabokat.

A nyolcvanas években a régi és lelkes tag, Leitner Emil vállalta magára a társulat szervezését, a darabok rendezését. Ekkor már kiszállásokra nem volt anyagi keret, hiszen állami támogatás nem létezett.

A hatalom végül ellehetetlenítette a munkát.

Hiszen kultúrára nem volt szükség – és hatványozottan igaz ez, ha magyarról volt szó. A Stúdió Színpadon minden év végén szilveszteri kabarét mutattak be, amelyek akkora sikernek örvendtek, hogy áprilisban-májusban is telt házzal játszotta őket a társulat. A hatalom nyomása 1987-re odáig fajult, hogy megtiltották a próbákat. Az 1987-es szilveszteri kabaré bemutatójára már nem kerülhetett sor. Magyarázat nélkül bezárultak a kapuk, és a több évtizedes, kiváló múltra visszatekintő kolozsvári műkedvelő színjátszás megszűnt létezni.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat