– Diákkoromban hegedűsként a fellépések előtt mindig tele voltam kétségekkel: vajon képes leszek-e úgy előadni azt a darabot, ahogy előkészítettem? Rettegtem, nehogy elrontsam, s ettől annyira szenvedtem, hogy képtelen voltam élvezni a pillanatot. Most már egy-egy fellépés előtt hónapokkal öröm fog el, hogy mennyire szép lesz, és milyen energiákat szabadít majd fel.
– Hogyan lépett át ezen a szakaszon?
– Egyszer csak beleébredtem ebbe az érzésbe. Néhány éve szívesen és sűrűn olvasok emberi lélekkel foglalkozó szakirodalmat, azóta sok mindent tudatosítok magamban, leginkább a pillanat fontosságát. Nem várom el, mégis szinte mindig azonnal visszakapom a kórus tagjaitól és a hallgatóságtól azt az élményt, amit nyújtani kívántam, s ez hatalmas mértékben képes feltölteni.
– Hogyan tudná megfogalmazni azt, amit ön szerint a karmester képes hozzátenni egy profi énekesekből álló együttes produkciójához?
– Ezt nagyon sokan megkérdezik, még a férjem is ezzel kezdte megismerkedésünk kezdetén. A karmester elsődleges feladata a mű olyan szintű betanítása, hogy az előadáson szinte szükség se legyen karmesterre. A produkció során viszont tizedmásodpercekkel a kórus előtt jár, hogy megüzenje mindazt, amit visszakapni szeretne. Vezetem a kórust, provokálom, átadom az érzéseimet, hogy ugyanabban a hangulatban legyünk együtt a közönséggel. Energiájával a vezető mélyfúrást végez a lelkekben, hogy felszabadulhassanak mindazok az érzések, amelyeket amúgy a partitúra is előír, mégsem mindegy, hogyan szólalnak meg a szavak és hangok. Minden azon múlik, hogy miként mondom el: szeretlek, vagy bánatos vagyok, vagy úgy örvendek, majd szétrobbanok. A karmester egyszerre anya, főnök, biztonsági szelep kell hogy legyen a zenészei számára.
– A világ Marin Constantin révén ismerhette meg a Madrigalt. Miként történhetett, hogy épp egy sepsiszentgyörgyi magyar lány állhatott a kórus elé a mester visszavonulása után?
– Szinte filmbe illő a történet. Néhány konzervatóriumbeli kollégám, akik már énekeltek a Madrigalban, hívtak, hogy segítsek nekik megtanulni a magyar szavak kiejtését Kodály Esti dal című művéhez. A szentgyörgyi Vox Humana kamarakórus fennállásának 30. évfordulójára készült a Madrigal. Mivel karmesteri szakon tanultam immár negyedéven, volt már némi fogalmam a karvezetésről, így nemcsak a szavakat értelmeztem, hanem el is vezényeltem a darabot, s amikor megérkezett Marin Constantin, a kóristák elmondták, mennyire tetszett nekik, ahogy dirigáltam. A mester másnapra és aztán minden további próbára visszahívott, s immár a jelenlétében is többször vezényeltem. Egyre többször bedobott a mély vízbe, én meg egyetlen alkalommal sem mondtam neki, hogy ezt nem tudom. Folyamatosan provokált, faggatott, vizsgáztatott: mit olvastál az este, melyik az utolsó vers, amelyre emlékszel, milyen magyar dalt tudsz, hasonlók. Korábban találkozott Kodállyal, érdeklődött a Kodály-féle oktatási módszerről, amely Romániában amúgy máig ismeretlen. És én egyre inkább éreztem, hogy tétre mennek ezek a beszélgetések.
– Az a típusú művész volt, aki szívesen átadta a tudását, vagy menet közben kellett „ellopni” tőle?
– Nem mindenkinek adta át, csak annak, akit ő méltónak, alkalmasnak talált. A mi kapcsolatunkban minden benne volt: kicsit a lánya voltam, kicsit a tanítványa, kicsit kollégaként kezelt, élete végéig napi rendszerességgel telefonált, minden érdekelte, ami a kórussal történt.
– Hogyan történt meg az őrségváltás?
– Az a bizonyos szentgyörgyi fellépés 2002 júniusában volt, s amikor kiderült rólam, hogy én ott születtem, engem is elvitt a kiszállásra, holott akkor még semmilyen szervezeti kapcsolat nem volt köztem és a Madrigal között. Fél órával a fellépés előtt szólt, hogy öltözzem be – titokban ugyanis nekem is becsomagoltatott egy ruhát –, mert én fogom dirigálni a Kodály-művet. Előző este édesanyámnál a fürdőkádban álmodoztam róla, mekkora megtiszteltetés volna számomra, ha én vezényelhetném egyszer a Madrigalt. Előtte soha nem beszéltünk ilyesmiről, de mindketten könnyes szemmel vittük véghez ezt a bravúrt. Azóta hiszek benne, hogy amit nagyon akar az ember, az meg is történik vele. Szinte egy év múlva, 2003. március elsejétől lettem szerződéses tagja is a Madrigalnak.
– A sepsiszentgyörgyi ortodox templomban tartott másnapi koncerten történt meg az a hihetetlen eset, hogy vezénylés közben leesett Marin Constantin nadrágja. A kórus elképesztő professzionalizmussal reagált – illetve nem reagált! Ön hogyan emlékszik arra az estére?
– A Florilegiu bizantin című 30 perces darab – ami a Szent György-napi nyitókoncertünk programján is szerepel – közepén történt az eset. A mester egyetlen pillanatra sem engedte le a kezét, két kolléga tartotta a továbbiakban a nadrágot. A koncertet követően Marin Constantin a következőképpen díjazta a közönség fegyelmezettségét: itt, Sepsiszentgyörgyön olyan hallgatósággal találkozott, amely előtt nemcsak le a kalappal, de le a nadrággal is!
– Mennyiben érezhető ma a nagy előd árnyéka? Hogyan kíván esetleg megszabadulni tőle?
– Sokkal könnyebb a dolgom, mint az esetleg kívülről látszik. A mester zsenialitása által olyan márka épült stílusban, öltözékben, hangképzésben, ami ma is változatlanul érvényes és hiteles. Ugyanakkor annyira egymásra hangoltak voltunk, hogy mindent igaznak éreztem, amit a kórussal művelt. Csak így képzelhető el, hogy nőként, fiatalként, magyarként Bukarestben, ahol mindenki a fél életét adná ezért a megtiszteltetésért, követhettem őt a kórus élén. Amikor átvettem a Madrigalt, öten voltak még az alapító tagok közül – ma már senki sincs –, a jelenlegi állomány egyharmada pedig még dolgozott Marin Constantinnal, de azonnal és mindig teljes elfogadottságot éreztem a részükről. Ahhoz is elegendő ez az örökség, hogy én is teljes elhatározottsággal, kompromisszumok nélkül védhessem meg a külvilágtól a kórus presztízsét. Nem árnyék nekem, sokkal inkább védőpalást.
– Sokan feltették a kérdést: a kommunizmus idején milyen árat fizetett a Madrigal, hogy világjáró együttes lehetett?
– Marin Constantint zsenialitása, nemzetközi elismertsége, karizmája segítette, de egy sereg apró trükköt is bevetett a fenntarthatóság érdekében. Például az ámenek helyett óment énekeltetett. Vagy a tiltások ellenére felvetette az országban fellelhető „colindákat”, Anania püspök segítségével az Egyesült Államokba csempésztette ki a kollekciót, ahol kiadták lemezen, s amikor Ceauºescuék azzal szembesültek, hogy jogdíj címen tekintélyes összeg folyik be az államnak, minden meg volt bocsátva. Még az is, hogy itt-ott azért lemaradtak kórustagok a nyugati turnékon. Jó érzéke volt a kompromisszumok terén, abban is, hogy a Megéneklünk Románia fesztivál darabjait is a legmagasabb művészi színvonalon adja elő.
– Milyen módon gazdagítják az együttes repertoárját? Demokrácia van vagy parancsuralom?
– Is-is. Általában én gyűjtöm össze a műveket, állítom össze a listát, de sokszor kérek segítséget, amikor egy-egy programban hiányosságot, lyukat érzékelek. Ezt nagyon szeretik a kollégáim, és szívesen segítenek is, de ha mindig mindenben megkérdezném őket, fennállna a veszély, hogy a sokféle zenei ízlés mentén szétfolyik a repertoárunk. Az egyszemélyes döntéssel igyekszem elkerülni azt is, hogy egy-egy meg nem valósuló ötlet nyomán sértődés, a mellőzöttség érzése támadjon a kollégákban. Fennállása óta több mint ezer művet adott elő a Madrigal, ebből körülbelül százat az én irányításom alatt.
Ungureanu Szabó Anna
A Marin Constantin Madrigal Nemzeti Kamarakórus vezető karnagya és művészeti igazgatója, a Cantus Mundi országos program művészeti vezetője. Sepsiszentgyörgyön született 1980-ban, a helyi, ma a Plugor Sándor nevét viselő művészeti gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait hegedű szakon. Több száz acapella és vokálszimfonikus koncerten vezényelt. A zenetudományok doktora. Díjak, kitüntetések: 2. hely a jekatyerinburgi nemzetközi gyerekzene-fesztiválon a Cantus Mundi program kórusával (2014); a Kulturális Érdemrend lovagi fokozata (2013).
– Úgy tűnik, energiája nemcsak a Madrigalra elegendő, a közelmúlt figyelemre méltó kezdeményezése a Cantus Mundi elnevezésű program. Mi az, és mit céloz?
– A program kezdeményezője a mester Ion Marin nevű, Luganóban élő fia. Kettejük között különleges kapcsolat volt. A roppant tehetséges művész 18 évesen, még a kommunizmus alatt disszidált, amit az apa nem helyeselt, de azért örült a fia sikereinek. Mivel kórusunk több tagja tanít is a próbák és fellépések mellett, Ion Marin egyszer csak azzal az elképzeléssel érkezett, hogy tegyünk valamit a zenei, a kórusra való nevelés terén is. Felhasználva a Madrigal értékeit, önkéntes alapon igyekszünk minél több gyereket bevonni a kóruséneklésbe. Ma már több ilyen kórusunk működik az országban, az elsőt – egyáltalán nem véletlenül – Sepsiszentgyörgyön hoztuk létre a Lőfi Gellért vezette Campanella gyerekkórus révén, amely már Bukarestben is fellépett a Madrigallal. Sőt most már a Cantus Mundi ágazat a Madrigal hivatalos, intézményes, saját költségvetéssel is ellátott része.
– A Szent György Napok nyitóhangversenye apropóján újra visszatér szülővárosába. Hasonló izgalmakra készül?
– Nekem annyi adósságom van Sepsiszentgyörggyel szemben, amennyit képtelen leszek valaha is leróni. Legfeljebb apró részletekben. Izgalmas, különleges programot állítottunk össze közel kétszáz gyermekénekes közreműködésével, gyönyörű előadás van születőben.
Nemrég jelent meg A város és igazságszolgáltatása. Marosvásárhely a 17. században címmel György Árpád Botond kötete, amely a Székelyföld egyik legfontosabb városának múltját tárja fel egy eddig kevéssé kutatott nézőpontból.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.